Egy lépéssel közelebb a Natúrpark megalakulásához

December 3-án tartotta összejövetelét a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének konferencia központjában (II. Budakeszi út 91.). Az alkalom a „Tíz éves a Natúrpark gondolat” jegyében zajlott.

 

A rendezvénye részt vett a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (BÖT) képviseletében dr. Csutoráné dr. Győri Ottília, Budakeszi város polgármestere és a BÖT soros elnöke, Telki, Páty, Hercegszántó, Remeteszőlős polgármestere, a Magyar Natúrpark Szövetség képviseletében Básthy Béla, a MNSZ elnöke, valamint a Cserhát Natúrpark, a Szatmár-Beregi Naturpark és az Írottkő Naturpark képviselői.

A Budakörnyéki Natúrpark létesítésének gondolata dr. Vermes László professzor emeritus kezdeményezésére öltött szervezeti formát Budakeszin, ahol Is lelkes támogatókra talált. 2010-ben sikerült a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesületet bejegyeztetni.

Úgy gondoltuk, hogy az egyesület az elmúlt időszakban mindazt elérte, amit egy civil kezdeményezés elérhetett. Éppen azért szükséges a működési struktúra átalakítása, a szervezeti tevékenység szilárd alapokra helyezése.

A Natúrpark gondolat itt találkozott a BÖT törekvéseivel.

Ennek eredményeként született meg az Előzetes Szándéknyilatkozat, amelynek aláírására december 3-án sor került. Dr. Győri Ottilia, Budakeszi város polgármestere az Előzetes Szándéknyilatkozatot Budakeszi város és a BÖT nevében parafálta.

Dr. Győri Ottilia és Básthy Béla üdvözlő szavai után Ispán Dánielné Péter Éva tartott vetített képes bemutatót a Cserhát Natúrpark működéséről, az elért eredményekről. Majd azt követte Weiperth András kutató biológus előadása a létesítendő Budakörnyéki Natúrpark lehetőségeiről, valamint beszámolt a Normafa projekt kapcsán kifejtett egyesületi tevékenységről. Meszesán Péter, az egyesület titkára a Zsámbéki-medencében folytatott tájkarakter vizsgálat eredményeiről, a kutatás módszertanáról tartott rövid összefoglalót. Végül Siklósi Rozália Tökön végzett kutatásairól számolt be.

Az előadásokat követően sor került az Előzetes Szándéknyilatkozat aláírására. Majd a résztvevők között emléklapot osztottak szét.

 

Dr. Darkó Jenő

BNE elnök

 

Buda Környéki Televízió 2014. évi felvételének megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket