Nemzetközi kick-box siker
A Budakeszi Vadaspark marketing- és kommunikációs vezetője megszerezte az első és második helyezést Szlovákia legnagyobb nemzetközi kick-box versenyén a Slovak Openen. Mezei János, aki a százhalombattai Kick-Box SE versenyzője február 22-én Besztercebányán aratott hatalmas sikert.
A sporteseményen 11 ország 51 klubjának mintegy 650 versenyzője vett részt. Hat páston és két ringben zajlottak a küzdelmek, amelyek során az indulók öt szabályrendszerben bizonyíthatták tudásukat.
Mezei János 94 kilogrammban nevezett és két szabályrendszerben is tatamira állt. A light-contact mérkőzések parázscsatákat hoztak. A végső küzdelemben ? több pontos rúgásnak köszönhetően ? a százhalombattai versenyző kezét emelte magasba a bíró. A győztesnek azonban sok pihenésre nem jutott ideje, mert következett az idegek párharca, a pointfighting küzdelem. Az elődöntőben egy szlovák fiúval kellett megmérkőznie, akit taktikus, érett versenyzéssel sikerült is meggyőzően verni. Következhetett aztán a döntő, ahol felváltva estek a pontok. A mérkőzés végéig látható közelségben volt a győzelem, de végül az ellenfélnek jött ki jobban a lépés, így sajnos, elmaradt a duplázás.
A Slovak Openen szerzett arany- és ezüstéremhez gratulálunk!
Hajrá Mezei János! Hajrá Budakeszi!
Budakeszi Hírmondó/hirtukor.hu