A közösségek összetartó ereje – Városi karácsony a Budakeszi Városházán

Minden emberi társadalom alapja a különböző közösségek egymásra épülése. Kiemelkedő szerepe van természetesen a családnak, a munkahelyi, iskolai közösségeknek. De ugyanilyen fontosak a lakóhelyi közösségek, amelyeknek összetartó erejét, azt hiszem, senki sem vitathatja. Budakeszi önkormányzata ? különösen az utóbbi években ? mindig is kiemelt feladatának tekintette a hagyományok ápolását, a közösségek programok szervezését.

 

 

Tulajdonképpen azért is hálás feladat egy városkarácsony megrendezése, hiszen a közönség, a résztvevők elsősorban a legfiatalabbak közül kerülnek ki. Márpedig a gyerekek a leghálásabb és legőszintébb közönség. Az ő őszinte tekintetük mindent elfeledtet velünk, felnőttekkel. Jó volt látni a felhőtlen boldogságot, a mesejelenetek teljes átélését, az, hogy itt a rossz nem győzhet, esélye nincs ilyesmire?

Hogy a Mikulás még egyszer eljött a budakeszi gyerekekhez ? a polgármester asszony hathatós közbenjárására ?, ez teljesen természetes, hiszen ők minden máshol élő gyerekeknél jobbak?

?Szüleimnek karácsonyra? volt a címe két budakeszi óvoda óvodásainak közös műsorának. Majd német nyelvű kedves kis jelenettel bűvölték el a közönséget a legkisebbek. Ezután a SZIA kisiskolásai betlehemes jelenetét csodálhattuk meg. Aki már valaha tanított be gyerekeknek egy jelenetet, egy ünnepi műsort, az tudja csak igazán, mennyire összehozza egy csoport, egy osztály minden tagját! Másképp tekintenek egymásra a kis közösségek tagjai. Mert bizony itt segíteni kell egymásnak, örülünk egymás sikerének. De más lesz a felnőtt is, egymásra nagy hatással vannak kicsik és nagyok?

Elmaradhatatlan program ilyenkor karácsony előtt különböző karácsonyfadíszek készítése. Főleg természetes anyagokból készültek a díszek kisebb-nagyobb gyerekek aktív közreműködésével.

Nem maradtak ki a műsorokból Budakeszi nagyobb iskolásai sem: mind a Nagy Sándor Gimnázium, mind a prohászkások színvonalas műsorát lelkesen nézte a nagyérdemű.

Budakeszi évszázadokon keresztül német nemzetiségi település volt. Jellegzetes hagyományaikat hűen őrzik a fiatalok is, szép előadást láthattunk Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében.

A zenei és irodalmi rendezvények sem maradhattak el az ünnepi műsorkínálatból. Mindezeken is lehetett érezni: a karácsony már nagyon hamar eljön, Jézus születése mellett ilyenkor egy kicsit magunkba is tekintünk. De ne felejtsünk el másokra is figyelni, hiszen közösség tagjának lenni jó! Reméljük, mindenki átélte ezt az érzést a Városkarácsony alkalmából!

 

 

SZTM

Megosztom a cikket