Újjászületett a rimaszombati huszáremlékmű
Budakeszi polgárok a történelmi emlékezet szolgálatában
Május 16-án ünnepélyes keretek között avatták fel az újjáépített rimaszombati huszáremlékművet az alsópokorágyi református temetőben. Az emlékmű annak a 33 magyar huszárnak állít emléket, akik a rimaszombati huszárlaktanyából indultak a keleti frontra, és 1942 és 1943 között a Don-kanyarban vesztették életüket.
Az eredeti emlékművet 1943. október 6-án állíttatta Nagy Kálmán huszárszázados, a rimaszombati VII. önálló huszárszázad parancsnoka, amelynek kötelékéből a Don-kanyarban elesett huszárok is kikerültek. A háborús körülmények miatt azonban az eredeti tervet akkor nem tudták teljes egészében megvalósítani. Nagy Kálmán később Budakeszin telepedett le, ahol 1964-től élt, és 2004-ben Budakeszi díszpolgárává választották.
Az emlékművet az elmúlt évtizedekben a Bástya Egyesület gondozta, amely rendszeresen szervezett ott megemlékezéseket is. Nagy Kálmán 2006-ban az emlékmű eredeti tervét Pósa Homoly Erzsónak adta át megőrzésre, aki húsz éven át őrizte azt. A Pap Dezső által készített korabeli terveket Szabó Krisztián építész digitalizálta, és az eredeti arányok figyelembevételével készítette elő a mai megvalósításhoz. A munkálatokat Orosz Örs, a Sine Metu Egyesület elnöke fogta össze.
Az újjáépített emlékmű különlegessége, hogy a régi emlékmű kövei és díszítőelemei is helyet kaptak az új szerkezetben. Az emlékmű 33 kőtömbből áll, utalva az emlékművön szereplő 33 elesett huszárra.
Az avatási ünnepségen beszédet mondott Illésfalvi Péter hadtörténész, Orosz Örs, a Sine Metu Egyesület elnöke, Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Halász Attila, a Magyar Szövetség Rimaszombati Járási elnöke, valamint Ohrné Bedő Csilla, Nagy Kálmán unokája. Az ünnepség méltóságát az Andrássy Dénes Férfikar fellépése is emelte.
Illésfalvi Péter hangsúlyozta: tudomása szerint nincs még egy olyan emlékmű a Kárpát-medencében, amelyet magyar királyi honvéd alakulat saját laktanyáján belül állított a II. világháború idején, és amely ilyen formában fennmaradhatott volna. Beszédében arra is emlékeztetett, hogy a rimaszombati huszárok közül sokan 1944–45-ben is életüket áldozták, nevük azonban a történelem alakulása miatt már nem kerülhetett fel az emlékműre.
Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Pakulár György honvéd Erdélyből, Szilágyperecsenből érkezett unokái először helyezhettek el virágot a nagyapjuknak is állított emlékműnél. Bár román anyanyelvűek és nem beszélnek magyarul, együtt emlékeztek velünk és közösen róttuk le tiszteletüket az áldozatok előtt.
A megemlékezés alatt az ózdi és gömöri lovas hagyományőrzők, valamint a rimaszombati 4-es számú Hatvani István Cserkészcsapat tagjai álltak díszőrséget. A koszorúzás során több mint húsz intézmény, civil szervezet és magánszemély rótta le tiszteletét az újjászületett emlékmű előtt, amely ma már nemcsak a hősi halottak emlékét őrzi, hanem a közös történelmi emlékezet és felelősség szimbólumává is vált.
Hiszen nem a halál az igazi elmúlás, hanem az elfeledés. És mi nem felejtünk. Azok, akiknek nevét ez az emlékmű őrzi, már nem térhettek haza a családjaikhoz. A mi feladatunk pedig az, hogy emléküket megőrizzük az utánunk következők számára is.
Ohrné Bedő Csilla