A szocializmusban méltatlanul mellőzött színésznő emlékhete

Néhány napra ismét megélénkül Budakeszi kulturális élete: idén negyedik alkalommal várja az érdeklődőket a Mezei Mária kulturális emlékhét, amely egyszerre kívánja az egykor rendkívüli népszerűségnek örvendő színésznő szellemi hagyatékát és tartalmas időtöltést biztosítani minden korosztálynak.

 

 

 

Idén immár negyedik alkalommal ad otthont Budakeszi városa a Mezei Mária kulturális emlékhétnek. A szocializmus éveiben méltatlanul mellőzött színésznőnek emléket állító összművészeti fesztivál a szervezők ? a Kompánia Színházi Társulat és az önkormányzat ? törekvése szerint idén is tartalmas programokat kínál szinte minden generáció számára.

A keddi, épp Mezei születésnapjára (1909. október 16.) eső megnyitót követően a Csepregi Gyula szaxofonossal kiegészülő Angara zenekar mutatja be Mezei-dalokra épülő repertoárját, majd a Diver Tangó zenekar lép színpadra Vastag Ágnes és Szőllősi András táncosokkal. Szerdán ? hasonlóan a korábbi évekhez ? ismét elhagyja az intézményi falakat a kultúra és rajtaütésszerű versakciókra, valamint utcazene fesztiválra készülhetnek a budakesziek, a fiatalok pedig versmondó versenyen mérettethetik meg magukat. Este a Hubstation és Berger Dalma ad koncertet. A csütörtököt a zenének szentelik; a legkisebbek hangszerbemutatón vehetnek részt, a napot pedig Kiss Erzsiék zárják. Pénteken a rajzosoké és a néptáncosoké a főszerep az elmaradhatatlan esti táncházzal, szombaton pedig színháztalálkozó várja az érdeklődőket. A programoknak az Erkel Ferenc Művelődési Központ, több budakeszi iskola, valamint a Betűtészta könyvesbolt ad otthont. Az, hogy negyedik alkalommal sikerül megnyitni a város életében egyedül álló fesztivált, komoly eredmény.

Az egyre szűkösebb anyagiakat sikerrel ellensúlyozza a példaértékű összefogás, hiszen a kulturális alap és az önkormányzat mellett számos vállalkozás, cukrászda, fodrász, antikvárium és étterem támogatja a rendezvénysorozatot ? fogalmazott érdeklődésünkre a Kompánia társulat vezetője. Lukács László szavai szerint az emlékhéttel ? amelyen a korábbi években Ferenczi György és a Rackajam, Harcsa Veronika vagy Rátonyi Róbert is fellépett ?, nem pusztán Mezei Mária hagyatékát kívánják gondozni, hanem részint az abból táplálkozó művészeti műhelyeknek kívánnak bemutatkozási lehetőséget biztosítani.

 

 

Bodacz Péter/mno.hu

Megosztom a cikket