Áprilisi Hírmondó – Polgármesteri köszöntő

Kedves Budakesziek!

Egy évvel ezelőtt, 2020. április 6-án kaptuk a nagyszerű hírt: a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Többletkapacitási-befogadási Bizottsága döntött szinte valamennyi szakrendelési igényünk támogatásáról, így szülészet-nőgyógyászattól kezdve a neurológián át a szemészetig mintegy húsz egészségügyi szolgáltatással bővülhet a budakeszi egészségügy. A kedvező döntés hatalmas feladatot rótt az önkormányzatra, hiszen egy esztendőnk volt arra, hogy valamennyi szakrendeléshez helyet, a feladatok ellátásához pedig szakorvosokat találjunk, különben elveszítjük a finanszírozást. Örömmel tájékoztathatom Önöket: sikerült! Dr. Pócza Péter főigazgató főorvossal közösen elértük, hogy három helyszínen, immár 18 szakorvosi és 2 nem szakorvosi ellátás áll az Önök rendelkezésére. Köszönet a Budakeszi Egészségügyi Központ valamennyi dolgozójának, és mindenkinek, aki segítette ezt a munkát. Biztos vagyok benne, hogy ezzel sokat tettünk az egészséges Budakesziért!
Köszönet a háziorvosainknak, egészségügyi dolgozóinknak!
Hálásan köszönöm háziorvosainknak, akik mindent megtesznek azért, hogy az oltások minél gyorsabban menjenek, munkaidőn túl, még hétvégén is dolgoznak. Ebben az óriási szervezőmunkában kérésünkre a Híd családsegítő szolgálatunk is jelentős segítséget nyújt: munkatársaik több száz oltásra regisztrált budakeszi lakosnak az időpont egyeztetését végzik el, telefonos hívások százait bonyolítva. A lakosság érthető módon nagyon várja, hogy megkapja az oltást, és sokan fordulnak segítségért az önkormányzathoz is. Azonban fontos tudni, hogy ez nem az önkormányzat, hanem a háziorvosok kompetenciája, és ők is csak olyan ütemben tudnak oltani, amennyi vakcinát kapnak. Mindenkit arra biztatok, hogy ha még nem tette meg, regisztráljon az oltásra, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy csak az oltás jelentheti a szabadulást a korlátozások alól. (…)
Közel 3 milliárd forintos fejlesztési forrás Budakeszinek
Az önkormányzati fejlesztések nem álltak le, Budakeszin idén összesen 2 906 614 304 Ft értékű fejlesztés van folyamatban. Többsége idén be is fejeződik, a tanuszodát pedig jövő nyáron vehetjük birtokba. A folyamatban lévő beruházások egyike a makkosmáriai csapadékvíz elvezetés, amellyel megoldjuk a városrész egyik jelentős problémáját, javítva az ott élők életkörülményeit, megteremtve ezzel az útépítések lehetőségét.
Elkezdtük a Dózsa György téri piac felújítását, amely szeptemberre készül el. A Farkashegyi repülőtérhez vezető bicikliút előkészítő munkálatai is zajlanak, hamarosan kezdjük az építést. Budaörs polgármesterével több ízben tárgyaltam a két város kerékpáros összekötéséről, folytatjuk az egyeztetést, hogy a bicikliutunk kapcsolódhasson a Budapest–Balaton kerékpárúthoz. Megkezdődik a Kossuth közi útépítés, hamarosan elkezdjük vállalkozói parkunk építését, amely majd folyamatos adóbevételhez juttatja városunkat.
Sörfesztivál nyáron vagy ősszel
Ha a járványhelyzet alakulása lehetővé teszi, június 18-19-én megrendezzük az idei Budakörnyéki Sörfesztivált. Hosszú ideje várunk már a közösségi eseményekre, ahol találkozhatunk egymással. Amennyiben a pandémia ezt mégsem teszi lehetővé, akkor a szeptember 10-11-i hétvégre tesszük át a sörfesztivált, hiszen a szerződéseket úgy kötöttük a fellépőkkel és közreműködőkkel, hogy erre lehetőségünk van. (…)

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket