Kupakgyűjtő szív a Városháza előtt Telegdi Szimonettának

Segítsünk egy bajban lévő budakeszi kislánynak!

„Kislányunk, Telegdi Szimonetta, 2015.07.19-én született. A 9 hónap várakozás csodálatos volt és problémamentes, de sajnos a születésekor minden egy csapásra összeomlott. Szimi súlyos oxigénhiánnyal jött a világra, melynek következményei minden nap velünk vannak.
Az agyi bénulás mellett, ami kihat a mozgás- és beszédközpontra, epilepsziás rohamokkal is gyakran meg kell küzdenünk. Pici kora óta folyamatosan hordjuk fejlesztésekre, mert reméljük és hisszük, hogy számára egy jobb és könnyebb életet érhetünk el a jövőben.
Találtunk egy nagyszerű orvost, dr. Igor Nazarov, aki tavaly elvállalta Szimi első műtétét. A műtét óta sok területen javult az állapota, de idén újabb műtétre és még több intenzív fejlesztésre lesz szüksége. Sajnos minden igyekezetünk ellenére, támogatók nélkül nem fogjuk tudni ismét finanszírozni a több millió forintos műtétet és az utána következő terápiákat.
Hiszem, hisszük, még ha csámpásan is, de egyszer kéz a kézben sétálhatunk együtt, közösen játszhatunk más gyermekekkel Szimonettával. Hinnem kell, hogy lehet szebb és minőségibb az élete!
Tisztelettel kérem Önöket, ha van rá mód és lehetőség, akkor támogassák a kislányomat!
Rendkívüli hálával és mély tisztelettel:
Zengl Szilvia, egy csodálatos kislány édesanyja, budakeszi lakos”

Nazarov műtét következő időpontja 2021. november 9.
Gyűjtsünk minél több kupakot, hogy támogathassuk Szimi gyógyulását.
Ha pénzbeli támogatással szeretne segíteni, azt is hálás szívvel fogadja a család.

Telegdi Norbert
Unicredit Bank
10918001-00000095-91210010
IBANHU50109180010000009591210010
Közlemény/adomány Sziminek

Megosztom a cikket