Mostantól Budakeszin is lehet Babakötvényt venni

Negyvenöt százalékkal nőtt a Babakötvény állománya 2019-ben – közölte Borbély László András, a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese csütörtökön Érden, az érdi és a budakeszi kincstári állampapír értékesítési pont megnyitóján.

Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott kiemelte: az érdi és budakeszi értékesítési pontok a járási hivatalokban kapnak helyet. Ez is azt szolgálja, hogy az ügyfeleknek koncentráltan nyújthassanak szolgáltatásokat, egy helyen minél rövidebb idő alatt végezhessék el ügyeiket. Budakeszin a Kormányablakban (Dózsa György tér 25. szám) lesz az értékesítési pont.

Az államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese kiemelte: nem csak a Babakötvény, hanem általánosságban az állampapírok iránt is megnőtt a lakossági érdeklődés. Ezt mutatja az is, hogy – döntően a Magyar Állampapír Plusz bevezetésének köszönhetően – 2019-ben kétszer annyi lakossági állampapírt vásároltak az emberek, mint az előző évben.

A két új értékesítési pont megnyitását az is indokolta, hogy a kincstári forgalom több mint felét a budapesti és Pest megyei igazgatóság bonyolította – emelte ki Borbély László András.

http://profitline.hu/Tavaly-45-szazalekkal-nott-a-Babakotveny-allomanya-403478

Megosztom a cikket