’Sigmond Bertalan

Tisztelt Hölgyem, Uram!

2014-ben az Önök bizalmának köszönhetően megkezdhettem első önkormányzati képviselői ciklusomat, mely a tapasztalatszerzés időszaka, az önkormányzat működésével, munkájával való megismerkedés ideje. Ezért megtiszteltetés számomra, hogy olyan csapatban dolgozhattam, és olyan döntések részese lehettem, melyek a rendszerváltás óta a legtöbb fejlesztést eredményezték városunkban. Az elmúlt öt év nagy ívű intézményfejlesztési programjának keretében csaknem valamennyi oktatási, nevelési és egészségügyi intézményünket felújítottuk, bővítettük, vagy új épülettel gazdagítottuk, a zeneiskola, az általános iskola és a gimnázium energetikai felújításától, tetőcseréjétől, a bölcsőde- és óvodabővítéstől az egészségház teljes felújításán át az új iskolaépületig.

Mivel a kultúra területén dolgozom, önkormányzati munkámban különösen fontos számomra a város kulturális élete. Ezen a területen is új minőségeket hoztunk létre: a nagy múltú budakeszi amatőr színjátszást felelevenítve nyári színházi előadásokat szerveztünk a makkosmáriai templom kertjében, felelevenítve a kegyhely történetét, majd boldog Apor Vilmos püspök mártíromságát megidézve. Zenés színmű létrehívásával emlékeztünk 1956 budakeszi eseményeire, és létrehoztuk a nagysikerű Budakörnyéki Sörfesztivált. Megalapítottuk a Mezei Mária Kulturális Egyesületet kiváló és érdemes művésznőnk szellemi és tárgyi hagyatékának gondozására, továbbá jótékonysági bált rendeztünk Mezei Mária emlékére.

Ösztönöztük a civilek kulturális tevékenységét is: megemeltük az önszerveződő közösségek támogatási keretét, kulturális célra hasznosítottuk a Rathauskellert, lehetővé tettük a Petőfi utcai iskolaépületben a „kultúrélesztő csoport” gazdag összművészeti programjának megszervezését.

Képviselői kerületemben is jelentős kulturális fejlesztések indultak el. Lezajlott a művelődési központ környezete rehabilitációjának első üteme, teret adva a jövőben egy új kulturális intézmény létrehozásának. Lakossági visszajelzésekre támaszkodva megőriztük a volt tüdőgondozó patinás épületét, mely ősfás kertjével a jövőbeli kulturális épületegyüttes részét alkothatja. Elkezdődött Mezei Mária kiváló és érdemes színművésznőnk házának eddigi legjelentősebb felújítása, melynek befejeztével a hagyaték méltó körülmények között lesz megtekinthető.

Ezúton is köszönjük a fejlesztésekkel járó átmeneti kellemetlenségek során tanúsított türelmüket, és hálásak vagyunk azért a sok biztatásért, mely nap mint nap erőt ad munkánkhoz. Bízom benne, hogy az Önök támogatásával a jövőben is szolgálhatom városunkat.

 

 

 

Megosztom a cikket