25 éves a Viadal SE

Budakeszi egyik büszkesége, a Viadal SE 1988-ban alakult meg. Hellner Péter és Matkó István megálmodtak egy közösséget, mely azóta is városunkat szolgálja. Ez a nagy ?család? idén már 25 éves.

 

A Viadal SE múltja és jövője


A Viadal SE megalakításának célja az volt, hogy az egyesület a sportolás keretein belül olyan közösségi embereket formáljon, akik természet iránti tisztelettel, környezettudatos magatartással, egymás iránti felelősséggel, értékek továbbadásával, kulturált életvitellel rendelkeznek, sugározzák a sport iránti elkötelezettséget. Segíteni kívánja a budakeszi gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésében, és arra neveli gyermekeinket, hogy a lelki, szellemi fejlődés mellett a test kultúrája is fontos legyen.

 

Vallják, hogy a sportolás életünk szerves részévé kell, hogy váljon, hiszen az egészség megőrzésének egyik alappillére a mozgás, a sport. ? A sport nem csak testnevelés, hanem az egyik legerősebb nevelő eszköz. A sport a test útján nyitja meg a lelket.? (Dr. Szent-Györgyi Albert)

 

Budakeszi sportéletében meghatározó szerepet vállal a Viadal SE. Támogatói, résztvevői a Bécs-Bp Szupermaraton, Futakeszi, Marabu, Városi Sportnap, Gyermeknap, Challenge Day sportrendezvényeknek. A Prohászka sítáborokat hat éven keresztül szervezték, vezették. Az idén Szabó Kinga segítette szakmai munkájával a sítábort. A hétköznapi élet mozgáskultúrájának támogatása mellett a gyepsí táborok és nyári táborok rendszeresebb vezetését is tervezik. Egy új koncepció kipróbálásaként bevezettek tavaly egy nagy sikerű, mozgáskoordinációt, mozgáskultúrát fejlesztő, korcsolyázással, úszással, lovaglással, falmászással fűszerezett nyári tábort. Fantasztikus visszhangja miatt rendszeres megszervezését tervezik.

 

A Viadal SE ugyan elsősorban a síelés csodálatos világát közvetíti a környezetében, de minden embert alakító, nemes kezdeményezés mellé odaáll. A Viadal SE immár 25 éve, ismétlődő hagyományokkal támogatja Budakeszi sportéletét.

 

 

A Viadal SE hagyományai


– A Viadal SE éves programjában hagyományként őrzi a következő kiemelt napokat:

 

– Őszi találkozás – október első szombatján – játék, száraz edzés, jelentkezés

 

– Pályaépítés, Gulyás-parti, börze, szerelés, csere-bere

 

– Műanyagpályás edzések elkezdése

 

– Mikulástúra – december elején, a Normafától kirándulás a Csacsi rétre

 

– Sí-nap – december 2. hétvégéjén csoportok közös bemutatója

 

– Barlangkarácsony – december 3. vasárnapján a Hárshegy sziklaszakadékánál

 

– Sí-farsang – februárban síelés jelmezekben a műanyagpályán

 

– Viadal Kupa – március végén síverseny korosztályonként a pályán

 

– Műanyagpálya felszedése – Gulyás-parti, közös játék

 

 

A Műanyag tansínpálya születése


A szegényes magyar hóviszonyok miatt érlelődött meg az egyesületben a gondolat, hogy műanyag tansípályát építsen. A mai műanyag tansípálya azon a helyen készült el, ahol a budakeszi sídinasztiák csemetéi cseperedtek fel. (Gellérék, Dankovitsék, Hellnerék, Fischerék, Mayerék, Merklék, Szabóék, Kerekesék)

 

A sípálya megépítésével az egyesület egyben a hagyományt is ápolta, az egykori élsportolók pályafutását folytatta.

 

“Minden segítőnknek köszönetünket tolmácsoljuk, hiszen az összefogás, áldozatvállalás eredményeként 1994-ben felavathattuk a műanyagpályát.” (A Viadal SE vezetősége)

 

 

 

 

A sízés örömforrás, éltetőerő


Az egyesület életében a sísport kapott legnagyobb hangsúlyt. A síelés a harmonikus, kiegyensúlyozott, derűs életvitel kiváló ?mestere?. Egészségi, szórakozási, regenerálódási szempontból páratlan hatású.

 

Mi a sízés? A síelők számára örömforrás. Közösségteremtő, emberi kapcsolatokat ápoló sport. Kikapcsolódást jelentő szórakozás. Szellemet pihentető időtöltés. Mozgáselemek harmonikus koordinációja, tánc. Szimmetrikus, egyensúlyozó mozgásélmény. A természet elemeivel való együttélés. Akaraterőt növelő, tűrőképességet, empátiát fejlesztő lehetőség. Szellemi, lelki, testi töltekezés.

 

A figyelem, a koncentrálás, az ítélőképesség, éberség, reflexeink karbantartója. A végtelen tér befogadása. A havas hegycsúcsok felemelő látványa. A szikrázó napsütés és csillámló hókristályok szemet gyönyörködtető élménye. Felüdülés, kicserélődés. A rekreáció magasiskolája. Páratlan éltetőerő.

 

Mind a négy évszakban művelhető: havas pályán sízés, műanyagpályán sízés, gleccsereken sízés, gyepsível sízés.

 

 

A Viadal SE vezetősége és edzői


Viadal SE elnöke Matkó István lett, ma tiszteletbeli elnök. Hellner Péter a szakmai irányítás felelőse.

 

Az elnökség tagjai: Szabó Kinga, Hellner Péter és Matkó András

 

Az edzők közössége karizmatikus , elhivatott, gyermekszerető személyekből áll. Kiváló szakmai felkészültséggel, nemzetközi síoktatói vizsgával rendelkeznek. Valamennyien tagjai a Síoktatók Magyarországi Szövetségének. 2009-ben egyesületünk és az edzők elismerő emléklapot kaptunk az IVSI CONGRESS megrendezésében vállalt feladatainkért .

 

Vezetőedző: Hellner Péter

Edzők: Hellner Alida, Hellner Péterné, Szabó Kinga, Hellner Péter Kristóf, Magos Krisztián, Matkó András, Skultéti Ádám

Segítő edzőtársunk: Huszár Zsolt

Segédedzők: Szenthe Gábor, Albrecht Domonkos

 

 

A Viadal SE elismerései


Az Egyesület 1998-ban ?Budakesziért? emlékéremben részesült.

Szabó Kinga 1999-ben elsőként kapta meg példamutató életviteléért és Budakesziért végzett áldozatos munkájáért az ?Ifjúsági díjat?.

Ugyanebben az évben Hellner Szelina az “Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat vehette át Budapesten.

Hellner Szelina 2003-ban kimagasló sportteljesítményéért a “Budakeszi Ifjúsági Díjat” is elnyerte.

A Síoktatók Magyarországi Szövetségétől köszönő Emléklapot kapott 2009-ben egyesületünk az IVSI Congress megnyitóján vállalt feladatainkért .

Hellner Donáta több éven keresztül élvezhette a MOL Tehetségtámogató Programjának versenyzést segítő lehetőségét.

 

 

A Viadal felejthetetlen élményei

(Hellner Péterné visszaemlékezése)


– A 25 év alatt számtalan felejthetetlen élményt éltünk át.
– A legemlékezetesebbek közül néhány:
– Az első CSOKI KUPA-Nestle Verseny megnyerése.
Első siklás a műanyagpályán.
– Tüdős Balázzsal fejre esés a liftből 3 méteres hó-paplanba.
– Peti ?gombát szed ? az erdőben a hosszú/ apa/ sílécével a versenyen.
– Autista gyerekeket tanítunk sízni a műanyagpályán.

– Ebéd szünetben Kata megtalálása a lift alatti út 2 és fél méteres hótakarójában.
– Síelés a japán nagykövet exelenciás úrral, aki így dicsérte Péter síelését: ?Péter, Ön úgy sízik, ahogy Paganini hegedült!?
– Síeltünk Orbán Viktor miniszterelnök úr és Áder János köztársasági elnök úr családjával.
– Ikrekként ünnepelték Szelinát és Donátát a világbajnokságon.
– A mexikói herceg fotóra kérte a lányokat a VB-n.
– Az első fürdőruhás síelés Kaprunban a gleccseren.
– Creek surfing (vízen sízés) bemutatóra kérik a Hellner lányokat.
– IVSI Kongresszuson Szabó Kinga tolmácsol, Hellner Alida Viadalos csapattal bemutatót tart a Mátrában a külföldi delegációk előtt.
– Vad tinédzser tanítványainkkal szállás az aranykeretes, velencei tükrös reichenau-i kastély szobájában.+ Szilveszterkor Péter a ?kék szakállú? herceg.
– Először dobogón együtt a három Hellner lány.
– Peti és Csollány Szilveszter a Havazin műsorában együtt síel.
– Peti bemutatót tart: háttal sízés, egy lábon száguldozás, bukfenc síléccel.
– Hó-varázslás éjszaka a Mátrában.

– Hó-varázslás Anna-bergben a Szent Imre Gimnázium sítáborában.
-Mándi fiúk és Kenderesi Peti sícipővel a kisbusz után.
Sorolhatnánk az átélt varázslatos történeteket?.reggelig!

 

 

 

MEGHÍVÓ


25 éves a VIADAL SE

 

Tisztelettel meghívjuk/meghívunk

2013. március 23-án 14.00-kor kezdődő

ünnepségünkre és síversenyünkre

a Viadal SE Virágvölgy Síiskola műanyag sípályájára.

 

PROGRAM


14.00 Bemelegítés, nevezés a versenyre, besízés

14.30 Megnyitó beszédek

Hellner Péter ? vezető edző

Matkó István ? tiszteletbeli elnök

Dr. Csutoráné Dr. Győri Ottilia ? Budakeszi polgármestere

15.00 ? 16.00 Viadal Kupa ? síverseny korosztályonként

16.00 órától Ünnepség, Kiállítás a Viadal SE 25 éves történetéről finom falatok kíséretében

16.30 Viadal Kupa eredményhirdetése

 

 

Sok szeretettel,

Viadal SE Vezetősége

 


összeállította: Berlinger Gábor

 

Kapcsolódó cikkek:

Budakeszi lányok az alpesi sívilágbajnokságon

“A Hellner gyerekek síléccel a lábukon születtek”

Országos síbajnok budakeszi lány

Szenzációs hírek a Viadalról!

Hellner Donáta: életre szóló élmény volt!

Bravó Hellner lányok!

Megosztom a cikket