A TÖOSZ-ban is téma a helyi iparűzési adó tervezett csökkentése
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) Pest megyei tisztújító fórumán is napirenden volt a helyi iparűzési adó mértékének tervezett csökkentése. A pénzügyminiszter február elején jelentette be, hogy az iparűzési adó átalakításával, illetve egyszerűsítésével tovább csökkenhetnek a vállalkozások terhei. Mindez jelentősen érinti az önkormányzati bevételeket, ezért a kormány egyeztetést kezdeményez az önkormányzatokkal a javaslat részleteiről, mondta versenyképességi tanács ülését követően Varga Mihály.
Ezzel kapcsolatban Budakeszi polgármestere a TÖOSZ február 11-i fórumán úgy fogalmazott, “egyelőre nem eszik olyan forrón a kását”, ez ügyben ezután következnek az egyeztetések. Ezeken a megbeszéléseken az önkormányzatoknak képviselniük kell a saját érdekeiket, hiszen jelentős bevételük származik ebből az adónemből.
Bízunk az állami kompenzációban, és erre ígértetet is kaptunk György László államtitkártól a minap a budakeszi vállalkozói fórumon, mondta a polgármester. Tekintettel kell lennünk ugyanakkor a helyi vállalkozásokra is, amelyeknek fontos a terheik csökkentése. Az önkormányzatok legfontosabb partnereiről van szó, támogatnunk kell őket és ügyelnünk kell arra, hogy semmiképp se kerüljenek rosszabb helyzetbe, tette hozzá dr. Győri Ottilia.