A megye legjobb sportolói

A Sportkarácsonyon vették át a díjakat a Pest megyei versenyzők. A Sportkarácsony Pest megye amatőr és professzionális sportolóinak találkozója. Különleges alkalom, amikor köszönetet mondunk mindazoknak, akik kimagasló, példamutató teljesítményre voltak képesek.

 

A rendezvényt Szabó István nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy a sport megtanított minket arra, hogy az elvárás nem teherként nehezedik ránk, hanem erőt ad és reményt. Úgy fogalmazott, hogy mindig volt néhány olyan ember, aki még többet vállalt, és így bebizonyították azt, hogy az emberi szív nem ismer lehetetlent. Beszédét a sportolókhoz fordulva azzal zárta, hogy „amit Önök megtettek, az talán a legtöbb, amit egy ember adhat a világnak. Benne van minden, ami az emberiség legnemesebb öröksége, és amit egy gyermek megtanulhat arról, hogy a jövő mit jelent a számára.”

Az olimpia évében Pest Megye Közgyűlése külön elismerésben részesítette a Pest megyei sportegyesület színeiben szereplő, vagy Pest megyei lakóhellyel rendelkező sportolóit, akik az olimpiai játékokon érmet vagy olimpiai pontot szereztek. A XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon és a XV. Paralimpián Rió de Janeiroban 21 Pest megyei kötődésű olimpikon ill. paralimpikon végzett az első hat hely valamelyikén.

RIÓ 2016 PONTSZERZŐ PEST MEGYEI PARALIMPIKONOK:
DANI GYÖNGYI – VÍVÁS – ÉRD
KÁLMÁN KRISZTINA – ATLÉTIKA – VÁC
KRAJNYÁK ZSUZSANNA – VÍVÁS – ÉRD
SZABÓ NIKOLETT – JUDO – TÖRÖKBÁLINT
TÓTH TAMÁS – ÚSZÁS – TAHITÓTFALU
VARGA KATALIN ESZTER – PARAKAJAK – VECSÉS

RIÓ 2016 PONTSZERZŐ PEST MEGYEI OLIMPIKONOK
BÁCSI PÉTER – BIRKÓZÁS – GYÁL
CZIGÁNY DÓRA – VÍZILABDA – CEGLÉD
CSABAI DÓRA – VÍZILABDA – PILISSZÁNTÓ
CSEH LÁSZLÓ – ÚSZÁS – HALÁSZTELEK
FAZEKAS-ZUR KRISZTINA – KAJAK-KENU – PILISVÖRÖSVÁR
HÁRAI BALÁZS – VÍZILABDA – HALÁSZTELEK
KAPÁS BOGLÁRKA – ÚSZÁS – FÓT
LŐRINCZ VIKTOR – BIRKÓZÁS – CEGLÉD
MANHERCZ KRISZTIÁN – VÍZILABDA – PILISVÖRÖSVÁR
MIKE RÓBERT – KAJAK-KENU – PÁTY
MOLNÁR PÉTER – KAJAK-KENU – SZOB
SOMFAI PÉTER – VÍVÁS – FÓT
TÓTH ILDIKÓ – VÍZILABDA – SZÁZHALOMBATTA
UNGVÁRI MIKLÓS – JUDO – CEGLÉD
VASBÁNYAI HENRIK – KAJAK-KENU – BUDAKALÁSZ

Az év Pest megyei sportolói, sportszervezeteinek díjazottjai:

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST MEGYEI SPORTSZERVEZETE SPECIÁLIS SPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN
VÁCI REMÉNYSÉG SE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA SPECIÁLIS SPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN
3. DÍJ VELKEY – GUTH ÁDÁM TRAPPANCS SZERVÁTÜLTETETT GYERMEK REHAB. ÉS SPORTEGYESÜLET
2. DÍJ KERESZTESI ERIKA VÁCI REMÉNYSÉG SE
1. DÍJ KÁLMÁN KRISZTINA VÁCI REMÉNYSÉG SE

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB SZABADIDŐSPORT SZERVEZETE
CEGLÉDI DÜHÖNGŐ BAJNOKSÁG SZERVEZŐ CSAPATA

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
3. DÍJ VÁCI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA
2. DÍJ GÖDÖLLŐI ERKEL FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA
1. DÍJ GÖDÖLLŐI HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB KÖZÉPISKOLÁJA
3. DÍJ GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM
2. DÍJ GÖDÖLLŐ PREMONTREI SZENT NORBERT GIMNÁZIUM
1. DÍJ VÁCI SZC. BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS GIMNÁZIUMA

AZ ÉV TESTNEVELŐJE
ÁCS TIBOR, GÖDÖLLŐI HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA
MÁCSÁR GYULA, GÖDÖLLŐ PREMONTREI SZENT NORBERT GIMNÁZIUM

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KOROSZTÁLYBAN
3. DÍJ JANCSIK TAMÁS VÁCI REMÉNYSÉG SE
2. DÍJ KESZTHELYI LUCA CEGLÉDI VSE
1. DÍJ KOLOZSVÁRI KINGA SZIGETSZENTMIKLÓS-TÖKÖL SE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA KÖZÉPISKOLÁS KOROSZTÁLYBAN
ESZES DÁNIEL DUNAKESZI VASUTAS SE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI CSAPATA UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN
GÖDÖLLŐI RÖPLABDA CLUB – NŐI IFJÚSÁGI CSAPAT

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA NŐI UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN
BARÓCSAI PETRA, ÉRDI ÚSZÓ SPORT KFT.

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA FÉRFI UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN
BALASKA MÁRK VÁCI VASUTAS SE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI CSAPATA FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN
ÉRDI SPORT KFT – NŐI KÉZILABDA CSAPAT

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA NŐI FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN
BÍRÓ BLANKA VÁCI NKSE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA FÉRFI FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN
GALAMBOS PÉTER VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB

AZ ÉV EDZŐJE
SZIKORA GYULA VÁCI REMÉNYSÉG SE

Cikkünket folyamatosan frissítjük a díjazottak fotóival.

Fotók: Fényes Gábor

www.pestmegye.hu

Megosztom a cikket