U19 Kézilabda világbajnokság Pest megyében

Az V. IHF Férfi U19 Kézilabda Világbajnokság 2013. augusztus 10-23. között Budakeszi szomszédságában, Érden és Budaörsön kerül megrendezésre. A sorsolásról már korábban beszámoltunk, most a részletekről informáljuk olvasóinkat.

 

Hazai rendezésű világverseny


A világverseny rendezési jogának elnyerése különleges lehetőség a magyar kézilabdázás, a sportdiplomácia számára. A Magyar Kézilabda Szövetség egyik elsődleges stratégiai feladata a magyar kézilabda jövőjének, az utánpótlás nevelésének elősegítése.

 

Az IHF nagy kihívás elé állított bennünket és egyben hatalmas bizalmat is szavazott nekünk: az idei U19 vb az első olyan utánpótlás világverseny lesz, amelyet a felnőtt bajnokságok mintájára, először 24 csapat részvételével, az annak megfelelő lebonyolítási rendszerben és az IHF magas színvonalú sztenderdjeit követve kell megszervezni. A vb fővédnöke Áder János, köztársasági elnök, védnökei a rendező városok polgármesterei, Wittinghof Tamás, Budaörs, és T. Mészáros András, Érd polgármestere.

 

Miért jó a kluboknak?

 

Az U19-es nemzeti válogatottakban a jövő legendás játékosai szerepelnek: biztosak lehetünk benne, hogy a magyar és a külföldi csapatokból is több névvel fogunk még a jövőben találkozni. Ki ne nézné meg szívesen Mikkel Hansent, Duvnjakot vagy Csupicsot egy világbajnokságon? Budaörsön és Érden lehetőségünk lesz erre, hiszen a jövő Mikkel Hansenjei lépnek pályára. Akik már szerepeltek az eddigi négy tornán, és letették első kéznyomukat az eddigi U19-es világbajnokságokon: Mikkel Hansen, Domagoj Duvnjak, Ivan Cupic, Marino Marics, Marko Vujin, Nagy László, Iváncsik Gergő, Olafur Gudmundsson, Aron Pálmarsson, Henrik Toft-Hansen.

 

A klubok számára a hazai rendezésű világverseny kiváló lehetőséget ad arra, hogy itthon, helyben nyomon követhessék a nemzetközi utánpótlás trendeket, a még félig csiszolt ?gyémántokat? kiválogathassák a mezőnyből, és a játékosok is láthassák, hogy milyen messzire juthatnak el már 19 évesen kézilabda pályafutásuk során.

 

Az IHF szeptemberi tisztújító kongresszusa előtt rendkívül fontos, hogy az IHF vezetőivel elmélyíthetjük a személyes kapcsolatokat. A VB ideje alatt több szakmai konferenciát és workshopot szervezünk.

A siker záloga a magas színvonalú szervezés és a lelátók megtöltése. Közös érdekünk, hogy a 100 mérkőzésen játszó 24 ország több mint 500 játékosa népes szurkolótábor előtt mérhesse össze erejét. Ezzel azt is bizonyíthatjuk a világnak, hogy a kézilabda rendkívül népszerű sport Magyarországon, ezért is érdemes ide további világversenyeket szervezni.

 

Felejthetetlen élményt kívánunk szerezni minden résztvevőnek, ezért családi sport- és szórakoztató kísérőrendezvényeket és promóciókat szervezünk a VB ideje alatt mindkét helyszínen.

 

Belépés az igazolt játékosok számára


Az igazolt játékosok és kísérőik számára a belépés augusztus 20-ig minden napon, mindkét helyszínen INGYENES. Az augusztus 21-től rendezett negyeddöntőkre, helyosztókra, elődöntőkre, a bronzmérkőzésre és a döntőre az esetleges ingyenes belépési lehetőségekről később adunk tájékoztatást.

 

Jegyek minden napra korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért kérjük, hogy jegyigényléshez előzetesen regisztráljatok az alábbi e-mail címen: ticket@hbmp.hu

A jelentkezéseket érkezési sorrendben regisztráljuk, és visszajelzünk a jegyfoglalás eredményéről. Kizárólag az a jegyfoglalás érvényes, amelyről visszaigazoló e-mailt küldünk. Kérjük, hogy a jegyek átvételéhez a visszaigazoló e-mailt kinyomtatva hozzátok magatokkal a mérkőzésre.

 

Filmek, tudnivalók

A világbajnokságról minden fontos információt, a mérkőzések beosztását, és egyéb érdekességeket a honlapról és a Facebook oldalról tudhattok meg.

 

Honlap

 

Meccsbeosztás

 

Facebook: handballhungary2013

 

A világbajnokság hivatalos indulója, amelyet Kovács Áron és a Káosz Központ készített, a reklámfilm, amelyben a ma legendái, Nagy László, Császár Gábor, Mikler Roland, Szöllősi Szabolcs, Ancsin Gábor, a magyar U19 válogatott fiataljaival szerepelnek, valamint az U19-es magyar válogatott bemutatkozó filmje ? sok más érdekesség mellett ? itt látható:

 

Galéria

 

A filmeket innen tölthetitek le:

 

Videoklip

 

U19 reklámspot

 

U19 csapafilm

 

Videoklip werkfilm

 

Gyertek minél többen, szurkoljunk együtt a jövő legendáinak!

 

A legfontosabb tudnivalók összegezve:

1. Helyszínek:

Érd és Budaörs

2. Időpont:

2013. augusztus 10-23.

3. Fontosabb események:

? Nyitó ünnepség, magyar válogatott nyitómeccse:

2013. augusztus 9. Budaörs

? Záró ünnepség:

2013. augusztus 23. Érd

 

Szervezők:

A világverseny szervezését és lebonyolítását a Magyar Kézilabda Szövetség az erre a feladatra létrehozott leányvállalata, a HB Multiprojekt Kft. látja el, szoros együttműködésben az idén 80 éves MKSZ-szel, ill. az érdi és a budaörsi helyi szervező bizottságokkal.

 

További információk:
HB Multiprojekt Kft.
info@hbmp.hu
www.handballhungary2013.com
Facebook: handballhungary2013

Üdvözlettel:

HB Multiprojekt Kft. ? Szervező Iroda

 

forrás: Pestmegye.hu

Megosztom a cikket