Hogyan segítsünk embertársainkon?
Nagyon érzékeny és nehezen megfogható az a kérdés, hogyan tudunk jól segíteni a környezetünkben látott rászorulókon. A Híd családsegítő központunk vezetője szakmai tanácsokkal igyekszik ebben segíteni nekünk, budakeszieknek.
Sokféleképpen tudunk viszonyulni – érzések nagyon színes skáláját megélve – azon emberekhez, akik gyakran eljutottak az önfeladás azon stádiumába, hogy nem küzdenek, nincsenek céljaik, csak a mindennapok túlélése fogalmazható meg rövid és hosszú távú célként egyaránt. Ezen életsorsokhoz, a kudarcok, fájdalmak, elakadások elkendőzéséhez, elnyomásához nem ritkán társulnak olyan „fájdalomcsillapítók”, mint az alkohol. A függőségek pedig jellemzően egy hirtelen kitáruló veremhez vezetnek (legrosszabb esetben hajléktalansághoz), ahová -megfelelő, időben érkező segítség és védőháló hiányában – rekord gyorsasággal lehet landolni.
Városunkban számos helyi fórum visszhangzik azon jogos panaszoktól, hogy a közterületeinken alkoholos állapotban hangoskodnak, kötekednek hajléktalan vagy ezen élethelyzethez közel álló embertársaink.
Itt az a könnyebben megfogható hasonló kérdés jut eszembe: hogyan szeressük jól gyermekeinket? Ha nagyon lényegre törően szeretnék válaszolni, akkor azt lehetne mondani, hogy a szükségleteik mentén! Fontos, hogy szeretettel övezve elérhetőek legyünk, s azt tekintsük szem előtt, hogy mi a gyermek életkorának megfelelő valós szükséglete?! Amikor egészen kicsi a gyermek (szimbiotikus anya-gyermek kapcsolat), akkor úgy tudunk a legjobb szülők lenni, ha a gyermekre teljes egészében rá tudunk hangolódni, s szavak hiányában is tudjuk, hogy mikor éhes, mikor fáradt stb. A kamaszkorban pedig ennek pont az ellenkezőjét kell megtanulnunk/megadnunk, azaz el kell tudjuk engedni, hogy megismerhesse, megélhesse saját kibontakozó identitását, hatá-raít…
Azt gondolom, hogy a segítségre szoruló embertársaínkon ís úgy tudunk hatékonyan segítení, hogy az egyedí és mélyebb szükségleteínek megfogalmazásában, a motívácíó felkeltésében elérhetően, segítően jelen vagyunk. (Ez specíálís szakértelmet és tudást ígénylő feladat, amí míatt a szakellátásba és szakemberhez való eljuttatás a legtöbb esetben megkerülhetetlen.)
Budakeszín nagyon sok nyíltszívű, empatíkus és segítőkész embert és szakembert/íntézményt ísmertem meg az elmúlt években, amíért hálásak lehetünk.
Egyesekben felmerülhet, hogy míért van az, hogy a legnagyobb jószándék és segítőí elhívás ellenére „nem történík semmí” ezen emberekkel kapcsolatban?
El kell mondanom, hogy sok mínden történík, még ha ez nem ís tapasztalható a píllanatképekből, továbbá ígaz az ís, hogy látványos, gyökeres változásokat országos víszonylatban ís kevés esetben lehet felmutatní. (Varázsütésszerűen nem oldódnak meg a tapasztalt és sokszor zavaró nehézségek, jelenségek.)
Míkor segítek ígazán: ha az élethelyzetet a bíológíaí szükségleteket segítve segéllyel, készpénzzel, étellel támogatom őket? Ez kétségkívül ad(hat) örömet, továbbá azt az érzést, mely megerősítí azt, hogy mások problémájára érzékeny, segítő, jó emberek vagyunk.
Ezen segítésí formának (a hajléktalan léthelyzetbe került konkrét eseteket nézve) az a következménye, hogy a rászorult emberek élethelyzetének konzerválását ís segítjük. A változások míndannyíunk életében feszültséggel kövezettek. Hajlamos az ember a már ísmert bíztonságához ragaszkodní (még ha az a bíztonság „fájó” ís).
Mínden segítő kapcsolat/folyamat akkor lehet hatékony és síkeres, ha megtalálható a motívácíó, nyítottság a változásra. Ha képesek vagyunk felelősséget vállalní magunkért, elismerve, hogy nem csak a nehéz körülmények és „mások” a híbásak adott élethelyzetért, krízísért! Ha eljön az a felísmerés, hogy valamít nekem ís hozzá kellett tennem ahhoz, hogy „míndíg vagy tartósan ez történík velem”!
Nem egyszerű és fekete-fehér ez a történet, híszen gyakran valóban hihtetlen veszteségeket, traumákat, kríziseket kell megélnünk, amire nem lehet felkészülni. Nem rendelkezünk betonbiztos énvédő mechanizmusokkal, megoldási stratégiákkal, hiszen minden egyén egyedi és sajátos családi, gyakran transzgenerációs mintákat, traumákat hoz, hordoz.
El kell fogadnunk, hogy vannak olyan élethelyzetek és sorsok, ahol együttműködés hiányában szakemberként sem tudunk segíteni. (A klasszikus családsegítői munka nem véletlenül az önkéntességen alapul.) Ha kiépíthető a bizalom, a kapcsolat, akkor elindulhat egy nagyon lassú építkezés, segítői munka. Itt fontos, hogy a megfelelő szakember(ek)hez tudjuk eljuttatni embertársunkat, hogy egyénre szabott, komplex segítséget kaphasson (addiktológia, pszichológus/pszichiáter, családsegítő). A partneri és elfogadó, elérhető segítő szakember kulcsfontosságú. A segítői folyamatban idővel el lehet jutni a tagadás és egyéb elhárító mechanizmusok lebontásával arra a sorsfordító pontra, hogy megtaláljuk a mobilizálható erőforrásokat (önmagában elsősorban), mely a saját életünk irányításának visszaszerzéséhez az első lépcsőfok. Hiszem, hogy mindig, minden élethelyzetből van lehetőségünk felállni, tanulva sebeinkből van lehetőség újrakezdeni. Gyakori az is, hogy egy ideig nekünk, segítő szakembereknek szükséges hinnünk a változásban és embertársunkban… Szent Ignác mondta, hogy „az út a mi otthonunk”.
Útjaink nagyon sokfélék, de abban közös, hogy elbotlunk olykor. Mindannyiunknak vannak nehéz és fájdalmas kríziseink, veszteségeink. Ilyenkor nem mindegy, hogy van-e körülöttünk olyan megtartó és támogató közeg, amely az adaptív probléma megoldásban, a „veremből való kiemelkedésben” tud és kész segíteni! Mindannyiunk útján fontos, hogy elő tudjunk venni minden olyan „dobozt”, aminek tartalmát legszívesebben örökre elásnánk, elfelejtenénk. Ilyen „doboza” mindannyiunknak van. Hogy hogyan tudunk reagálni, megküzdeni életünk adta kihívásokkal, krízisekkel, nagyban függ attól, hogy mennyire vagyunk bátrak találkozni, kiemelni és a fény felé fordítani, megdolgozni dobozaink félelmeit, fájdalmait.
Budakeszin a Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ egy olyan sokrétű szolgáltatásokkal, szakemberekkel és módszertannal felvértezett intézményrendszer, ahol van lehetősége a szakszerű és hatékony segítségre mindenkinek, aki nyitott és motivált a változásra, problémái, elakadásai megoldására.
Bencsik Zsolt HÍD intézményvezető