Májusi örömzene a Zeneiskolásoktól

A Czövek Erna Zeneiskola együttesei rendszeresen megörvendeztetik Budakeszi polgárait színvonalas hangversenyeikkel. Így volt ez május 17-én is a szokott helyszínen, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium aulájában.

 

 

Barcsik Hédi igazgatóasszony köszöntőjét Tassi-Ködöböcz Judit tanárnő kedves műsorvezetése követte.  Az iskola gitárzenekarát hallhattuk először: Kozma László tanár úr a diákokra hangolt fiatalos lendületű, a közönség tetszését is elnyerő színvonalas műsorral, köztük egy ismert filmzenével, nyitotta meg a hangversenyt.

A koncert középső és időben a legterjedelmesebb részét az énekhang uralta. Juhos Kiss Eszter tanárnő idén alapított kórust a szolfézscsoportjaiból, akiket nagyszerű hangképzéssel és ízléses műsorválasztással terelget a kodályi úton.

Három növendékével: Rétháti Júliával, Kovács Kincsővel és Korompay Balázzsal a jövő heti VII. Országos Társas Éneklési Versenyre készülve mutatták be műsorukat. Kodály, Saint-Sa?ns, valamint J. S Bach duettjeit és tercettjeit., szépen csengő hangon, olykor már éteri magasságban, érthető szövegkiejtéssel és látható élvezettel énekelték a gyerekek. A kórus műsorán egészen komoly nehézségű darabok csendültek fel Ligeti György, Bartók Béla tollából. A zongorakíséretet Barta Gábor tanár úr játszotta az énekkar befejező számához, Faure: Tantum ergo című, az oltáriszentséget magasztaló kompozíciójához, melyben szólistaként is hallhattunk szép hangú gyerekeket.

A záró részt a vonószenekar szépen, érthetően kidolgozott Vivaldi concertója és Mozart egyik templomi szonátája kezdte Kapronyi Gábor tanár úr vezényletével. Az estet Esterházy Pál: Harmonia caelestis kantátasorozat pár tétele koronázta meg a zenekar és énekkar közös előadásában Juhos Kiss Eszter tanárnő vezényletével.

Gratulálunk a szép ének-és hangszerjátékhoz valamennyi résztvevőnek! Külön elismerést érdemelnek kollégáink fáradhatatlan, kitartó munkájukért!

 

 

Kurucz Andrea

Megosztom a cikket