A Budakeszin is megvalósuló népegészségügyi program az egész világ előtt példa
Nemrég hazánkban járt a WHO (Egészségügyi Világszervezet) Európai Regionális Irodájának igazgatója, Dr. Hans Kluge. Látogatása során az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe is ellátogatott, ahol Dr. Rákossy Zsuzsa, a program egyik szervezője számolt be a három éve zajló, hazánkban egyedülálló, több szakma együttműködésén alapulói kistérségi népegészségügyi intézkedések sorozatát tartalmazó Budakörnyéki Egészségprogram eredményességéről. A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 12 településé, és természetesen Budakeszin folyik ez a szűrésekkel és örömteli sporteseményekkel megvalósuló megelőző program egészen 2030-ig a WHO és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
A Budakörnyéki Egészségprogram a Dohányzásmentes Világnapon és a Kihívás Napján indult el 2018 májusában az Erkel Ferenc Művelődési Ház melletti Közösségi Téren a WHO magyarországi képviselője, Ledia Lazeri jelenlétében. Ekkor írt alá 2018-tól 2030-ig tartó átfogó megállapodást dr. Győri Ottilia, a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás vezetője és az Országos Korányi és Pulmonológiai intézet igazgatója.
Testi, lelki egészséget szolgáló, szemléletformáló, fontos szűrőprogramok beindításáról állapodtak meg az iskolás gyermekek és a felnőtt korosztály egészségi állapotának javítására. Akkor még nem sejtettük, hogy a mostani járványos időszakban a túlsúlyosak, a szív- és keringési betegségben szenvedők, valamint a dohányosok lesznek a legnagyobb veszélyben.
A megelőző program célja a 65 év alattiak halálozásának csökkentése, mert az egészségtelen életmód 80%-ban felelős a daganatos és keringési betegségekért. Az egészségtelen táplálkozás, a mozgás hiánya, a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás a főbb betegség okok, amelyek munkaképtelenséghez és kilátástalan élethelyzetekhez vezetnek. Mindez összefügg a lelki egészség zavaraival, a függőségekkel, depresszióval. Az akkor kitűzött célok, azóta mindannyiunk javára konkrét programokban valósulnak meg. Szeretnénk, ha mindenki élne a neki szóló lehetőséggel!
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 12 településén felmérték az iskolás gyermekek egészségi állapotát, hogy legyen mihez mérni majd a hosszú távú célkitűzések eredményességét. A programok megvalósításához a WHO és az EMMI adott forrásokat, egy évvel később pedig sikeresen pályázott önkormányzatunk mint gesztor a Három Generációval az Egészségért programra, ahol több mint 79 millió forintot nyertünk háziorvosi szűrésekre, ehhez szükséges orvosi műszerekre és a gyermeki elhízást megelőző programokra. Itt már a felnőtt lakosság szűrését és dohányzásról való leszoktatását is célul tűzték ki, a háziorvosoknál való megjelenéseket kihasználva.
Megkérdezhetnénk, mi számunkra ennek a jelentősége?!
Most a járványhelyzet sajnos megmutatta: sorskérdés, hogy gyermekeink és a felnőtt generáció milyen testi-lelki állapotban van. Az egészségközpontú magatartást gyermekkorban kell megalapozni. Ezért óriási elismerés, hogy 2019-ben a térségünk iskoláiban megvalósuló komplex gyermekegészségügyi program követendő nemzetközi példa lett a WHO kitüntetése nyomán. Harmadik díjat és 20 000 eurót nyertünk a folytatáshoz.
Ennél is nagyobb jelentőségű, hogy a Három Generáció az Egészségért program bővített folytatásához az EMMI 84 619 231 forinttal járul hozzá a 2021-es évben a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás településein. A meglévő megelőző beavatkozások mellett most átfogóbb célokat tűztek ki: gyermek egészségfejlesztés, felnőtt rákszűrések kiterjesztése, egészséges lakókörnyezet kialakítása: szabadtéri sportolási lehetőségek, településeket összekötő erdei bicikli pályák, egészségügyi szolgáltatások fejlesztése.
Folyamatosan jelennek meg a program felhívásai mostantól az önkormányzat honlapján. Mindenki akkor lesz nyertese ennek a kiváló lehetőségnek, ha részt vesz a szűréseken, örömteli mozgás programokon. Motivációs sorsolással jutalmazzák azokat, akik regisztrálnak az eseményekre.
Gyermekeinknél az iskolák bevonásával történik a prevenció, ezért fontos, hogy – ahogy eddig is – a tanárok és a szülők motiválják, küldjék a tanulókat a sporteseményekre.
Alsó tagozaton az egészséges táplálkozás alapelveit tanítják, és a rendszeres, örömteli testmozgást szervezik meg, pl. a „Kerüld meg a Földet az iskoláddal az Egyenlítő mentén!” kihívásában, ahol a családok együtt szerezhetnek jutalmat az iskolának 2021. március 1. és június 15. között, ha meglépik együttesen a 40 076 km távot. Gyaloglással vagy kocogással. Minden olyan iskola, ahol teljesítik a távot, jutalmat kap.
Felnőtteknek, időseknek a „Lépéssel nyerhetsz” programot írták ki, március 1. és június 1. között 30 000, 45 000 vagy 60 000 lépést kell megtenni, amit egy applikáció letöltésével tudnak igazolni:
https://magadertsportolj.hu/#download-app
Létrejön egy, a Budakörnyéki önkormányzatok lakosai számára elérhető szabadidő és versenysport lehetőségeket összegyűjtő adatbázis is ebben az évben. Mindezeket a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás honlapján találhatják meg: http://budakornyekitarsulas.hu/.
Minden budakeszi lakosnak nagy biztonságot jelent, hogy önkormányzatunk elérte kiemelt célját, és a kormány egy éve már nagyon sok helyben elérhető szakrendelést finanszíroz. Három éve ehhez társul ez a fontos egészségmegőrző program is. Kiaknázunk egy jó adottságot: a város határában lévő országos egészségügyi intézetek előmozdítják a lakosság egészségi állapotának javítását. Kérjük, keressék ezeket a szűrő és sportprogramokat, éljenek a lehetőséggel!
A részletekről szívesen ad felvilágosítást Bakács Bernadett a bede.bakacs@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 951 3368-as telefonszámon.
Bakács Bernadett