Közlekedés, városüzemeltetés

A városunkban egyes közszolgáltatások terén a közelmúltban történt változásokról és a közeljövőben várható fejlesztésekről kérdeztük Ohr Alajos képviselőt, városüzemeltetési és közlekedési tanácsnokot.

 

 

 

 

 

Hulladékszállítás

? Tanácsnok úr, miért volt szükség a hulladékszállítás tekintetében szolgáltatóváltásra?

A korábbi szolgáltató, a  Saubermacher Kft. 2012 decemberében azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy ? mint akkori ármegállapító hatóság ? támogassa a szemétszállítás díjának 2013 januárjától történő, 50%-ot meghaladó emelését. Ezt az önkormányzat a lakosság érdekeinek védelmében határozottan elutasította. A cég válaszul 2013. augusztus elejei határidővel felmondta a közszolgáltatási szerződését, így a szolgáltatóváltás elkerülhetetlen volt.

? Az új szolgáltatóval könnyen egyezségre jutottak az árak és a szolgáltatás tartalma tekintetében?

2013. január 1-jétől a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az ármegállapító hatóság, így az árak tekintetében érvényesülhetett a kormányzat 10%-os rezsicsökkentési terve. Így lehetett mára a szolgáltatás díja ? az önkormányzat és a kormány jóvoltából ? 50%-kal több helyett 10 %-kal kevesebb. A díjcsökkenés miatt viszont nehezen jutottunk megállapodásra a szolgáltatás tartalmára vonatkozóan. Még a váltás előtti utolsó napokban is úgy tűnt, hogy le kell mondanunk olyan bevált és megszokott szolgáltatásról, mint a házhoz menő szelektív szállítás, de a kitartó és következetes tárgyalásaink végül eredményre vezettek! Mint az az előző lapszámban megjelent ? és azóta a számlalevelekben is megküldött ? részletes szolgáltatói tájékoztatásból is kiderülhetett: lényegében minden korábbi szolgáltatási elem maradt a régiben, csupán apróbb változások történtek.

? A szolgáltatás tekintetében zökkenőmentesen történt a váltás?

Egy ilyen volumenű változás esetén óhatatlanul előfordulnak kisebb-nagyobb problémák. Az előző ? 2008. évi ? szolgáltató váltáshoz képest szinte ?észrevétlenül? történt meg a váltás, ezúttal viszonylag kevés reklamáció érkezett. Ezúton is köszönjük a lakosság megértő együttműködését!

? Milyen aktualitásokra hívja fel a lakosság figyelmét?

Október a lomtalanítás és a veszélyes hulladék gyűjtésének a  hónapja. Ne feledjék, hogy a szolgáltató a lomtalanítást a korábbi gyakorlat szerint, csak megfelelő időben ? legkésőbb október 18-áig ? történő, előzetes bejelentés alapján végzi a hónap végéig. A spontán vagy megkésve kihelyezett hulladékot, lomot nem szállítják el! Október 12-én veszélyes hulladék begyűjtés lesz a Fatelepnél, az Erdész téren. Október 30-án házhoz menő szelektív gyűjtés, november 4?9-éig pedig zöldhulladék gyűjtés lesz. A fentiekkel kapcsolatosan, kérem, olvassák el az előző lapszámunkban megjelent, illetve a számlalevéllel megküldött részletes tájékoztatást! Fontos, hogy szállítási napokon a kukákat, zsákokat, lomokat időben helyezzék ki, ugyanis sok reklamáció oka a megkésve kihelyezett hulladék! Kérjük, az üveggyűjtő konténerekbe ne tegyenek más szemetet, az utcai szemétgyűjtő edények pedig nem a háztartási hulladék elhelyezésére szolgálnak! Ez utóbbiak betartását a közterület-felügyelők járőrözéssel és térfigyelő kamerák segítségével ellenőrzik!

Közlekedés

? A közösségi közlekedés terén több fontos változás történt az utóbbi időben: meghosszabbították a 22-es járat vonalát a Park Centerig, kibővült a 222-es járat menetrendje, a nyugati városrészt is kiszolgálja a 922-es éjszakai járat, megjelentek az új Mercedes buszok a budakeszi vonalakon, hogy csak a leglényegesebbeket említsük. De a Barackos városrész és a Park Center bevásárló központ közötti egyszerűbb eljutást is ígérték?

Ennek első lépése a 22-es és 222-es járatok menetrendjének összehangolása volt a menetjegyek átszállóssá tételével. Október 1-jétől viszont már a Budaörsi úton közlekedő Volánbusz járatok zöme is betér a Szőlőskert gazdasági területre! (A 758-as járatok mindegyike betér, de a reggel 8 óra előtt közlekedő 779-es jelzésű budaörsi járatok menetrendtartási okokból egyelőre nem térnek be.) A járatok a betérés során a Szőlőskert utcai megállóban, valamint a Tesco és Oázis áruházak között épült új megállókban állnak meg. A járatok menetrendjét a mellékelt táblázatban tesszük közzé. Fontos tudni, hogy a Volánbusz járatok betérése a 22-es BKK-járatok menetrendjét nem érintik, a ?kék buszok? egyelőre továbbra is a megszokott ? Vögele áruház melletti ? megállót használják.

? Tavaly a halottak napja kapcsán a ravatalozó közelében épült ideiglenes megálló szolgálta a temetőbe látogatók könnyebb eljutását. Idén is tervezik ugyanezt?

Természetesen. Ehhez már megkértük a közútkezelői engedélyt, és a szolgáltatókkal is megegyeztünk. Október 26-ától minden arra közlekedő, menetrend szerinti Volánbusz járat szükség szerint megáll a megállóban, a 222-es járatok pedig ezen felül az október 26?27-ei, valamint a november 1?3-ai munkaszüneti napokon 30 perces követési idő helyett gyakrabban közlekednek. Ez utóbbiról mellékeljük a BKK által megküldött előzetes tájékoztatást. Az ideiglenes megálló elviekben november 3-áig üzemel, de amennyiben a közútkezelő engedélyezi, akkor az önkormányzat a továbbiakban is üzemelteti.

? Milyen terveik vannak a közösségi közlekedés további javítására?

Már megszületett a döntés a Szőlőskert utcai megálló Budakeszi városközpont felé vezető párjának megépítéséről, valamint a Fő utca?Kert utca kereszteződésében lévő megálló és környéke rendezéséről, erre a terveink szerint még ősszel sor kerül. Jelentős lakossági igényt kielégítő régi tervünk a Temető utcában, a benzinkút közelében egy ?öböl? jellegű megállópár megépítése, melyre tervezői árajánlatokat kértünk be. Ha tudunk rá forrást biztosítani a 2014-es költségvetésben, akkor már jövőre megépülhet. Az ígéretek szerint a BKK hamarosan üzembe helyezi a Dózsa György téren és az Erkel utcai buszmegállónál elhelyezett ún. ?Futár? utas tájékoztató rendszert. A minap született megállapodás az érintett felek részéről az agglomerációs járatok vonatkozásában a tavasszal nagy port felvert ?BKK kontra Volánbusz? ügyben. A részletekről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat. Ha ügyesen ?váltjuk aprópénzre? a tervezett változásokat, abból Budakeszi utazóközönsége is profitálhat. Mi mindent megteszünk ezért a továbbiakban is a lehetőségeink szerint.

? Lát-e lehetőséget belátható időn belül a rendkívül rossz minőségű Fő utca burkolatának régóta húzódó felújítására?

A polgármester asszonnyal és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úrral hosszú évek óta közösen folytatott kemény, kitartó lobbizásunk eredményeképpen ígéretet kaptunk arra, hogy a Fő utca burkolata a Szanatórium utca és a Budaörsi út közötti szakaszon az időjárás függvényében még idén ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal felújításra kerül. A szükséges forrás a júliusban bevezetett elektronikus útdíjból befolyt összegekből rendelkezésre áll. A várhatóan 2-3 hetet igénylő felújítási munkák bizonyára hatalmas torlódásokkal járnak majd, és alaposan próbára teszik a közlekedők türelmét és idegeit, de ha elkészül a tükörsima út, az jelentős előrelépés lesz városunk kulturált közlekedési feltételeinek megteremtésében!

 

A 758 és 779 jelzésű Volánbusz járatok indulási időpontjai

Budakeszi, Honfoglalás sétány megállóhelyről Budakeszi, Tesco Park Center irányába

 

munkanapokon

munkaszünnapokon

 

 

munkanapokon

munkaszünnapokon

óra

perc

óra

perc

05

05

 

13

05, 25

 

06

05

 

14

25

25

07

05

 

15

05, 25

 

08

05, 25

25

16

05, 25

25

09

05, 25

 

17

05, 25

 

10

25

25

18

25

25

11

05, 25

 

19

05, 25

 

12

25

25

20

25

25

 

 

A 758 és 779 jelzésű Volánbusz járatok indulási időpontjai

Budakeszi, Tesco Park Center megállóhelyről Budakeszi, Honfoglalás sétány irányába

 

munkanapokon

munkaszünnapokon

 

 

munkanapokon

munkaszünnapokon

óra

perc

óra

perc

05

45

 

14

17, 45

17

06

45

 

15

17, 45

 

07

45

 

16

17, 45

17

08

17, 45

17

17

17

 

09

17

 

18

17, 45

17

10

17, 45

17

19

17, 45

 

11

17

 

20

17

17

12

17, 45

17

21

17

17

13

17

 

22

 

 

 

 

A 22-es járatcsalád közlekedése a halottak napjához kötődő munkaszüneti napokon

 

október 26.

október 27.

november 1.

november 2.

november 3.

Követési idő a napközbeni időszakban

22

30 perc

30 perc

nem közlekedik

30 perc

30 perc

22A

óránként 6 ind.
(5-15 perc)

óránként 4-6 ind.
(5-18 perc)

óránként 6-8 ind.
(5-12 perc)

óránként 6 ind.
(5-15 perc)

óránként 4-6 ind.
(5-18 perc)

222

12-18 perc

12-18 perc

12-18 perc

12-18 perc

12-18 perc

Megosztom a cikket