„Székelyföldi Angyalok” Budakeszin

A Magyar Örökség díjas, 150 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi hangversenykörútján Budakeszire is ellátogat. A székelyruhás gyermek ének- és zenekar december 22-én 19 órakor a katolikus templomban lép fel. Az ünnepi koncerten magyar népdalok és magyar illetve nemzetközi karácsonyi dalok hangzanak el, a hangverseny második felében a világítást leoltják és a gyermekek kezében ragyogó gyertyák még tovább fokozzák a meghitt adventi hangulatot.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia hét évvel ezelőtt, 2009 decemberében adott felejthetetlen adventi koncertet Budakeszin, a katolikus templomban. Az erdélyi gyermekek nagy részét budakeszi családok „fogadták be”, szállásolták el, amely lehetőséget adott arra, hogy mély és máig tartó barátságok alakuljanak ki a budakeszi és a székely gyermekek között. Idén december 21-én délután is érkezik Budakeszire egy busznyi gyermek, akiket családoknál helyezünk el. Érdekesség, hogy többen a 7 évvel ezelőtti fellépők közül még most is tagjai a Filharmóniának.

 

A Gyermekfilharmónia közel 35 éve példamutatóan ápolja nemcsak Erdély, hanem az egész Kárpát-medence számára nemzeti kultúránkat. Haáz Sándor karvezető, a Gyermekfilharmónia megálmodója az 1982-es tanévzáró ünnepségre az iskolai kórusnak és hangszeres diákoknak betanított négy dalt, amelyet a kórus és a zenekar együtt adott elő. Ez a műsor nagyon nagy sikert aratott, és hamar jött a folytatás, egyre messzebbre utaztak Erdély-szerte. Az iskolai székelyruhás gyermekkórusból és Haáz tanár úr által kialakított vonós és fúvószenekarból létrehozott Gyermekfilharmónia együttes mindenfelé nagy sikereket aratott, mostanra közel ezer koncertet tartottak. Százötven fős együttesről van szó, hiszen több mint száz kórustag és negyven zenekari tag alkotja, így három nagy autóbusszal utaznak.

 

Az 1990-es első anyaországi kiszállásuk óta minden nyáron külföldi hangversenykörútra is utaznak. Elsősorban a Kárpát-medence a „vadászterületük”, de eljutottak már a brüsszeli Európa Parlamentbe is és Münchentől Pozsonyig, Európa számos nagyvárosában tartottak nagy sikerű hangversenyeket. A célállomások nyelvein betanult dalokkal nemcsak a magyar diaszpóra képviselőit, hanem a helyi érdeklődőket is megörvendeztetik. Az elmúlt évek sikeres osztrák és svájci hangversenykörútjai mellett a „filisek” a legizgalmasabbnak a 15 évvel ezelőtti törökországi és az idei nyári lengyelországi kiszállásukat tartják. Az augusztusi kis-lengyelországi turnéra az 1848-as szabadságharc hagyományát őrző budakeszi honvédek is elkísérték a Filit, katonai tiszteletadással emlékeztek a Gyermekfilharmóniával közösen az első világháború magyar hőseire a katonai temetőkben és emlékhelyeken.

 

A Gyermekfilharmónia tagjai 9 és 18 év közötti gyermekek, akik betartják a Gyerekfili íratlan szabályait és lelkiismeretesen járnak a próbákra, készülnek fel a koncertekre. A tagoknak saját jelvényük, nyakkendőjük, egyenruhájuk van. Hangszereiket javarészt szüleik vásárolják, de az együttes is komoly hangszerállománnyal rendelkezik, amelyből kölcsönöz a gyermekeknek. Az együttes repertoárja, rövid klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdal-feldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Minden év decemberében gyertyafényes karácsonyi hangversenyeket tart a székelyruhás együttes. A hangversenykörutakon a gyermekek útinaplót vezetnek.

 

A Gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés erejét felhasználva közösséget próbálnak teremteni. Ezzel természetesen mód nyílik arra, hogy egy kicsit a magyarságot, a magyar kultúrát is óvják ott, a Hargita lábánál. Ennek érdekében szervezik évi rendszerességgel a Homoród-menti népdalvetélkedőt, a Bútorfestő tábort, valamint a Prímásképző táncház tábort is. A már említett festett bútorok és a rendezvények a régi falu szellemét idézik a Múzeum Szállóban, mely mára szellemi műhellyé nőtte ki magát.

 

B.G.

 

 

A budakeszi hangverseny helyi szervezői, kapcsolattartói: Berlinger Gábor, tel: 30 971 5077, Virágh Szabolcs, tel: 20 941 9633

 


Megosztom a cikket