A legfonotsabb képviselő-testületi döntések Budakeszin

Új bútorok az általános iskolában, környezetbarát energia számos önkormányzati intézményben, a locsolási problémák megoldása – mindannyiónkat érintő kérdésekről tárgyalt rendkívüli júliusi ülésén az önkormányzat képviselő-testülete.

 

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony tájékoztatta a Budakeszi Hírmondó olvasóit a legfontosabb döntésekről.

Környezetbarát napelemek lesznek elhelyezve a Széchenyi István Általános Iskolában, a Pitypang Sport Óvodában és számos önkormányzati intézményben. Mivel a beruházás 100%-os állami pénzből valósul meg (100 millió forintot nyert városunk), nem terheli településünk költségvetését. Nem utolsó szempont az sem, hogy mintegy 50%-os megtakarítás érhető el a villanyszámlán.

Szintén 100%-os állami támogatással újul meg Budakeszi Város Önkormányzatának informatikai rendszere. Ezáltal könnyebb lesz kapcsolódni az elektromos ügyintézési rendszerhez, nő a gyorsaság, illetve az ügyintézés szakszerűsége. Négy település (Budakeszi, Budajenő, Tök és Remeteszőlős) konzorciumot alkotva közösen pályázott, városunkra 12 M Ft jutott.

A közterület-felügyeleti feladatok ellátásának javítására önkormányzati társulást hozott létre Budakeszi, Nagykovácsi, Tök, Perbál és Budajenő. A szervezet központja Budakeszi, vezetője Uzsoki Gábor. A változtatással több közterület-felügyelő fog dolgozni, ez különösen a hétvégeken érdekes, amikor is az állampolgárok leginkább szeretnek ?vétkezni? (pl. avarégetés).

Szépülő városunk egyik látványos eleme a sok szép virág a közterületeken. Ohr Alajos önkormányzati képviselő elmondása szerint locsolásuk nem kevés pénzbe kerül, ezért érdemes lenne az új bölcsőde területén fúratni egy kutat, de akár más helyeken is (pl. a Fő téri park területén lévő díszes kút hasznosítását is meg fogják vizsgálni), hiszen jelentős víz- és szennyvízdíjat lehetne megspórolni.

Új bútorokat kap a SZIA – jelentette be Czifra Zsuzsa igazgatónő, önkormányzati képviselő. Egészen pontosan 40 tanulói széket, 20 tanulói asztalt, 2 táblát és szekrényeket. A bútorok kiválasztásakor a használhatóságot és természetesen az esztétikai szempontokat vették figyelembe.

 

Szabó Tibor Mihály

 

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket