Már megint itt a világvége!

Uramisten, uramisten, most aztán már tényleg itt a világvége. Szaladjunk, szaladjunk, lobogjon a hajunk! A Nibiru átmegy a nullsíkon, három napig sötét lesz, a Nap jól kitörik, a kontinensek elcsusszannak, a pólust felváltja egy protuberancia. Pedig nem is.

 

Micimackó és Róbert Gida egy szép napon elhatározták, hogy elmennek a világ végére. Napokig mentek, mendegéltek (de délután háromkor megálltak, mert uzsonnázni kellett), mígnem egyszer csak elfogyott talpuk alatt a föld. Hoppá-nahát, itt a világ vége! Szépen leültek a peremére, lelógatták a lábukat a semmibe, és gyönyörködtek az alattuk elterülő pampákban. Miközben vidáman kalimpáltak, bámulták a nagy síkságot. Mindenfelé mindenféle Érdekes és Veszélyes Állatokat láttak, olyanokat, amilyenek a Százholdas Pagonyban nem tartózkodnak. A Serengeti Nemzeti Park élővilága lenyűgözte őket, nem győztek betelni a látvánnyal. Nézegették a gnúcsordákat, az antilopokat, a zsiráfokat, a zebrákat, a tapírokat. Még eleven Jaguárt és Februárt is láttak! Egészen napnyugtáig nézelődtek, utána szépen hazaindultak.

Ideális esetben valahogy így néz ki a világ vége. Valami jó kis hely valahol Afrika és Argentína határvidékén, ahol az emberek (és főleg a Mackók) kicsit elmélázhatnak.

A december 21-i világvége, amiről mostanában annyi szó esik, egészen másként néz ki. A felkészült jósok szerint minimum pár milliárd ember fog kihalni különféle homályos okokból. Legfőképp azért, mert ?megérdemeljük?, mivel ?tönkretettük? a bolygót. Hát kérem, nem kötelező a Földön lakni, és ha már úgy is tönkre van téve, akinek nem tetszik, nyugodtan elmehet lakni mondjuk az Ióra, csuda dolgokat fog tapasztalni ? nagyon jó túlélő-felszerelést vigyen magával! A beszámolókat kíváncsian várjuk a Meteor szerkesztőségében. Vajon mégis, mennyit tudnak a világvége-teoretikusok az Ióról? Mennyit a Naprendszerről? Mennyit a Földről, ahol laknak? Mennyit a földi társadalomról? Ahol nyilván kizárólag összeesküvés zajlik, mert valahol, valakik (jóltudjákkik) eltitkolják az emberiség elől az aktuális végveszedelmet, például a Nibiru elnevezésű nem létező objektumot, amelyik igazi kaméleon, egy nyolcszoros földtömegű óriástörpe-kisbolygó, mely néha neutroncsillag, máskor üstökös képét ölti, és úgy mozog a Naprendszerben, mint egy elmeháborodott, csak hogy dacoljon mindenféle létező égimechanikai számítással és a józan emberi ésszel. Ha már világvége! Mennyit tudnak a világvége-teoretikusok a világ elejéről, az ősrobbanásról? És úgy általában a világegyetemről, ahol élünk? Keveset, viszont azt is rosszul.

 

Megjöttek a földönkívüliek, itt a világvége! A kép természetesen életlen, hogy ne lehessen felismerni a földönkívülieket. Viszont a szerző tudja, hogy a sejtelmes vörös fényt észlelőlámpák okozták, és a piros szemű földönkívüli nem más, mint Varga Róbert amatőrcsillagász. (Fotó: Mizser Attila)

 

A dologban egyedül az az érdekes, hogy az égvilágon semmi nincs eltitkolva előlük, az emberiségnek szép nagy könyvtárai vannak, a legnagyobb nyilvános könyvtárat, az internetet pedig még niburistáknak is szabad használniuk. Kényelmesebb ostobaságokat szajkózni, mint rádöbbeni a szörnyű valóságra: ennek az egész világvége-pánikkeltésnek zérus tudományos alapja van.

A december 21-i világvége után szép, nyugodt karácsonyunk lesz, elcsitulnak a világvégemondók egy darabig, hogy azután újabb, többszörösen perturbált elméletekkel rukkoljanak elő. Mert ugye nem szó szerint kellett ám érteni a pólusváltást, a megaturbó-napkitörést, a vulkánföldrengést és egyéb katasztrófákat, inkább valamiféle lassú folyamatról van szó, néhány évig, évtizedig, esetleg évszázadig tart majd az átmenet, de ők már most látják a sötétet az alagút végén. Meglehet, ötmilliárd évig elhúzódik az átmenet, akkor válik a Nap vörös óriássá. Nem árt már most felkészülni rá, vásároljon konzerveket!

 

 

Mizser Attila

Megosztom a cikket