Sporthírek

35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál

Nem szakad meg a hagyomány: 2020. október 10-11-én megrendezik a 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivált

Európa egyik legszebb útvonalán futhatnak a SPAR Budapest Maraton® indulói. Október 10-11-én az ELTE Lágymányosi Campusának területét ismét sok ezer futó népesíti be. A két nap alatt 11 táv és 9 rajt várja a résztvevőket. A versenyszámok sokasága megfelelő kihívást kínál a rutinos maratonistáknak, a kezdő futóknak és a pár száz métert teljesítő kisgyermekes családoknak egyaránt. Szombaton a rövidebb távok kedvelőit és a családokat várják a szervezők, a vasárnap pedig a nagyobb teljesítményekre felkészült futóké lesz.

A vasárnap reggel 9-kor rajtoló SPAR Budapest Maraton® mezőnye Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonalán teljesítheti a 42,2 km-es távot, ami döntően a Duna két partján vezet világörökségi panorámában, át az Alagúton, a Margit hídon, a Margitszigeten, az Árpád hídon és a Szabadság hídon.

A 35. SPAR Budapest Maraton® egyúttal Országos Maratoni Bajnokság is, ezért a hazai hosszútávfutó elitnek is szurkolhat a verseny közönsége. A verseny szervezői maradéktalanul betartják a hatóságok által előírt, illetve javasolt egészségügyi óvintézkedéseket, így biztosítva a résztvevők, illetve a szurkolók egészségét. Ennek megfelelően az alábbi különleges biztonsági és egészségügyi óvintézkedéseket vezetik be:

rajtszám átvétel csak a nevező tünetmentességére vonatkozó felelősségvállalási nyilatkozat aláírásával lehetséges;
a helyszíni versenyközpontba való belépés előtt mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét;
a versenyközpontba és a rajtzónákba kizárólag maszkban léphetnek be a futók;
a rajtoltatás néhány száz fős csoportokban történik.

A szervezők felhívják a figyelmet a felelősségteljes magatartásra és megkérik a résztvevőket a megfelelő távolság megtartására. A szervezők helyszínen kézfertőtlenítő pontokat helyeznek ki és rendszeresen fertőtlenítik a résztvevők által használt tereket, eszközöket.

http://www.futanet.hu/pr_2017/2020/spar/spar_42km_2020_utvonal.pdf

Megosztom a cikket

Varázslatos Viadal-vakáció Vértesbogláron

A Viadal Sport Egyesület évek óta Vértesboglárra szervezi a kis síbajnokok nyári sport táborát. Nyár elején egyik tanítványunk így fogalmazta meg szüleinek egyetlen vágyát:

„Én semmit sem kérek nyárra, csak egyet szeretnék, a Viadal-táborba elmenni!”

Teljesült a kívánsága. A vírus miatt izgultunk, de szerencsére zöld utat kaptak a táborok!
Ebben a táborban kiváló lehetőségek nyílnak a sí-gimnasztikai elemek gyakorlására, a mozgáskompetencia fejlesztésére, hiszen a síelés fő alappilléreit az egyensúlyérzék tökéletesítése, a mozgáskoordináció magas szintre emelése jelenti. Természetesen az edzettség szinten tartása, az állóképesség, az ügyesség, gyorsaság növelése is célunk.

A táborban a futóiskola, a falmászás, a lovaglás, a csúszdás medencés játékok, a bungee trambulin, a 3D karika használata a kis síbajnokok mozgásvilágának alakítását szolgálja.
Persze a móka, izgalmas kihívások is hozzátartoznak a tábori élethez. A számháború mindig osztatlan sikert arat. Elmaradhatatlan a kincskeresés, az elemlámpás esti játék, ahol titkos lakatokhoz tartozó kódokat kell megfejteniük a kis táborozóknak.

A kemencében sütés, a vidéki élet varázslatainak megízlelése is kedvenc program. No, meg egy kis kézműveskedés, barkácsolás is mindig belefér a pihenőidőbe. Idén kavicsfestést terveztünk be és csuhétündéreket készítettünk.

A közösségépítés kitűnő alkalma a tábor, hiszen itt az ötéves kisgyermektől a kamaszokig minden korosztály együtt lélegzik. Különösen a csapatjátékoknál, a labdajátékoknál, a sorversenyeknél, akadálypályáknál érezhető a kicsiket segítő jószándék, segítőkészség.
Szem előtt tartjuk az egészséges életmódra nevelést a zöldségfélékben, gyümölcsökben gazdag étkezés jó példájával is. Gondot fordítunk a természetvédelem, klímavédelem kérdéseire is, főleg kis műsorok, előadások komponálása során.

Szuper élményekben volt részünk, így lelkesen várjuk az őszi edzéseket, hiszen október első szombatjától beindulnak rendszeres találkozásaink. A sípálya környéke hétvégenként megtelik ugrabugráló, sportkedvelő, zsongó gyerekhaddal.
Aki szándékozik csatlakozni közösségünkhöz, a honlapunkon tájékozódhat, melyen hamarosan megjelenik az új síszezon programja is.
Minden Budakeszin élő családnak sportolásban, mozgásban gazdag életet kívánunk!

Budakeszi Hírmondó 26. oldal.

Megosztom a cikket

Gratulálunk a budakeszi légpuskás fiatalok legújabb sport sikereihez!

Galyatetőn rendezték meg a hétvégén a Légpuskás Nyári Biatlon Bajnokságot. A nyári biatlon terepfutásból és lövészetből áll. A gyerekeknek a gyors futás mellett, gyorsan és pontosan kell lőniük a 10 méterre lévő bukó-táblákra (5 lövésből 5 bukót kell eltalálni, – ha nem találja el akkor büntetőkört kell futni, vagy + másodperceket adnak az idejéhez a fent maradt korongok után). A futó távok korcsoportonként emelkednek.

Szeptember 19-én, szombaton az egyéni-, szeptember 20-án, vasárnap a sprint versenyszámot tartották meg. Szép eredményeket értek el a megmérettetéseken a budakeszi fiatal versenyzők: Holló Martin, Gergely Lujza, Gergely Márton, Hetényi Virág, Hetényi Ágoston, Tóth-Hetényi Zsombor

 

Megosztom a cikket

A budakeszi Panyik Zsombor újabb sikerei!!! Gratulálunk! Hajrá, Zsombi!!!

Panyik Zsombor magabiztosan nyerte meg az U16-os kajakosok 1000 méteres fináléját. Mögötte Ozsgyáni Bence ezüstérmet szerzett. Gratulálunk! Panyik Zsombor aranyérmes K-1 1000 méteren Panyik Zsombor magabiztosan nyerte meg az U16-os kajakosok 1000 méteres fináléját. Mögötte Ozsgyáni Bence ezüstérmet szerzett. Gratulálunk! Közzétette: Magyar Kajak-Kenu Szövetség – 2020. szeptember 18., péntek

Megosztom a cikket

Tovább

Bocskay Berci az NB1-ben!

2008-2014 között hat évig szaladgált, majd focizott, aztán varázsolt szenvedélyesen a Budakeszi sportpályán.
Ma – 18 évesen – bemutatkozott az NB1-ben. A Budakeszi LA minden korábbi és jelenlegi játékosa, és munkatársa nevében is tiszta szívből gratulálunk, Bocskay Berci! – írta Facebook oldalán Kiss Baranyi Sándor, a Budakeszi Labdarúgó Akadémia alapítója.

Gratulálunk!!!! 👏👍

Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. szeptember 12., szombat

Megosztom a cikket

Gratulálunk Zsombornak!

‼️Gratulálok egy budakeszi fiatal sportoló, Panyik Zsombor legújabb sikereihez! 👍👉 A 16 éves kajakozó, Zsombor a múlt… Közzétette: Győri Ottilia hivatalos oldala – 2020. szeptember 6., vasárnap

Megosztom a cikket

Tovább

Márciustól használhatják a budakesziek a futókört és a sportpályát

Sokaknak tetszik, sokan használják. Mozogni kell! Mozogni jó! Márciustól használhatják a budakesziek a futókört és a sportpályát :-)A vírushelyzet miatt a tavaszi műszaki átadáson nem tudtuk kipróbálni, azóta azonban – a legnagyobb örömömre – nagyon sokan használják, velem együtt. Hétfőn délután én is tettem a saját egészségemért, és bár tudom, hogy éppen hidegfrontot emlegetnek, reméljük […]

Megosztom a cikket

Tovább