A tánc világnapja Budakeszin

Ezt az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját Jean-Georges Noverre, francia táncos és balettművész születésnapjára tették.

 

Iskolánk, a Széchenyi István Általános Iskola sem mehetett el e mellett a jeles nap mellett, a tánc élménye nélkül. Városunk három különböző pontján, három időpontban, három osztály tette próbára az aszfaltot. Kivittük az iskola falai közül a tánc örömét, hadd részesüljön benne minden arra járó ember.

Elsőként a 3. c osztály tartott nyilvános táncórát az Erkel Ferenc Művelődési Központ előtt. A polgármesteri hivatal előtti téren a 3. b osztály hirdette, hogy táncolni jó, erre erősített rá a 4. b a megújult Dózsa György téren. Táncoltunk körtáncokat és páros táncokat, szemben egymással és körbeforogva, dobbantva, nótázva, mutatva és átadva azt, hogy bizony táncolni jó. A járókelők meg-meg álltak, bámészkodtak, fényképeztek, és még azok is elmosolyodtak, akik addig rosszkedvűek voltak. Talán nem is tudták mire vélni a duhaj jókedv okát, ha nem gondoskodtunk volna egy zászlóról, ami fennen hirdette: mivégre is vagyunk mi itt. Természetesen minden táncalkalom végét népi gyermekjátékkal koronáztuk meg.

A jó zenéről Kerényi Róbert és barátai gondoskodtak. A sikert mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy a járókelők sajnálták, hogy vége, a gyerekek meg még maradtak volna, ha lehet.

Ezúton köszönjük az iskolánk és a budakeszi önkormányzat támogatását!

Nekem meg az a gondolat jár most is a fejemben, ahogy e sorokat írom, amit a piacon egy néni mondott: ?A tánc olyan, mint a kenyéren a méz. Megadja az élet ízét!?

 

Hölgyeim, uraim! Szabadok egy táncra?

 

Jánosi Attila

táncpedagógus

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket