Elkészült, felavatják

Míg korábban szinte pironkodva beszélhettek a telkiek arról, hogy a település fejlettsége és szépsége ellenére milyen rossz állapotú az Ófalu képét nagyban meghatározó út, ma már büszkén tekinthetnek rá, hiszen a Pajtától a körforgalomig teljes megújuláson ment keresztül a Fő utca és környezete.

 

 

 

Július óta teljes átalakuláson ment keresztül falunk egyik legfontosabb része, a Fő utca és környéke.

Október közepére a munka dandárján már túl voltak, ezt követően az utcabútorok elhelyezése, a növények elültetése, a táblák kihelyezése és az útburkolati jelek felfestése következett. A november 15-i határidőt a kivitelezők láthatóan betartották, és a műszaki átadás után végleg és egészében birtokba vehetjük a Fő utcát.

A munkálatok során mindkét oldalon elkészültek az új, díszburkolattal borított járdák. A zebrák kialakításnak köszönhetően végre a temető környéke is biztonságosan megközelíthető, így a templom és a temető közötti szakaszon végig akadálymentesen közlekedhetnek a gyalogosok.

Az autósok számára fontos kiemelni, hogy megváltozott a forgalmi rend is! A gyalogátkelőhelyeknél minden esetben a KRESZ-t betartva kell átengedni a gyalogosokat, a Megállni tilos! táblákat figyelmen kívül hagyók pedig  rövid türelmi időszakot követően szigorú büntetésekre számíthatnak.

 

Látványos a megújulás:


A járdán két ember is könnyedén elfér egymás mellett – korábban ez nem így volt…

 

A körforgalomhoz közel, az egyik telken lévő kőkereszt restaurálva visszakerült a közterületre. Falunk régi-új ékességét október 28-án Spányi Antal székesfehérvári püspök és Harkai Gábor plébános szentelte fel.

 

A Fő utca állapotának rendezése a falu életében jelentős mérföldkő, így nem maradhat ünnepség nélkül: november 23-án délután 3 órakor a szalagátvágással és hordógurítással kezdetét veszi a hivatalos átadás, majd szarvaspörkölt, sör, forralt bor és tea, valamint zene várja a telkieket!

 

Aki teheti, jöjjön el! Ünnepeljük meg együtt, hogy végre kulturált, XXI. századi arculatot kapott a Fő utca!

 

Szilágyi Balázs/Telki Önkormányzat

Megosztom a cikket