A jövő egészségügyét építjük Budakeszin is
Dr. Győri Ottilia polgármester a Budakeszi Egészségügyi Központban tartott keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a városvezetés kiemelten fontosnak tartja, hogy az orvosi ellátásban Budakeszi is felzárkózzon a 21. századi követelményekhez. Hozzátette: ennek érdekében újítottuk meg városunkban az orvosi rendelőt, szakrendeléseket indítottunk és az Egészséges Budapest Program keretében a kormány támogatásával a szakellátásokhoz nélkülözhetetlen eszközöket vásárolunk.
Önkormányzatunk és a budakeszi lakosság régóta szerette volna felújítani az orvosi rendelő épületét, idén ez az álom megvalósulhatott. A rendelő belső terét teljesen átalakítottuk, korábbi 6 rendelő helyett összesen 10 rendelőt alakítottunk ki egy közös, többfunkciós egészségügyi helyiséggel együtt, mindezt saját forrásból. Erre a beruházásra 260 millió Ft-ot fordított az önkormányzat.
Az Egészséges Budapest Program keretében a szakrendelések ellátásához nélkülözhetetlen orvostechnológiai műszerekkel és informatikai eszközökkel bővíti az önkormányzat a rendelő eszközparkját. A nőgyógyászati szakrendelés 24 millió, a szemészeti 12,4 millió, a fül-orr-gégészet 6,7 millió, a bőrgyógyászat kétmillió, valamint a fizikoterápia 4,8 millió, és a gyógytorna szakrendelés 764.100 forint értékben kap új orvostechnikai eszközöket. Összesen tehát a járóbeteg-szakellátás fejlesztése során 50.208.911 Ft értékű orvostechnikai eszközfejlesztés valósul meg. Az informatikai fejlesztésekre 21 millió forintot, valamint a rendelő számára szükséges bútorzatra 6,7 millió forintot fordíthatunk a sikeres pályázatnak köszönhetően.
Kőszegi Gábor intézményvezető arról beszélt, hogy az alapszakmákon kívül a közeljövőben a szakrendelőben elérhető lesz a fizikoterápia és a gyógytorna is, ezen ellátások finanszírozási befogadása folyamatban van a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél.
Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészséges Budapest Programért felelős miniszteri biztosa közölte, a kormány 32 szakrendelő esetében több mint 58 milliárd forint fejlesztési forrásról döntött. Mint mondta, a budakeszi rendelő megújítása és fejlesztése jó döntésnek bizonyult, hiszen eddig a környéken élőknek a Szent János Kórház nyújtotta az alapszakmás ellátásokat, ahová az eljutás többször nehézkesnek bizonyult. A miniszteri biztos szerint elismerés jár Budakeszi önkormányzatának, amiért saját forrásokból is fejleszti a helyi egészségügyi ellátást. A mostani pályázati összeghez is 7 millió forint önrésszel járul hozzá.
A kormány 2017-ben döntött arról, hogy 700 milliárd forint költségvetési forrást biztosít Pest megye és a főváros egészségügyi fejlesztéseire, az ellátások megújítására. Ennek keretében a három centrumkórház és 25 társkórház fejlesztésén túl 32 szakrendelő megújításáról is döntés született. A jövő évi költségvetésben 41,9 milliárd forintot biztosít a kormány az Egészséges Budapest Programra.