KAPCSOLÓDJ Nap – „Kerülj FLOWba Budakeszi!”

Hogyan született ez a rendezvény? Már magzat koromban társaságban voltam egypetéjű ikerként, így az emberekkel való kapcsolatom igen meghatározó az életemben. Mindig is szerettem a csapatmunkát, a közösségi életet és különböző emberek megismerését.

Több mint 10 éve tanítok Budakeszin mint jógaoktató és rehabilitációs tréner. Ez által annyi csodás embert ismerhettem meg. Nagyon hálás vagyok, mert mély, értékes kapcsolatok születtek. Igazi, erős női kört alkotunk, és az élet minden részében tudjuk támogatni és segíteni egymást.

Számos művésszel, szakemberrel hozott össze a sors és nem volt kérdés, hogy ne őket keressem és az ő szolgáltatásaikat vegyem igénybe táboraimnál, rendezvényeimnél. Így a fotózáson át az ékszerkészítésig, a vegán szakácskodáson át a diete-tikai tanácsadásig, a legújabb szerelem projektem, a jóga táskáim megvarrásáig mind „földimmel”, Budakeszin élő szakemberekkel dolgoztam és dolgozom együtt. Azt gondolom, hogy ez a világ attól lesz szebb, ha mindenki a maga mikro környezetében teremti a jót és segíti egymást.

Ezeknek köszönhetően álmodtam ‘CD tovább a rendezvénysorozatomat és ,O) jött létre június 3-án, egy ragyogó napsütötte szombaton, a KAPCSOLÓDJ NAP. Összehozva városunk és a környékén élő egészségtudatos embereket.

Fő küldetésem a holisztikus és tudatos mozgás tanítása, így a rendezvény fő pillére a „mozgásélmény.” Részt lehetett venni energetizáló és stresszkezelő légzésterápián, jóga órán és Shrenk Judit Sattwa élő zenei koncertje és mantra énekeivel kísért bodyflow órán. A program végét egy közös hangfürdő meditációval zártuk.

Mivel tudjuk, hogy az egészségünk a mentális és lelki tréninggel együtt teljes, így e témákban más kollegák is részt vettek. Lengyel Ágnes well-ness és aromaterápiás tanácsadó az illóolajok világába vezetett minket. Szabó-Énekes Zita a szülés utáni regenerációról tartott előadást. Mikló Gabriellával ásványékszert lehetett készíteni.

A piknik hangulatról idén többen is gondoskodtak. Az Mmatcha kínált nekünk matcha teát. Egyik kedvenc helyemtől, a Shatz Gastroműhelytől zabkekszet kaptunk, a Fű Juice Bártól finom és vitamindús zöldség és gyümölcs juice-t.

Igazi ajándékként éltem meg ezt a napot. A mamutfenyőknek és környékének olyan erős energetikája van, hogy csak megpihenni az árnyékában is üdítő. Mindenki elfogadó, mosolygós és nyitott volt. A nap ragyogott, az idő kellemes volt. Olyan harmónia járta át a rendezvényt és vele együtt minket is, amilyennek megálmodtam a Kapcsolódj Napot.

Szeretném, hogy ez a rendezvény évről évre egyre nagyobbra nője ki magát, és még több értékes Embert, Tanítványt, Tanítót, Művészt ismerhessünk meg. Az alternatívmozgás-órák mellett tervezünk felnőtt és gyermek pszichológiai és egészség tudatosság témákban előadásokat. A „piactérre” is több kiállítót remélünk, akik minőségi, környezetbarát és egészségünket támogató termékeket kínálnak.

Jövőre is várunk mindenkit nagy szeretettel, hogy újra KAPCSOLÓDhassunk!

Bécsy-Szeredi Zita jóga & meditáció tréner, sportrehabilitációs szakember, Bodyflow movement

Budakeszi Hírmondó 2023. június

Megosztom a cikket