Családi Nap 2011

A nagy meleg ellenére a Budakeszi Sportpálya zsúfolásig megtelt a XVII. Családi Napon, ahol Szent István államalapító királyunk tiszteletére 12.00 órakor kenyéráldás volt. Átadásra került a Virágos Budakesziért díj, főzőverseny, íjász bemutató, góverseny, rendőrségi bemutató, játszóház, kutyabemutató és számtalan szórakoztató program került megrendezésre.

?Milyen szomorú lenne a november, ha nem gondolhatnánk a nyárra!?- ezzel a gondolattal nyitotta meg a XVII. Családi Napot dr. Csutoráné dr. Győri Ottília. Remélem, hogy ezzel a rendezvénnyel felhívjuk a figyelmet az olyan napok fontosságára, amelyeket együtt és jó hangulatban tud eltölteni a család, a barátok és egész Budakeszi ? tette hozzá a polgármester asszony. A sportpályát, mint ideiglenes helyszínt választottuk a rendezvény színhelyéül, mert fejlődik a város, a parkunk szépül. Reméljük, hogy jövőre már a megújult ?régi? helyszínen tarthatjuk a Családi napot. Ősszel már sétálhatunk a parkban, az okt. 23-ai ünnepi beszédet már ott tudjuk megtartani, új és nagyon szép Polgármesteri Hivatalba jöhetnek hamarosan a polgárok, hogy az ügyes-bajos dolgaikat intézhessék – mondta a polgármester asszony és nagyon szép napot és szórakozást kívánt mindenkinek.

A családi nap attól ?családi?, hogy gyerekek, fiatalok, idősek együtt vagyunk. Családi nap, mert külföldi vendégeink is itt vannak. És családi nap attól, hogy a város civiljei, polgárai, civil szervezetei jelen vannak ezen a rendezvényen ? mondta Kocsis Liza, az Erkel Ferenc Művelődési Központ igazgatója, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Budakeszi Város Önkormányzata a település arculatának, esztétikai képének kialakítására a rendezett, ápolt ?zöldövezet? megtartása érdekében ?Virágos Budakesziért? díjat alapított 2003-ban.

A díj annak adományozható, aki Budakeszi közigazgatási területén rendelkezik ingatlannal, aki a település arculatának, esztétikai képének építő alakításában részt vesz, ingatlana, valamint az azelőtti közterület ?virágosításában és környezetalakításában? példaként állítható a város lakossága elé.

A díj odaítélésére bárki javaslatot tehetett 2011. július 1-jéig. Az írásos javaslatokat Erkel Ferenc Művelődési Központban, a Polgármesteri Hivatalban és az Okmányirodában kihelyezett ?Virágos Budakesziért? feliratú dobozban helyezhették el.

A bíráló bizottság helyszíni szemléjét követően Budakeszi Város Képviselő-testülete 2011. július 28-ai ülésén arról határozott, hogy 2011-es évben a következő öt ingatlan tulajdonosának adományozza a ?Virágos Budakesziért? díjat:

1., Batthyány u. 24/A alatt lakó Hamar István, Hamar Istvánné és Hamar Viktória

2., Budakeszi, József A. u. 47. szám alatti Póczi Patika Üzletvezetője, Nyárfás Krisztina.

3., Budakeszi, Fő u. 52. szám alatt lakó Rafael Imre és Rafael Imréné.

4., Budakeszi, Fő u. 266. szám alatt lakó Mészáros Ferenc, Mészáros Mária, Mészárosné Gyurka Erzsébet, Mészáros Endréné és Mészáros Soma.

5., Budakeszi, Fenyő u. 2. szám alatt lakó Simó Rita, Hegyi Szabolcs és Szabó István.

A Szépítő Egyesület képviselője buzdította Budakeszi lakosságát, hogy vegyenek részt az ingatlanuk, valamint az azelőtti közterület ?virágosításában és környezetalakításában?, hogy jövőre kioszthassák, a maximálisan évi 10 db ingatlantulajdonosnak adható ?Virágos Budakesziért? díjat.

Budakeszi Város Önkormányzata idén is meghirdette a nagy népszerűségnek örvendő ételfőző versenyt, melyre szép számmal érkeztek jelentkezők. A ?különleges levesek? kategóriában I. helyezést ért el a Polgárőrség csapata csülkös bablevesével osztatlan sikert aratva. A ?pörköltek? kategóriában a Budaörsi Kistérség csapata ért el I. helyezést. Az ?egyéb, szabadtűzön készült ételek? kategóriában I. helyezést ért el a Fidesz-KDNP csapata a harcsás lecsójával.

A verseny abszolút győztese, a Budaörsi Kistérség csapata, aki tavaszias sertéspörkölttel nyerte el Józsa Lajos budakeszi szobrászművész alkotását, a Vándordíjat.

A Családi Napon fellépett a Keszi Hagyományőrző Íjászok csapata is egy íjászbemutatóval, melyről egy részletet láthatnak az alábbi videón:

 

A Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület egy jurtasátrat emelt a Családi Napra, melyben érdekes bemutatókkal, gyermekfoglalkozásokkal várták a természetet szerető érdeklődőket. A jurtasátor a Dendrológiai Központ fotó és növénybemutatójának is otthont adott

A végeláthatatlan programsorozatból még kiemelném az országban egyedülálló családi góversenyt, ahol Budakeszin kívül, Csongrád, Székesfehérvár és Budapest is képviseltette magát. Az idei győztes a helybéli Csóti csapat lett. Az ezüstérmet az Albrecht család nyerte. A középső gyermek, Albrecht Domonkos, a legfiatalabb magyar gómester, ifjúsági magyar bajnok. A Koczkanadrág csapat, a Záhonyi család is dobogóra állhatott.

A látogatók minden igényt kielégítő programok közül válogathattak: családi foci-fesztivál a Budakeszi Labdarúgó Akadémia rendezésében, MÁV SE Vitorlázórepülő Egyesület egész napos játszóháza, Kutya Sport Centrum bemutatója, Rendőrség látványos bemutatója, Budakeszi Vadaspark állatsimogatója, Gyerekköztársaság Egyesület bemutatója, Népművészeti és kereskedelmi kirakodó vásár, játszóházak, mesterség-bemutatók, Budakeszi civil szervezetek, vállalkozók referencia sátrai, légvár, mini vidámparki játékok, póni lovaglás, állatsimogató, hideg-meleg ételes vendéglátók, üdítő-sörpultok, vattacukor, perec, kenyérlángos?stb.

A sörről egész nap Lich, Budakeszi testvérvárosa gondoskodott.

A késő délutáni órákban kisorsolt tombola fődiáját, egy mountain bike kerékpárt, – a Mountain Béka kerékpárüzlet felajánlását – Husánszky Béláné nyerte.

Az egész napos színvonalas műsorban felléptek: Görömbő Kompánia mese táncháza, Fernando Express zenekar, művészeti csoportok. Kora este a jó hangulatról a The Old Show zenekar gondoskodott. A XVII. Budakeszi Családi Nap Fesztivált pedig ismét a Nemcsak Berry zenekar fergeteges rock&roll partija zárta.

 

KÉPTÁR 1.rész KÉPTÁR 2.rész

Balczó Kornélia


Budakeszi Város Önkormányzat és az Erkel Ferenc Művelődési Központ megköszöni a XVII. Családi Nap Fesztivál támogatóinak, művészeti és sport együttesek fellépőinek, résztvevőinek, civil szervezeteinknek, média partnereinknek, minden segítőnknek és Budakeszi lakosságának a rendezvény létrejöttéhez és sikeres megrendezéséhez nyújtott támogatását és segítségét.

Köszönjük: Erste Bank Hungary Zrt., OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, K&H Bank, Stulwerk Kft., FoReGo Kft., Interat Kft., Codex Értékpapírnyomda Zrt., Mikrosport Kft., Budakeszi Tesco Áruház, Figye-lő Őr Kft., Fővárosi Vízművek, Erdért Facentrum, Andrész Cukrászda, Babautazás Utazási Központ és Színházjegy Iroda, Betűtészta KönyvesboltBécsi Szelet Vendéglő, Budai Gesztenyés Étterem, Budakeszi Gyógyászati Segédeszköz Forgalmazó, Budakeszi Vadaspark, Hanga Virágüzlet, Helen Doron-Early English Angol Nyelviskola, inSpirit Szépségszalon, Kerékpárüzlet és Szerviz, Lilyput ? Vándorló ruhák és különleges játékok Manócskáknak Boltja, NAGY VILÁG Utazási Iroda, Pincekulcs Borkereskedés, Proltech Rendezvénytechnikai Kft., Somlai Borkereskedés, Agyar SE, Budakeszi Labdarúgó Akadémia, Budakeszi Népdalkör, Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület, Görömbő Kompánia, Gyermekkköztársaság Egyesület, Keszi Hagyományőrző Íjász Egyesület, Kutya Sportcentrum, MÁV Repülő és Ejtőernyős SE, Rúzs Tánciskola, Tűzmadár Harcművészeti és Szabadidősport Egyesület Médiatámogatók: Budakeszi Hírmondó, Budakörnyéki Iránytű, Kesziláss Budántúl!, Budavidék Regionális TV, Minálunk.hu

Péter-Szabó Kinga

Megosztom a cikket