?Mi csak gyűjtöttük, a törökbálintiak adták össze?

Megmozdult Törökbálint jó szándékú lakossága. Az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója, valamint a törökbálinti polgári kör felajánlására gyűjtést kezdeményeztek egy csontvelő-átültetésen átesett kétéves kisfiú számára.

 

Megható eseményre került sor a törökbálinti gyermekjóléti szolgálat Segítő Kéz központjában. Dávidon a Szent János Kórházban sikeres csontvelő-átültetési műtétet hajtottak végre. A műtét után steril körülmények szükségesek, főleg a műtétet követő 100 napban. Ez a feltétele, hogy a kicsit hazahozhassák. A műtét utáni 100 nap a kritikus, jelenleg túl vannak az ötvenediken.

Csokonáné Vízkeleti Ildikó intézményvezető elmondása szerint az apa kereste meg őket telefonon, segítséget kérve a műtét utáni időszakra. (Az apa azonnali mentális segítséget kapott.) Rövid gondolkodás után, konzultálva az orvosokkal és az önkormányzat vezetőivel, a május 1-jei majálison egy adománykérő lapot tettek ki a szülők számlaszámával.

Hajdu Ferenc alpolgármester úr megjegyzése szerint empátiával voltak a család iránt. Rögtön elhatároztuk, hogy a polgári körök és a Szent Flórián Egyesület sátra teljes bevételét felajánlják a kisfiú családjának. Ez nem kevesebb, mint 100 000 Ft volt.

?A szoba kialakítása folyamatban van, idő és pénz kell az építkezéshez, általában ebből van a legkevesebb? ? mondja az édesapa. Röviden tájékoztatta a hallgatóságot a betegség kialakulásáról. Mikor orvoshoz kerültek, már nem is engedték haza Dávidot. Szerencsésnek mondható a kisfiú, hiszen 4-5 évente van ilyen átültetésre lehetőség.

Pecsenka-Czifra Katalin vállalkozó 500 ezer forintot ajándékozott a családnak, akiket korábban nem is ismert.

Végezetül az apa ? könnyeivel küszködve ? megköszönte a sok felajánlást, az önzetlen segítséget.

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített rövid összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket