Friss hírek a polgármestertől

“Kedves Budakesziek!

Jó hír, hogy ma sem nőtt az otthoni járványügyi hatósági megfigyelés alatt lévők száma városunkban, továbbra is 13-an vannak házi karanténban Budakeszin.

Ma meglátogattam a Pitypang Óvodát, ahol múlt héten ügyeletet tartottak azoknak a budakeszi gyermekeknek, akiknek az egészségügyben, vagy más kiemelt fontosságú helyen dolgoznak a szüleik. Mától egész héten át az intézmény udvarát csinosítják az óvoda dolgozói. Újrafestik a kerítést, a játszótéri játékokat, és a mászókákat is. Varga Katalin igazgató asszony elmondta, hogy a héten újrafüvesítik a kertet és érkezik az új, biztonsági záras bejárati kapu is. A szülők által gyűjtött báli adományok bevételéből pedig sikerült egy új homokozós várat venni, ami szintén a napokban érkezik. A többiek továbbra is otthonról dolgoznak, tanácsokkal segítik a szülőket a otthoni gyermekfelügyeletben, illetve varrják a védőmaszkokat.

Nemcsak az intézményeinkben, hanem egy helyi vállalkozásnál is segítenek a veszélyhelyzetben. A Stulwerk Kft-től 100 darab védőmaszkot kaptunk, amelyet a dolgozóik önkéntes adományként készítettek. Ezúton is köszönöm nekik!

Útközben megnéztük, hogyan haladnak a munkálatokkal a Temető és a Fő utca sarkán. Az építkezés várhatóan a hónap közepéig tart, és a forgalmi korlátozás részleges lesz, a munkák jellegétől függően. A járdaszegélyt korrigálják, hogy ezzel könnyítsék a buszok közlekedését.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ és a Nagy Gáspár Városi Könyvtár a veszélyhelyzet idején zárva tart a látogatók előtt, de a munkatársaim most is dolgoznak. Több olyan programsorozatot is elindítottak, amelyekkel az otthon lévőknek igyekeznek segíteni a tartalmas időtöltésben. Ma például vidám keddre hívnak mindenkit. A kiállítótérben Németh Krisztina fotóművész Nagyik című kiállítását ajánlom figyelmükbe, amelyet online tárlatként napokon belül Önök is megtekinthetnek a művelődési központ honlapján. https://efmk-budakeszi.hu

A Nagy Gáspár Városi Könyvtárban sem hagyják magukra az olvasókat, a könyvbarátokat.
Ádám Éva igazgató asszony elmondta, hogy számos témakörben hasznos linkeket, weboldalakat gyűjtenek a netről, és ezt közzéteszik a honlapjukon. Természetfotókat is várnak az olvasóktól, és a beérkező képek közül naponta közzétesznek a közösségi oldalukon egyet. Ma egy szép tavaszi héricsről készült fotót tettek közkinccsé. A könyvtári kollégák megkezdték a helytörténeti anyagok digitalizálását, köztük Veér Ilonának a Budakeszi krónikája című kötetét. Részletek:
https://www.facebook.com/budakeszikonyvtar/photos/a.888191267864196/3465502316799732

Legyen szép napjuk! A húsvétra készülődve, a nagyhéten is vigyázzunk egymásra!

Budakeszi összefog!

Kedves Budakesziek!Jó hír, hogy ma sem nőtt az otthoni járványügyi hatósági megfigyelés alatt lévők száma városunkban,…

Közzétette: Győri Ottilia hivatalos oldala – 2020. április 7., kedd

Megosztom a cikket