9 fős (11. évfolyamos) delegáció Tahitótfaluban

Június 7-én, pénteken reggel 9 fős „Nagysanyis” csapatunk elindult az árvíz fenyegette Tahitótfalura, hogy ? magunkból a legtöbbet kihozva ? segítsük az ott élő embereket. Csütörtök délután igazgatónőnk hívta fel a figyelmünket, ha módunkban áll, akkor segítsünk.

Eredetileg 18 éven felüliek segítségét várták, azonban a tanárnő el tudta nekünk intézni, hogy kortól függetlenül elmehessünk, mégpedig az 5525 fő lakta Szentendrei kistérségben fekvő községbe, Tahitótfaluba. Egy kis szervezkedés után 9 fő (Bereznai Miklós ? akinek ez úton is KÖSZÖNJÜK a fuvart ?, Gerendai Fanni, Laky Balázs, Mózer Mátyás, Urbán Anna és Varga Bendegúz a 11. B-ből, illetve Józsa Norbert, Kiss Dorottya és Pankotai Alexandra a 11. A osztályból) indult el reggel 8-kor az iskolából. Talán akkor fogtuk fel igazán, mit is jelent ezeknek az embereknek a segítség, amikor megláttuk az utakon a falu felé, milyen is az, amikor egy ház vagy kert vízben áll. El sem tudjuk képzelni, milyen lehet egy ilyen dolgot átélni.

Amikor megérkeztünk, egy nagy területre irányítottak bennünket, ahol óriási tömegű homok és a homokkupac körül serényen lapátoló embereket találtunk. Azonnal munkába álltunk: fogtuk a lapátokat és a zsákokat és párokban, illetve hármasával megkezdtük a zsákok feltöltését. Nagyon nagy öröm volt látni azt, hogy az emberek munka közben nem azon gondolkodtak, vajon mikor önti el a házukat a víz, hanem együtt összefogtak, és segítették egymást ott, ahol és amivel tudták. Azonnal beavattak a munkába, közvetlenek és barátságosak voltak velünk. A munka nagyon jó hangulatban és gyorsan haladt, (szerencsére az idő is nagyon szép volt). 1 óra után tartottunk egy 20 perces szünetet, majd megint megkezdtük a munkát. Egyre több ember szorgoskodott, és a homok csak egyre kevesebb lett, míg a végén teljesen el nem fogyott.

A lapátolás közben a helyiek sok finomsággal kínáltak minket, frissen sült pogácsát, apró sütit, kávét, vizet és a híres helyi eperből is kaptunk (szerintem Magyarországon a legfinomabb, nem véletlenül Tótfalu ?az eper hazája?). Az általunk szakszerűen megtöltött zsákokat teher- és platós autók segítségével vitték el a víz fenyegette házakhoz, épületekhez és az út mentére. Miután a homokkupac elfogyott, mi pedig teljesen elfáradtunk, leültünk egy kicsit pihenni, majd megérkezett a frissen sült kenyér és a tojásos krém. Miután jól bepakoltunk a sok finomságból, el kellett indulnunk haza, mert a víz egyre közelebb ért az úthoz. A hazafelé vezető úton megálltunk Leányfalun és Szentendrén is megnézni a vízhelyzetet.

Nagyon jó érzésekkel és büszkeséggel jöttünk haza. Mi megtettük a tőlünk telhetőt. Kimondhatatlan érzés az, hogy segíthettünk és hozzájárulhattunk az emberek védelméhez. Nagyon-nagyon büszke vagyok magunkra (a megérdemelt fagyit hazafelé meg is kaptuk magunktól), és mindenkinek csak javasolni tudom, ha tud, segítsen, mert semmihez nem hasonlítható érzés, hogy segítettél!

Kiss Dorottya

Nagy Sándor József Gimnázium

Fotók: Fazekas Péter