“Főnixként ég bennem a tűz”

Megjelent a budakeszi Szathmáry Olga Ottília verseskötete.

 

 

 

 

Kapható:a KÁPOLNA Könyvesboltban (2092 Budakeszi Fő tér 6.) vagy a szerzővel való telefonon történő (06-30/375-3626) személyes egyeztetést követően postai utánvéttel (Ára: 3000 Ft). No, meg a megrendezésre kerülő költői esteken, melyek időpontokról a szerző később ad tájékoztatást.

“Előszó

Lovag Bornemisza Attila
elnök-főszerkesztő
Batsányi-Cserhát Művész Kör

Szépet, nemeset, egyfajta ünnepélyeset érzek, amikor kezembe veszem Szathmáry Olga verseit.

Ezek az alkotások önmagukért beszélnek.

Szeretet-országában, ahol érzelem és érzések egyformán mutatják a költő igazi arcát.

Visszavisznek a múltba, a jövőbe, azt mutatják, s arra utalnak,

a szerző ízig – vérig költő.

Ismeri a rímek láncolatát, a verstan szabályait és nemes szintű gondolatai érnek el gigászi magasokba. Megvallom, magam is elérzékenyültem, amikor a széplelkű poéta költészetébe beleolvastam s éreztem a biztonságot, amit a szerző írásai szavatolnak.

Szinte hallottam a tolla sercegését, ahogy szántja a hófehér papírt, saját külön világa van

s jó ide belépni, sorait ízlelgetni.

Régóta ismerem szerzőnk verseit,rím – képei elbűvölnek.

Költészetét, munkásságát, most ajánlhatom, mégis elbűvöltek a sorok egy-egy gyöngyszemeikkel.

Ebben a kaotikus világban szelíd zászlóként lengeti szavait és önkéntelenül egy gazdagabb lelkületű világba emeli olvasóit.

Egy igazi szentélybe,

olyanba, amelyet csupán magunkénak ismerünk el,

olyan elégető, önégető és világégető.

Egyben lágy, asszonyi líra szól szerelemről, családról, gyermekekről, háborúról, és odaátról tekintenek vissza  a szerettei, akik elmentek, de a költő érzi emlékszárnyaikat.

Fájdalmas könnyesen szól évszakokról, tájakról, mindenről, amely elmélyítené a hallgatót.

Ezt a könyvet nagy szeretettel kell olvasni és tiszta szívvel.

Ajánlható ifjaknak, idősebbeknek, minden korosztálynak.

A költő olvasóinak mikor verset ír, örömet okoz-.

Induljon hát jó és nemes útjára ez a könyv és színezze, repítse a szerelem kertjébe,

a szeretet egészébe.

Kívánok ehhez jó olvasatot, élményt, és ahogy Goethe mondta:

?Mehr licht? ? több világosságot.

Ez jó utat sejtet. Kívánok e kötetnek jó elfogadtatást, jó olvasatot, a szerzőnek nagyon jó egészséget,  verseket új könyvei hasábjaira és ilyen mentalitással alkosson tovább.  Fogadják szeretettel első kötetét, amit bátran ajánlok minden korosztálynak. 

Legyen hát mindez arrafelé a nem divatszerű térképen?

Tisztelettel:

Lovag Bornemisza Attila elnök-főszerkesztő

Batsányi-Cserhát Művész Kör elnöke

Küldöm továbbá az első és hátsó borító fényképét.

Ölellek szeretettel:

Szathmáry Olga Ottília
(Lakatosné Szathmáry Olga)

Lakcím: 2092 Budakeszi, Széchenyi u. 183/5.
Telefonszám: 06-23-656-465
Mo: 06-30-375-36-26

Megosztom a cikket