22-23 ezer Volán-járat kimaradását jósolják vasárnapra és hétfőre

Vasárnap és hétfőn jelentős munkabeszüntetésre készülnek a Volánbusz egyes járművezetői. A MÁV–Volán-csoport szerint a hét eleji egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak tartotta a hosszabb távra szóló bérmegállapodást.

A tavaly decemberinél is erősebb munkabeszüntetés várható a béremelési vita miatt vasárnapra és hétfőre tervezett sztrájkban – mondta az InfoRádióban a Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke.

A forgatókönyv a korábbi, hogy ne kelljen újabb sztrájkmenetrendet készíteni, megkönnyítve ezzel a munkáltató helyzetét – jegyezte meg Dobi István. Ez azt jelenti, hogy vasárnap üzemkezdettől hétfő üzemzárásig tart majd a munkabeszüntetés az elégséges szolgáltatás biztosításával. Utóbbi annyit tesz, hogy elmondása szerint a hét utolsó napján körülbelül 2600 körüli, hétfőn pedig 19 180 járat maradhat ki.

Összességében 22-23 ezer járat kimaradását eredményezheti a kétnapos sztrájkjuk.

Az előzetes felmérésük alapján a sztrájk támogatottsága 60 százalékos, ami alapján 60-70 százalékos leállást prognosztizál az érdekképciselet, így várhatóan nagyobb hatást gyakorol az akció a múlt év végi munkabeszüntetésnél – mondta az elnök, emlékeztetve, hogy december 11-12-én a munkavállalók közel 50 százaléka nem indult el azzal a járattal, amely a törvény szerint is kimaradhat.

infostart.hu

Megosztom a cikket