Polgármesteri köszöntő 2022. október
Kedves Budakesziek!
A gazdasági válság, a rendkívül magas energiaárak mindannyiunknak komoly kihívást jelentenek. A közelgő téli fűtési szezon megnövekedett terhet jelent és rendkívüli takarékossági intézkedésekre kényszeríti az önkormányzatokat is.
A képviselő-testületnek döntenie kell többek között arról, hogy legyen-e idén karácsonyi díszkivilágítás? Ez több mint 5 millió forint megtakarítást jelentene. Bezárjon-e az Erkel Ferenc Művelődési Központ és a Nagy Gáspár Városi Könyvtár a téli időszakra? Ezzel 15 millió forint megtakarítás érhetünk el, a rendezvényeket és a könyvátadó pontot pedig más helyszínen is meg tudjuk szervezni. Igazodjunk-e a központi államigazgatási szünethez? Ez esetben karácsonytól három hétre bezár a Polgármesteri Hivatal, de ez idő alatt is ellátjuk az ügyfélszolgálati, az anyakönyvi, szociális és egyéb halaszthatatlan ügyeket. Az óvodák, bölcsődék is bezárhatnak, ha az előzetes felmérés alapján a szülők meg tudják oldani gyermekeik elhelyezését erre az időszakra.
Arról már döntöttünk képviselőtársaimmal, hogy idén 100 m3 szociális tűzifát rendelünk a rászorulóknak, a szokásos mennyiség dupláját. Az Élelmiszerbankkal együttműködve továbbra is minden reggel ingyenes élelmiszerosztást tartunk a Városházán és a HÍD Családsegítőben. A TESCO, az ALDI és idén már a LIDL is szállít élelmiszeradományokat. A Magyar Vöröskereszttel is együttműködünk, nekik köszönhetően tárgyadományokkal, babaápolási cikkekkel és új ruhaneműkkel tudjuk segíteni a budakeszi lakosokat. A rászoruló nyugdíjasok és családok idén is kapnak az önkormányzattól 5000 Ft-os karácsonyi utalványt.
Energiaválság-kezelő alapot hozunk létre önkormányzati képviselői és lakossági felajánlásokból, illetve a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően felszabadult források átcsoportosításával. Erről a képviselő-testület döntését követően részletesen beszámolok.
Folytatódnak a kiemelt beruházások, fejlesztések
Tető került az új szakrendelőnk épületére, és hamarosan elkezdődhetnek a belső munkálatok is. A térrendezés is folytatódik: a buszmegálló melletti romos házat elbontottuk, így szebb, tisztább lesz a környezet.
A vállalkozói park kialakítása is jól halad, idén a bérlőknek átadjuk a területet, illetve megkezdjük az önkormányzat számára fenntartott részen a közösségi tér tervezését. Kerékpárutunk folytatásáért is minden követ megmozgatunk: közvetlen Európai Uniós pályázati lehetőségeket keresünk, amelyhez jó alapot jelent a Budaörs és Törökbálint polgármesterével aláírt közös szándéknyilatkozatunk.
Nehéz időkben is teret adunk a kultúrának
Ezekben a háborús, gazdasági nehézségekkel terhelt időkben kiemelt szerepe van a művészetnek, a kultúrának, mert azt jelzi, hogy hiszünk a múzsák és az alkotómunka erejében, és végső soron a békében.
Budakeszi kulturális életének különleges, új színfoltja az I. Budakeszi Mezítlábas Művésztelep, amely része a városunk kulturális, művészeti életének megújítását célzó terveinknek. A tanácstermünket, amelyben a képviselő-testületi és bizottsági üléseket tartjuk egy hétre átadtuk a művészetnek, azzal a céllal, hogy támogassuk új alkotások létrejöttét. Önkormányzatunknak fontos a művészek közötti szakmai kapcsolatok erősítése is, ezáltal egy új közösségi- kulturális színtér létrehozása, amely Budakeszi Képző- és Iparművészeti Gyűjteményének gyarapítását is szolgálja. A Mezítlábas Művésztelep alkotásaiból kiállítást rendeztünk, amelyet az év végéig láthat a közönség a városháza falain. Köszönöm Dévényi János, a Keszi-Art Egyesület elnöke és titkára, Vágvölgyi Attila segítségét az úttörő kezdeményezés megvalósításában.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Media Design Tanszék vezetője, Tasnádi József is elfogadta meghívásunkat a kiállításmegnyitóra, az önkormányzat és a nagyhírű művészeti egyetem közötti szakmai együttműködés lehetőségeiről is egyeztettünk. Első lépésként egyetemista fiatalok fognak Budakeszin rövidfilmeket forgatni városunk kulturális életéről. A Magyar Képzőművészeti Egyetemmel is hasonló együttműködésre törekszünk, az Intermédia tanszék docensével, dr. Kiss-Pál Szabolcs egyetemi tanárral már felvettem ez ügyben a kapcsolatot.
Fontos a pedagógusaink megbecsülése
Sok budakeszi szülővel együtt köszöntöttük a Széchenyi István Általános Iskola Szülői Szervezete által rendezett Szüreti Borbálon a pedagógusainkat, megköszönve áldozatos munkájukat. Szülőként nekik is köszönhetem, hogy mindkét gyermekem megfelelő színvonalú nevelésben, oktatásban részerült itt Budakeszin, és ennek köszönhetően ma már mindketten egyetemisták. Önkormányzatunk minden lehetséges eszközzel igyekszik támogatni városunk oktatási intézményeit, pedagógusait, diákjait. Idén is kiírtuk a Budakeszi Oktatásügyéért pályázatot, amellyel egy tanéven át havi 75 ezer forinttal támogatunk két olyan pedagógust, akik valamilyen új, innovatív oktatási-nevelési módszert alkalmaznak. A pályázati támogatás lehetőségét a jó tanulmányi eredményt felmutató budakeszi diákok számára is biztosítjuk. Bízom benne, hogy idén is lesznek szép számban jelentkezők!
Összefogás a budakeszi egészségügy fejlesztéséért
Sikeres volt a Richter Egészségváros rendezvényünk: közel 7 millió forint gyűlt össze a budakeszi CTG laborunkra. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez! A jövőbe vetett hittel kívánok Önöknek szép, napfényes őszt!
Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester