Drogmegelőzés a Buda környéki térségben

A BÖT (Budakörnyéki Önkormányzati Társulás) szervezésében, a Budakörnyéki Egészségprogram keretében, a térség iskoláinak és intézményvezetőinek tartott rendezvényen, többek között a drogmegelőzésről is beszéltek a meghívott előadók, többek között Kürtösi Pál rendőr zászlós, aki a Budakeszi Rendőrőrsön lát el szolgálatot, Telki és Remeteszőlős körzeti megbízottjaként. A rendezvényen elhangzott előadása kapcsán kereste őt meg szerkesztőségünk.

Mik voltak ennek az előadásának a sarokpontjai?

Kürtösi Pál: Az előadásom arra terjedt ki, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján – a Buda környéki térségben – intézkedéseink során milyen szinten találkozunk a kábítószer-fogyasztással és a kábítószerkereskedelemmel, milyen lépések teszünk ez ellen, illetve milyen tünetek léphetnek fel a fiatalok körében a drogfogyasztás hatására.

Intézkedéseik során a Budakör-nyéki iskolákban is találkoznak kábítószer-fogyasztással?

K. P.: Világszerte nagy üzlet a kábítószer. Sajnos ez térségünkben is jelen van a fiatalok körében, a Buda környéki iskolások között is találkozunk ezzel a problémával.

Munkájuk során milyen kábítószerek fogyasztásával találkoznak leggyakrabban ebben a veszélyeztetett korosztályban?

K. P.: Ebben a körben elsősorban az olcsóbb, szintetikus, dizájner, parti drogok fogyasztásával találkozunk, melyeket mesterséges vegyi anyagokból készítenek, nem pedig természetes összetevőkből, de a diákok, a fiatalok körében ezek mellett a marihuánás cigaretta a legkeresettebb. Az igényt ezek a tiltó listán szereplő szerek iránt főleg az ára határozza meg.

A heroin, a kokain inkább az idősebb, stabilabb anyagi hátérrel bíró harminc évnél idősebb korosztály által használt szer.

A hatóság mennyire tudja ezt a közterületi, rendezvényeken történő elosztást megakadályozni?

K. P.: Minden rendelkezésünkre álló eszközzel harcolunk a kábítószerek terjedése és terjesztése ellen. Egy nagyobb tömeget vonzó esemény, rendezvény a drogárusok számára is nagyobb bevételi lehetőséget nyújt, ezért az ilyen és hasonló rendezvényekre kiemeltebben figyelünk. A puszta jelenlétünk is visszatartó erővel bírhat, de kevésbé látványos módon is végezzünk a munkánkat.

Mik a káros hatásai ezeknek az „enyhe” drogoknak?

K. P.: Általánosan elmondható, hogy ezek a szerek elsősorban az idegrendszerre, az agy működésére hatnak. Mentális problémák alakulhatnak ki a fogyasztónál. Hozzá kell még tennem, hogy nyilván ezeket a dizájner drogokat ismeretlen helyeken állítják elő. Emellett a kereskedőknek az az érdeke, hogy nagyobb mennyiségben, nagyobb haszonnal tudják ezeket értékesíteni, ezért aztán más anyagokat is hozzákevernek (tisztítószerekkel hígítanak, vagy akkumulátor savval, de hajlakk lefújással is próbálkoznak…), hogy az többet nyomjon. Ezért is veszélyes ezek fogyasztása, hiszen maga a fogyasztó sincs tisztában azzal, hogy mit is vesz be.

Fiatalok, akár kiskorú gyerekek miképpen lesznek ezeknek a káros anyagoknak a fogyasztói?

K. P.: Leggyakrabban beilleszkedési problémák húzódnak meg a háttérben, de a baráti kör is be tudja rántani a tapasztalatlan, társaságra vágyó fiatalt, és egy ilyen jellegű „vagánysággal, felvágással” próbál elismerést, elfogadottságot kivívni. Ám a rendezetlen családi körülményeknek is hangsúlyos szerepe lehet a félrecsúszásban.

Megelőzés?

K. P.: Tulajdonképpen minden fiatal érintett ebben a témában, mert nyilván, hogy ilyen-olyan baráti társaságban biztosan találkozott már vagy találkozni fog ezekkel a szerekkel. A legfontosabb az elutasítás! A szerhasználattal nemcsak az egészségét, az életét teszi kockára, hanem őszinte barátság helyett csak felszínes érdekkapcsolatok születnek. A korábbi előadásomban is hangsúlyoztam, hogy a szülőnek mindig nyitott szemmel kell élnie a fia, lánya mellett és minden erővel meg kell előzni ezeket a veszélyeket!

Sajnos, tapasztalataim alapján hiányolom – melyeket az érintett fiatalokkal történt beszélgetésemkor érzékeltem -, hogy a családon belül gyakran hiányzik a kommunikáció. A kommunikációnak döntő szerepe van a megelőzésben. A szülő, a család szerepe a legfontosabb a megelőzésben.

Hogyan veheti észre egy szülő, hogy gyermeke tiltott listás, bűncselekménynek számító szereket fogyaszt?

K. P.: Bármennyire is éber, éles szemű és jó orrú a szülő, nehéz abból a szempontból a helyzete, ha soha életében nem próbálta ki a kábítószert, hisz nincsenek személyesen megélt tapasztalatai.

De ennek dacára figyelmes lehet a szülő, és vannak sokat mondó intő jelek. Egy szülőnek például akkor érdemes gyanakodnia: ha a gyerek a szokásos zsebpénzen túl plusz pénzt kér, ha a szobájában pici zacskót vagy kis dobozt talál, amelyet korábban nem látott, vagy ha olyan jellegzetes szúrós szagot érez, amelyet addig nem érzett. Gyanúra okot adó jel lehet például a gyermek szokásosnál gyakoribb fáradtsága, izzadása.

Ha dohányzik a fiatal, a cigarettás doboz fedelének van három befelé hajló része, ezt szokták kitépni és ebből csavarnak füstszűrőt a marihuánás, füves cigarettának. Ha ehhez hasonló fehér színű kartonpapírból vagdosnak kis ollóval kb. másfél centi széles és pár centi hosz-szúságú sávokat és ezt tekerik fel, ebből is füstszűrőt készítenek.

Nem azt mondom persze, hogy mindenki, aki kézzel sodorja a cigarettát az marihuánás cigarettát szív ebben a korosztályban, de azért nagy erre az esély!

A pedagógus is sokat tehet a megelőzésben.

K. P.: Nagyon fontos, hogy ők is figyeljék a gyerekek viselkedését! Ha egy tanuló folyamatosan álmos, fáradt, szétszórt vagy indokolatlanul mindenen mosolyog az órán, akkor nagy eséllyel gyanítható a szerhasználat. Az iskolákban is a megelőzésen van a hangsúly. Készséggel és örömmel megyünk a diákokhoz, hogy bővítsük ismereteiket és figyelmeztessük őket, az életüket teszik kockára a drogokkal. Nyilván ezeket kellene alkalmazni, hogy a gyerekek, pedagógusok figyelmét felhívjuk a veszélyekre.

■ Rövid idő alatt igen népszerű lett a magyar fiatalok körében az illegálisan forgalmazott, „a dohányzás új generációjaként” emlegetett, úgynevezett „manórúd”, az Elf Bar. Erről mit tud mondani?

K. P.: Magyarországon ennek kereskedelmi terjesztése és fogyasztása tiltott dolog, a jogi szabályozásáról egyelőre hiányos információk állnak rendelkezésre, de annyi bizonyos, hogy hatása rendkívül egészségkárosító és veszélyes, nikotintartalma sokszorosa a normál cigarettának. Összetétele ismeretlen és bevizsgálatlan. Kereskedelmi forgalmazása, sőt birtoklása is tilalmazott hazánkban!

Milyen események voltak a tiltott fogyasztás és kereskedelmi terjesztés tekintetében az elmúlt időszakban térségünkben?

K. P.: A Budaörsi Rendőrkapitányság több kábítószer birtoklásával, illetve kereskedelemmel kapcsolatos nyomozást folytatott/folytat a környező, Budakörnyéki településeket érintően. Több helyen nem kevés kábítószert is lefoglaltunk, megakadályozva a piacra, azaz a fogyasztókhoz kerülését.

 

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 augusztus

 

Megosztom a cikket