Találtam egy ridikült a Budakeszi Női Szalonban

Egy szép tavaszi napon, kedves barátnőm invitálására ellátogattam a Golf étterembe, ahol az M1 TV csatornán futó Ridikül című műsor mintájára Női Szalon nyílt.  A kezdeményezés célja, hogy a Budakeszin élő hölgyek is találjanak egy olyan közösséget, amelynek az értékrendjével, céljaival azonosulni tudnak, amelyben az azt alkotók kölcsönösen számíthatnak egymásra, megbeszélhetik gondjaikat, megoszthatják gondolataikat.

A szervezési munkát Ilyés Csilla vállalta, aki nagyon lelkes Budakeszin élő kismama, tele ötletekkel és elképzelésekkel.

 

A találkozó első témája a “Tavaszi nagytakarítás – Harmóniába kerülni önmagunkkal” volt, meghívott vendégek pedig dr. Puskás László extrapszichológus, akupunktőr, és Platty Ildikó, a szalon megálmodója, létrehozója, aki már több hasonló szalon beindítását segítette Budapesten és vidéken is. Nagyon érdekes dolgokat hallottunk a testi és lelki megtisztulásról, hogy pl. miként kell kiszámolni, hogy valójában mennyi folyadékot is kell fogyasztanunk, illetve arról is képet kaphattunk, hogy milyen veszélyei vannak az átgondolatlan, ötletszerű kúráknak, hiszen a szervezetünk öntisztulása teljesen jól tud működni, csak támogatni kell. Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy ne beszéljünk arról is, hogy testünk méregtelenítése miként vonja magával a lelkünk, szellemünk tisztulását is.

 

Nagyon jó hangulatban telt ez az első találkozó, ezért a második eseményre is sokan ellátogattak, amikor arról beszélgettünk, hogyan lehet az életet teljességgel megélni. A témához Sütő Enikő modellt (menedzser, ügyvéd, a S.E. Super Modell Stúdió vezetője), Szappanyos Orsolya kapcsolatterapeutát és Némedi-Varga Mónika gyógymasszőrt hívta Csilla vendégként. Mindenki őszintén osztotta meg velünk a magánéletében előforduló nehézségeket, melyek segítették őket abban, hogy jobban megismerjék önmagukat, s ezáltal teljesebben, kiegyensúlyozottabban tudják megélni a mindennapokat. Meséltek arról is, hogyan tudnak segíteni másoknak, s lesznek a segítés által is harmonikusabb életet élő emberek. Enikő nagykövete a Bátor Tábornak, Orsi a Spirit- a LélekTársas spirituális és önismereti társasjáték egyik megalkotója és vezető trénere, zeneterápiás masszőr, aki tehát különböző tevékenységeken keresztül is segítséget tud nyújtani a hozzá fordulóknak, Móni pedig elsősorban az érintés útján érzékeli a nehézségeket, s olykor mint jó pszichológus hallgatja meg vendégeit.

 

Júniusban találkoztunk ismét, amikor arra kerestük a választ: miként lehet nőiségünket a tánc és mozgás révén jobban kifejezni? A szalonok összejövetelein eddig is lehetőség volt arra, hogy aktívan részt vegyenek a vendégek kérdések feltevésével, véleményük megosztásával, most azonban az élmény tovább fokozódott! A mozgáshoz a helyet a Budakeszi Pitypang Sport Óvoda tornaterme szolgáltatta, ahol kellemes környezetben engedhettük el magunkat. Meghívott vendégeinkkel először a táncon, mozgáson keresztül ismerkedhettek a résztvevők, itt a szónak még kevés szerep jutott. Annál több az oktató személyének, testének, mozdulatainak. Hihetetlen kedves, mosolygós, őszinte nőket ismertünk meg Lippai Andrea és Némedi-Varga Tímea személyében. Először Timi tartott ízelítőt a zumba világából, és mozdította meg azokat a jelenlévőket is, akik inkább szemlélői szerettek volna lenni az induló estének. Andrea, aki a magyar táncéletben a mai napig és  nagyon régóta aktívan részt vesz, szintén nagyon közvetlenül beszélt nekünk az általa aktívan táncolt és oktatott táncról, és ismertette meg velünk a flamenco alapjait. Volt itt kendő, cipő, legyező, kasztanyetta és fantasztikus zene.  Sugárzott belőle a jókedv, mozdulatai kifinomultak, egyből táncba invitálta a jelenlévőket. A remek ízelítő után a Budakeszi Golf étteremben folytattuk a beszélgetést, immár saját élményeinkkel megfűszerezve, és ezzel saját bőrünkön tapasztalva a témát, annak minden könnyedségével, nehézségeivel együtt.

 

Szóval élmény volt ez a három alkalom, tényleg olyan volt, mint egy női ridikül: volt benne minden, ami egy nőnek kell!

Most nyári szünet lesz és a “szalonosok” is pihennek, de ősszel új témák várnak majd minden érdeklődőt. Addig olvashatnak a Budakeszi Női Szalonról a facebookon, a Ridikül c. tévéműsor honlapján a Szalonoknál, és a csillanto@gmail.com e-mail címen is érdeklődhetnek!

 

Benőné Csúcs Szilvia

Megosztom a cikket