Ezüstöt hoztak a nemzetközi versenyen résztvevő hegedűsök

A Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskolából 2016. november 17-19-én a Csemadok Galántai Területi Választmánya által meghirdetett, Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen vett részt két növendékünk: Rétháti Júlia és Szita Júlia.

 

Tanáruk, Fledrich Zsanett hegedűművész,-tanár, Rétháti Júliát (13,5 éves, zeneiskolában 6. osztályos) immár 7. éve, Szita Júliát (8 éves, zeneiskolai osztálya 1. osztály) 3. éve tanítja hegedülni. A zongorakíséretes darabok előadásában Juan Pablo Bautista Cano zongoraművész-, tanár segítette a gyerekeket.

 

Ennek az igen nehéz, gyönyörű hangszernek a tanulása, munka- és időigényes elfoglaltságot jelent mind a növendék, mind a zenetanár számára, a sikerek elérése pedig mindennapi gyakorlást kíván.

 

A nemzetközi versenyen mindkét tanuló, saját korcsoportjában, ezüstérmet kapott, melyre méltán lehetnek büszkék a gyerekek magukra és mi rájuk, hiszen ezzel a zeneiskola hírnevét gazdagítják.

 

Mi pedig, mint budakeszi zeneiskola, büszkék lehetünk zenepedagógusunkra, aki budakeszi zenei oktatásában, ilyen magas színvonalú eredményt ért el tanítványaival.

 

Somogyiné Tassi Valéria

intézményvezető-helyettes

Megosztom a cikket