Polgármesteri köszöntő – Novemberi Hírmondó

Döntött a kormány: buszsáv és P+R parkolók épülnek Budakeszin!

Kedves Budakesziek!

Októberben múlt egy éve, hogy harmadszorra is megtiszteltek bizalmukkal, és meggyőző többséggel újraválasztottak Budakeszi polgármesterévé. Köszönöm a bizalmat! Munkatársaimmal, a Fidesz-KDNP frakció tagjaival és a képviselő-testülettel sokat dolgoztunk azért, hogy ezt a bizalmat megszolgáljuk. Úgy gondolom, az Önök támogatása egyrészt az eddig elvégzett munkánk értékelése, másrészt választási programunk végrehajtásához nyújtott felhatalmazás is egyben. Tekintsük át, mit sikerült egy év alatt – az önkormányzati képviselői ciklus egyötöde alatt megvalósítanunk.

A fejlesztések a járványügyi veszélyhelyzet nehézségei ellenére gyors ütemben zajlanak: 27 pontos polgármesteri programomból 14 pontot már megvalósítottunk, vagy megkezdtük a megvalósítását.

Programunk szerint elértük, hogy kormány-előterjesztés készült Budakeszi és a környező agglomeráció közlekedési problémáinak kezelésére: buszsáv építésre, P+R parkolók létesítésére a tömegközlekedés csatlakozási pontjain, valamint az elkerülő út alsó szakaszának tervezésére. A kormány októberben támogatásáról biztosította a beruházást, így indul a tervezés, ami alapjaiban változtatja majd meg a budakesziek életminőségét!

Tovább bővítettük az egészségügyi szakellátást: immár tizenkilenc szakrendelés áll a budakesziek rendelkezésére: neurológia, reumatológia, audiológia, foglalkozás-egészségügy, urológia, nőgyógyászat, szemészet, bőrgyógyászat, ortopédia, fül-orr-gégészet, kardiológia, belgyógyászat, diabetológia, sebészet, ultrahang-diagnosztika, radiológia, fizikoterápia, fizioterápia és gyógytorna.. Míg ezekért az ellátásokért korábban órákat kellett utazni és sorban állni, ma már helyben, kényelmesen, korszerű épületben és eszközparkkal, rövid várakozási idővel elintézhetőek.

Az egészségügyi szakellátások bővítéséhez kapcsolódva, ígéretünkhöz híven folytatjuk a Művelődési Központ környezete fejlesztését, hiszen a képviselő-testület döntött az új szakrendelő épület megépítéséről az egykori tüdőgondozó telkén, a Bártfai-Szabó építésziroda tervei alapján, és folyamatban van a kiviteli tervek készítése. Ezzel egyidejűleg pályázatot írtunk ki a budakeszi lakosság valós kulturális igényeinek szakszerű felmérésére, hogy ehhez igazodva kezdjük meg a kulturális intézményfejlesztés előkészítését.

Programunkhoz híven felújítottuk a Kert utca felső szakaszát, és megkezdődött a makkosmáriai csapadékvíz elvezető gerinchálózat építése. Az alsó, befogadó szakasz a Patak utcában idén decemberre elkészül, a beruházás többi része a Kert utca tetejéig ill. az Árnyas utcán át a Makkosi útig 2021 őszére valósul meg, ezáltal megteremtve a lehetőségét Makkosmária városrész további infrastruktúra-fejlesztésének.

Ígéretünk szerint újjáépítjük a Dózsa György téri piacot. A képviselő-testület október 29-i ülésén nyertest hirdetett a piac építéséről szóló közbeszerzési eljárásban, a szerződéskötés folyamatban van a kivitelezővel, így az új piac terveink szerint 2021-ben megépül. 

Megvalósítjuk a vállalkozói parkot a volt szennyvíztisztító telep területén, amely Budakeszi legjelentősebb adóbevétel-termelő beruházása lesz. A régi építmények bontása lezajlott, a képviselő-testület október végi ülésén kiírta a hasznosítási pályázatot, a park kialakítására 2021-ben kerül sor.

A Temető utcában és az új iskolánál buszmegállókat, a Tarkabarka óvodánál középszigetes gyalogátkelőt, a Fő utca alsó szervizútján utat és parkolókat építettünk.

Ígéretünkhöz híven kerékpártárolókat építettünk a város olyan pontjain, ahol a budakeszi ill. a Budapest-bérlet érvényessége kezdődik, ezzel támogatva a tömegközlekedés és a kerékpározás kombinációját. A Farkashegyi repülőtér felé vezető bicikliút nyomvonalán valamennyi érintett telektulajdonossal sikerült megegyezni, így nincs akadálya a kerékpárút-építés megkezdésének. Tárgyalunk Budaörssel arról, hogy a településhatártól folytassák a kerékpárút építését, ezáltal megteremtve az összeköttetést a két város között.

Helyi védettségről szóló rendeletet alkottunk az Álomvölgy és a mamutfenyők természeti kincseinek védelmére, emellett ígéretünkhöz híven környezetvédelmi programokat indítottunk a zöldhulladék-kezelésre, és több mint 30 fa elültetésével folytattuk fásítási programunkat.

Programunk szerint bevezettük a csecsemőkori szűrést a korai fejlesztésre a Vass Miklós Alapítvány közreműködésével.

Bővítettük a térfigyelő kamerarendszert, és karbantartási szerződést kötöttünk a folyamatos működés biztosítására.

Az új szennyvíztelep szomszédságába tervezett hulladékudvar engedélyezési tervei elkészültek, településképi eljárás lezajlott. Jelenleg a Fővárosi Vízművekkel egyeztet a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a feltételekről.

Sikeres járdapályázatunk mintájára rendeletet alkottunk lakossági útépítési pályázatunk lehetőségéről, sajnos azonban a járványügyi veszélyhelyzet miatt idén még nem hirdethettük meg a pályázatot.

Rendszeressé tettük a lakossági tájékoztatást a facebookon és holnapunkon, informatikai fejlesztésekkel tesszük egyre gördülékenyebbé a hivatali ügyintézést, továbbá októberi döntésünk értelmében lakossági applikációt rendszeresítünk a lakosság közvetlen tájékoztatására és a problémabejelentés megkönnyítésére.

Jelentősen bővítettük a helyi demokráciát azáltal, hogy négy állandó és egy eseti bizottságot hoztunk létre, így összesen 16 külső bizottsági tag – szakemberek, civil aktivisták és pártdelegáltak – segítik a képviselő-testület munkáját. Létrehoztuk ezenkívül a zöld munkacsoportot, amely környezetvédelmi ügyekben segíti hathatósan városunkat. Életre hívtuk a Mezei Mária emlékház és a Petőfi utcai villaépület hasznosításával foglalkozó eseti bizottságot, és civilekkel együttműködésben pályázatot írtunk ki az emlékház felújításának folytatására.

Ezúton is köszönöm a fejlesztésekkel járó átmeneti kellemetlenségek során tanúsított türelmüket, ugyanakkor hálás vagyok azért a rengeteg biztatásért és támogatásért, amely nap mint nap erőt ad munkámhoz.

Tisztelettel:

Dr. Győri Ottilia polgármester

 

Megosztom a cikket