Éjféli szentmisék Budakeszin

A karácsony, Jézus Krisztus születése, a keresztény világ második legjelentősebb ünnepe a húsvét után. A Budakeszi Római Katolikus Egyházközség életében a 2013-as karácsony különleges ünnepre sikeredett.

Az idei ünnepen budakeszi mindkét katolikus templomban tartottak éjféli misét. Mivel városunkban augusztus óta két pap teljesít szolgálatot az egyházközségben, így az ünnepi szentmiséket kényelmesen eloszthatták egymás és a két templom (Budakeszi és Makkosmária) között, így éjféli misét is celebrálhattak mindkét helyen.

 

A szentmiséket zeneileg is próbáltuk ünnepélyesebbé tenni, így a hívek az orgonaszó mellett Gellér Kristóf kürt- ill. Szirmai Jenő trombitajátékában is gyönyörködhettek az ünnepi liturgián.

 

Huber-Szabó Lőrinc

Fotók: Borda Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített Makkosmáriai éjféli szentmise felvételének megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

 

Mikor született Jézus? A választ Szeleczky Csaba káplán adja meg nekünk. Kattintson kétszer az alábbi képre:

Megosztom a cikket