Tudnivalók az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos teendőkről
Ma tájékoztatást kértem a Budakeszi járási hivatalvezető úrtól és a Pest Megyei Katasztrófavédelem Operatív Törzsétől.
A legfontosabb: az állami szervek csak azon tudnak segíteni, akiről tudomást szereznek, ezért a menekültekkel kapcsolatos elsődleges teendő a nyilvántartásba vétel. Ha Ön ukrajnai menekülttel kerül kapcsolatba, azzal nyújtja a legnagyobb segítséget, ha eljuttatja egy nyilvántartásba vételi pontra, ahol kérheti az ellátást.
A nyilvántartásba vételre az alábbi helyszíneken van lehetőség:
- az országhatáron működő belépési pontokon,
- a Keleti és a Nyugati Pályaudvaron működő gyűjtőpontokon,
- az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon (1117 Budapest, Budafoki út 60).
FONTOS: külhoni magyar állampolgár (kettős állampolgár) is menekültügyi ellátáshoz juthat, ha nyilvántartásba veszik, és kéri az ellátást.
Az ukrajnai menekültek ellátásáért felelős szerv Budakeszi vonatkozásában a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A menekültek elszállásolása és ellátása ezen a csatornán keresztül tud megvalósulni.
A Pest Megyei Védelmi Bizottság nyilvántartja, és évente frissíti a veszélyhelyzetben rendelkezésre álló szálláshelyek listáját, a Budakeszi járás területén kijelölt kereskedelmi szálláshelyeken biztosítanak helyet a menekülteknek.FONTOS: a kijelölt szálláshelyekre csak a Katasztrófavédelem koordinálásával lehet menekülteket elhelyezni
Mindenki, aki az ukrán határon belép, átesik a regisztráción, azonban akik nem kérnek ellátást, vagy civil szervezetek közreműködésével érkeznek hazánkba, azokról az állami szervek csak a fent részletezett nyilvántartásba vétel esetén tudnak gondoskodni.‘Sigmond Bertalan
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=395447849248611&id=100063501969429
Fotó: MTI/Balázs Attila