Közös BÖT-szándék – Legyen kiemelt turisztikai térség a Zsámbéki- és a Nagykovácsi-medence!
[widgetkit id=24]
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás polgármestereinek október 3-i, szerdai ülésén döntöttek arról, hogy támogatják a Zsámbéki-, és a Nagykovácsi-medence, és ezen belül a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás településeinek kiemelt turisztikai térséggé nyilvánítását.
A BÖT polgármesterei felkérték az elnököt, hogy ez ügyben keresse meg a Turisztikai Ügynökség Zrt-t, és a szükséges előkészítő intézkedéseket tegye meg.
A BÖT Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő támogatását kérte az ügyben. A tét az, hogy a térség érintett települései is hozzáférhessenek a turisztikai fejlesztésekre vonatkozó pályázati forrásokhoz.
A BÖT ülésen megtárgyalták az agglomerációs közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos lehetőségeteket is, és szorgalmazták az ügyben a közös fellépést, a térségre vonatkozó egységes közlekedésfejlesztési tanulmány elkészítését.
A polgármesterek az ülésen elfogadták az I. Budakörnyéki Sörfesztiválról szóló beszámolót is, illetve megosztották tapasztalataikat a bölcsődei elhelyezéssel kapcsolatban. A beszámolókból kiderült, a társulás tagtelepülésein eltérőek a megoldások, nagyrészt a lakosságarányhoz, illetve az adott önkormányzat költségvetési lehetőségeihez igazodva.