Köszöntöttük a hölgyeket

 

A nemzetközi nőnapon, március 8-án, csütörtök délután a városban működő intézmények, a Fenyőgyöngye és Borostyán Nyugdíjas Klubok, a Budakeszi Idősügyi Tanács, a képviselő-testület és a településen élő hölgyek egy közös ünneplésre gyűltek össze az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az ünnepségen dr. Győri Ottilia polgármester beszédében elmondta:

a mai napon azokra a hölgyekre is tisztelettel gondolunk vissza, akiknek köszönhetjük ma mindannyian azt, hogy megvan a lehetőségünk, hogy iskolába járhassunk, egyetemet, főiskolát végezhessünk, szavazhassunk és megfelelő munkakörülmények között dolgozhassunk.”

Majd köszönetet mondott a város közéletében és intézményeiben dolgozó hölgyeknek azért az önzetlen, odaadó munkáért, melyet Budakesziért tesznek. Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy ?számunkra, férfiaknak önök, hölgyek a legfontosabbak. Hiszen önök az édesanyáink, nagymamáink, feleségeink és lánygyermekeink, és enélkül az élet üres lenne és értelmetlen. Köszönöm önöknek, hogy vannak nekünk.?

Az ezt követő műsorban Pelsőczy László színművész és Némedi-Varga Tímea színésznő közös produkcióját láthattuk. Molnár Gergely városunkban élő, nemzetközileg is elismert bűvész meglepő trükkökkel szórakoztatta a közönséget. A Fenyőgyöngye és Borostyán Nyugdíjas Klubok is készültek a hölgyeknek egy nőnapi összeállítással, melyet hálás tapssal jutalmazott a közönség.

A műsort követően a jelenlévő urak egy-egy szál tulipánnal köszöntötték a hölgyeket.

Megosztom a cikket