Őseink emlékére

A 300 évvel ezelőtti sváb betelepülésnek, és a II. világháború utáni kitelepítésének emléket állító szobrot avattak a római katolikus templom szomszédságában. Az emlékmű – mondanivalója mellett – szép emlék és jó példa a magyarok és a svábok, valamint más nemzetiségiek békés egymás mellett élésének. Jó alkalom a békés emlékezésre, egy elkötelezett települési önkormányzat és egy lokálpatrióta nemzetiségi önkormányzat összefogására.

Az avatóünnepség kezdetén Schrotti János, Budakeszi Város Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédében kiemelte: a budakeszi németség történetében 3 szakaszt különíthetünk el. Az első a betelepítés korszaka az 1690-es évektől. Az ezt követő évszázadok, a honfoglalás, majd a hatalmas, verejtékes munka, az értékteremtés időszaka. A harmadik, a legfájóbb, a kitelepítés időszaka 1946-tól, ami a legközelebb van korban a mai naphoz, élénkebben él emlékezetünkben. Honfitársaink, rokonaink, testvéreink kitelepítése egy tragikus szelete ennek a 300 évnek, amelyet őseink itt töltöttek. Természetesen voltak örömteli, vidám időszakok, események is. Amit német ajkú elődeink tettek, azt mindig családjukért, falujukért, Budakesziért, egyházukért, hazájukért tették, legyen szó építésről, a haza védelméről, a falu szépítéséről, közösségi kapcsolatokról. Nekünk, késői utódoknak főleg erre kell emlékeznünk. Helyi német nemzetiségi önkormányzatunknak erre az alapra kell építenie munkáját. Ezért legfontosabb feladatunk hagyományaink ápolása, értékeink megőrzése, településünk és hazánk szolgálata. Ebből a meggyőződésünkből fakad a Tarkabarka Óvoda működtetése, az általános iskolai német nyelv oktatása; ezért született meg a Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház; ezért működtetjük a különböző művészeti csoportokat.

Tavaly Hidas Mátyással, a Szépítő Egyesület elnökével elhatároztuk, hogy emlékművet állítunk ennek a 300 évnek az emlékére. Tervünket mindenki támogatta, köszönet a polgármester asszonynak, az önkormányzati képviselőknek, a jegyző és a főépítész úrnak, akik mindvégig mellettünk álltak, támogatták tervünket.

Ligetfalvi Károly, a Hagyományőrző Kör elnöke által leleplezett emlékművet főtisztelendő Spányi Antal megyéspüspök áldotta és szentelte meg: „Örömmel áldjuk meg a 300 éve betelepített német lakosság életének, munkásságának és hagyományainak emléket állító emlékművet. Kérjük a Jóisten kegyelmét, hogy miként gondjaink mellett mellettünk állt, úgy legyen velünk örömünkben is. Legyen felszólító jel számunkra, hogy őseink hitét és hagyományait megőrizzük, és nemzetünk jövőjét becsületes munkával, az igazság szolgálatával önfeláldozóan építjük.”

A Magyar Állam képviseletében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédének elején egy párhuzamot említett: milyen sok idő és mekkora probléma egy utazás előkészítése, vagy egy házasságra készülő pár felkészítése. A felkészülés időszaka nem adatott meg a 300 éve Németországból ide települt németeknek, akik a nagy nyomorból, a vallásháborúk elől menekülve találtak itt új hazát maguknak. Az eltelt századok alatt felvirágoztatták ezt az országrészt, amely nem valósulhatott volna meg a katolikus hit, az összetartozás, az összefogás minden szinten való megléte nélkül. Ehhez járult a töretlen akarat: ők új hazát akartak teremteni. Tragédiák sora kísérte életüket (pestisjárvány, a meg nem értés, végül a kitelepítés). Mégis, 300 év után köszönettel tartozunk azoknak a családoknak, akik annak idején idejöttek, és megőrizték hagyományaikat.

A felavatott és megszentelt szobornak nagy hatása lehet a mai életünkben, hiszen nap mint nap hallunk a keresztények üldözéséről, elpusztításáról; a különböző testvérnépek gyilkolják egymást Palesztinában és Kelet-Ukrajnában. (Általában a különböző nemzetiségek közötti ellentéteket kívülről szítják). Bizonyíthatja ez a szobor, hogy a különböző vallású és nemzetiségű népek békésen élhetnek egymás mellett. Megmutathatja továbbá a magyar nép befogadó voltát, az ide telepített németek hitét, akaratát, közösségi erejét.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik megvalósították ezt a műalkotást. Külön kiemelte a város vezetését, akik kezdettől fogva támogatták az emlékmű létrehozását. Hálát adott a püspök atyának, Filó Kristóf plébános úrnak, akik az itt élő emberek hitét erősítik. Nélkülük nem valósulhatott volna meg pl. a katolikus gimnázium, amelyet éppen német nemzetiségűek alapítottak.

Ezt követően a Budakeszi Hagyományőrző Kör kórusa autentikus német énekeket adott elő.

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, városunk polgármestere köszöntő beszédének központi motívuma a múlt, jelen és jövő kérdései voltak: „Emlékezzünk a múltra, hogy lássuk és értsük azt a kort, amiben élünk. Emlékeznünk kell, hogy nagyobb biztonságban tudjunk választani az élet által elénk hozott utak közül.” Budakeszi nem feledi őseit, akik a honfoglalás után itt telepedtek le, akiket az oszmán háborúk pusztítottak el. De nem feledjük a 300 éve ide települt svábokat sem. Ők itt építettek házat és hazát, templomot és iskolát, falut és közösséget maguknak és az utánuk jövőknek. Nagy harcot vívtak az éhezéssel, a különböző halálos betegségekkel. A mély hittel, kemény munkával élt nehéz élet legyőzte ezeket a nehézségeket. A svábok építették a falut, amiből városunk nőtt ki. Itt állnak otthonaink, ahol együtt élnek az 1946-ban elűzött németek leszármazottai, az Erdélyből, Felvidékről elűzöttek gyerekei, unokái a később más helyről ide költözöttekkel.

A szobor fiatal párt ábrázol gyermekével. Viseletük ünnepi, kemény munkával megszerzett jólétről tanúskodik. Budakeszi legfőbb öröksége ez a továbbadott élet. Napjainkban is az ország egyik legfiatalabb városa vagyunk.

Budakeszit a szobrok városának is nevezik, ma egy újabbal gazdagodott. Ez azt bizonyítja, hogy számunkra fontos a múlt öröksége; fontos mindaz, amit az előttünk járóktól tanulhatunk. Köszönet az alkotónak, de mindenkinek, akinek valamilyen köze volt a szobor elkészültében. Adja az Isten, hogy mi is megtegyünk mindent, amit az idő megenged nekünk, hogy megtaláljuk a boldogulás ösvényét, és mi is továbbadjuk az életet az utánunk jövőknek.

Ezután Franz Huber, a Budakesser Gemeinschaft elnöke németül mondta el köszöntőjét.

Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke – néhány közeli munkatársával – tavaly határozott arról, hogy emléket állítanak a 300 éve ide települt németségnek. Öt művészt kértek fel, négyen igent mondtak, fogadták el a meghívást. Remek pályaművek születtek. Többlépcsős véleményezés után egyhangúlag Józsa Bálint alkotását tartották a legjobbnak. A műalkotás leghívebben fejezi ki a család szentségét, a szülőföld szeretetét. Ők az óhazából egy új hazába jöttek, családot alapítottak. Ők létesítették az elmúlt századokban a település első iskoláját, római katolikus templomát, a kálváriát, az emlékkereszteket, az I. világháborús emlékművet stb. Egyszóval: virágzó települést varázsoltak itt a főváros mellett. Ezt a lelki és fizikai építőmunkát törte derékba a kitelepítés. „Jutalmuk” – a kollektív bűnösség elve alapján – a kitelepítés lett. 72 óra állt rendelkezésükre, 50 kg-os csomagot vihettek magukkal. Ezt a traumát az idősebbek sohasem felejtették el. Ők halálukig Magyarországot hazájukként emlegették. Az elnök úr is köszönetet mondott mindenkinek, akinek bármi köze is volt az emlékmű létrehozásában: a polgármester asszonynak, a képviselőknek, a jegyző és a főépítész úrnak, Bechtold Gábor tájépítőnek, a testvérvárosoknak stb.

„Ezennel átadjuk a szobrot városunknak. Tekintsék ezt az emlékhelyet összetartozásunk, a közös múltunk jelképének, hiszen csak az a közösség bízhat a jövőjében, aki méltó módon megbecsüli múltját” – fejezte be beszédét Hidas Mátyás.

Józsa Bálint, a szobor alkotója elmondta: hozzávetőlegesen egy év kellett a mű megalkotásához. A szobor a múlt, a jelen és a jövő kérdéseit veti fel. A múltból lépnek elő az alakok, az előre lépő házaspár (a jelenkor) ugyanazt a népviseletet viseli, ugyanazokat a szokásokat, szorgalmat képviseli, mint őseik. Az új motívum a köztük lévő gyerek (a jövő), akinek a lenyomata már nincs ott. Az itt ragadás, a családalapítás szimbóluma, a végső otthonra találás szimbóluma ez.

Maga a szobor egy lemezből lett kivágva, összsúlya másfél tonna. A figurák vastagsága 25 mm, ha kicsit oldalról nézzük, a mű elveszti a lap karakterét. Így térbeli háromdimenziós jelenséggé vált a kompozíció.

Schmotzer Vilmosnak, az egyházközség képviselő-testülete elnökének tetszik az alkotás, de félti a jövőjét, hiszen fémből készült… Biztosíték lehet, hogy Spányi püspök úr felszentelte.

Bozsik Ádám, az újonnan kinevezett BVV-vezetőnek is tetszett az emlékmű, különös tekintettel a szobor környezetére.

Ritter Imre, a Pest megyei és a budaörsi német nemzetiségi önkormányzat elnöke megemlítette: az elűzetési, kitelepítési szobrok között különleges szerepe van ennek a szobornak, hiszen itt az óhazából való eljövetel is meg van örökítve. Nagyon sok gondolatot vet fel. Választóvonalhoz értünk: eddig inkább múltunkkal, hagyományainkkal foglalkoztunk, ami persze helyes, de innentől a jövőről is el kell kezdenünk gondolkodnunk. Az, hogy, unokáink hogyan fognak ránk gondolni, attól függ, mit teszünk mi az ő jövőjükért. Minden energiánkkal a jövőt kell elősegítenünk. Ennek egyik eszköze lehet a német nyelv oktatásának biztosítása bölcsődés kortól, a tanárképzés, a tankönyvkiadás. De nagyon fontos a parlamenti szószóló intézményének bevezetése is, ez komoly lehetőség.

Szabó Tibor Mihály

A fotógaléria itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre: