Fehér Sándornét kitüntették a Budakeszi Egészségügyért díjjal

 

Fehér Sándorné budakeszi lakos, városunk egyes körzetét ellátó dr. Kaszás Nóra háziorvos asszisztense, nővér.

Az általános iskolai tanulmányait követően szülővárosában, Zalaegerszegen, majd Budapesten végezte el az egészségügyi szakközépiskolát. Édesapja háborús sérülését a Fodor Szanatóriumban (ma az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) kezelték. Akkoriban a szanatórium is biztosított egészségügyi szakképzést, így Fehér Sándorné 1970-ben felköltözött Budakeszire, hogy közel legyen édesapjához és folytathassa tanulmányait. A szakképzés mellett 10 évig dolgozott a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben nővérként.

1975-ben született meg a fia, 1977-ben a lánya. A GYES után 1980-tól 1985-ig Dr. Engelleiter Károly gyermekorvos, majd 1986-tól Dr. Pápay Judit felnőtt háziorvos asszisztensnőjeként segítette az orvosi-gyógyító munkát a betegek legnagyobb megelégedésére. Ez időben szerezte meg a körzeti nővér szakképesítést is. 28 évig, a doktornő nyugdíjba vonulásáig dolgozott Dr. Pápay Judit mellett. Margit nővér 2014-től dr. Kaszás Nóra munkáját segíti. Fehér Sándorné 47 éve dolgozik városunkban, 31 éve körzeti nővérként szolgálja Budakeszi lakosságát.

Számos fiatal kolléga kvalitását meghaladó odaadással és szeretettel magas szakmai színvonalon végzi munkáját. Nagyon fontosnak tartja a személyes kapcsolattartást a körzetéhez tartozókkal. A betegek mindig bizalommal fordulnak hozzá, mert tudják, hogy Margit nővér empatikus viselkedésével, türelmével, támogató hozzáállásával mindig fáradhatatlanul és lelkiismeretesen segíti őket. Lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a városban élő betegek gyógyulásához.

Hivatásszeretetével, emberi hozzáállásával, precíz és kiváló munkájával elnyerte kollégái és a körzetéhez tartozók szimpátiáját, elismerését és tiszteletét.

Kiváló szakmai teljesítményt nyújtó, példamutató tevékenységével méltó a Budakeszi Egészségügyért díjra.

FOTÓGALÉRIA ITT.

Megosztom a cikket