Budakeszi Építészeti Értékeiért díjazottak

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004-ben Budakeszi Építészeti Értékeiért díjat alapított, attól a céltól vezérelve, hogy a településképhez méltó módon alkalmazkodó, korszerű, színvonalas épületek építtetőit, tervezőit elismerésben részesíthesse. A testület idén 5 épületet talált e kitüntetés méltónak. Az augusztus 20-ai díszülésen a megítélt díjak átadásra kerültek.

 

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. július 30-i ülésén döntött arról, hogy az idei évben az értéknövelő módon felújított, korszerűsített lakóépület kategóriában megosztva, két ingatlannak ítél díjat.

Az egyik a Budakeszi, Virágvölgy utca 20. szám alatti lakóház. Budakeszi egyik leghangulatosabb részén található épületek mindegyike igazi építészeti érték, melyet a jelenlegi tulajdonosok is megbecsülnek.

Közülük is meghatározó ez sarki épület, mely minden apró részletében korhű módon, nagy gonddal helyreállított, a régi címertől kezdve a kapucsengőig.

A folyamatosan jól karbantartott épület méltó indítást biztosít az erdőbe induló turistáknak, vagy a Budakeszire érkezőknek. Az épületet 2010-ben Matkó István úr újíttatott fel. Matkó István képviseletében Fischer Benedekné vette át a polgármester asszonytól a díjat.

 

 

 

 

Az értéknövelő módon felújított, korszerűsített lakóépület kategóriájának másik díjazottja a Fő utca 194. szám alatti lakóház, mely Budakeszi műemléki környezetében helyezkedik el. A korszerűsítés, felújítás során külső megjelenésben minden értéket megtartottak, a belsőben korszerű, fiatalos lakást alakítottak ki.

Az utcafronti homlokzat megtartása, az épület arányainak megőrzése a tetőtér beépítésének ellenére is sikerült, ami kivételes tervezői elkötelezettséget mutat. Az épületet 2003-ban újíttatta fel, és egyben tervezője is volt Draskóczy Gergely.

 

 

 

 

Az újonnan létesített lakóépület kategóriájában is két díjat ítélt meg a Képviselő-testület. Az egyik a Bolgár utca 38-40. szám alatti ingatlan, mely Makkosmárián található. A hagyományoktól eltérő épület példaértékű a településrész beépítésének folyamatában. Nem harsány, rejtőzködő, a természet és a kert előtt meghajol, azokat előtérbe helyezi.

A szemlélő előtt szinte felsejlik az a történet, melynek a végén a természet győz, az épület lassan elbújik a lombok között, menedéket nyújtva a gazdájának. A 2010-2012 között épült ingatlan egyik építtetője és egyben tervezője Vonnák Katalin. A másik építtető és egyben kivitelezője is Vonnák András.

Az épület tervezője továbbá Tanos Márta és Vonnák János.

 

Az újonnan létesített lakóépület másik díját a Napsugár utca 10. A/B szám alatti ingatlan kapja.

Tömegképzésében, formavilágában a hagyományokhoz alkalmazkodó épületegyüttes, mely harmonikusan alkalmazkodik környezetéhez.

 

Különösen dicséretes a kert és a felvezető zöldfelület igényessége.

A 2009-2011 között épület lakóház építtetője Sebesvári László.

Az épület tervezője Draskóczy Gergely.

 

 

 

A képviselő-testület a közintézmény, kereskedelmi, szolgáltató építmény kategóriában Fő utca 115. szám alatt lévő Betűtészta mesekönyvboltnak adományozza.

 

Megtartva a régi épület arányrendszerét, épülettömegét egy gyermekvilághoz alkalmazkodó, kedves, hívogató épülettel gazdagodott a település.

Kevés elemmel dolgozik, azokat határozottan a helyére teszi. Az egyszerű épület elvárja az ide érkezőtől, hogy a belépés előtt végignézze a legapróbb részletet is.

A portálkialakítás, a színhasználat, az üzlet figyelemfelkeltése mintaértékű, az üzlettulajdonosoknak és a tervezőknek követendő példa. Az itt megrendezett programok egyértelműen gazdagítják városunkat.

 

A 2010-ben fejújított épületet Enner Patrícia és Simon Zsolt újíttatta fel.

 

Gratulálunk minden díjazottnak!

 

Szerkesztőség

A díjátadáson készült fotók megtekinthetők itt.

A díjátadást a Buda Környéki Televízió rögzítette, a megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket