Vasárnapi hittan
Az új tanévben ismét kezdetét veszi a vasárnapi hittan a 10 órás szentmise alatt. Szeretettel várjuk az óvodásokat és kisebbeket a plébánia hittantermébe!
Köszönjük a domonkos nővéreknek, Katalin nővérnek, Renának, Beának és Ritának, hogy folytatják a kicsinyekkel való foglalkozást.
Kérjük a kedves szülőket, hogy a szentmise kezdete előtt hozzák gyermeküket a hittanterembe, az áldozás végén átkísérjük őket a templomba, ahol áldást kapnak a mise végén.
Ha gyermekük még nem érett arra, hogy a szüleitől távol legyen, a szülők nyugodtan maradhatnak velük a hittanteremben, az év folyamán bízunk benne, hogy egyre nagyobb kedvvel jönnek hittanra és a szülők így teljes figyelmükkel tudnak részt venni a szentmisén. Amennyiben ragaszkodnak ahhoz, hogy a család együtt vegyen részt a szentmisén, akkor kérjük, hogy a hangoskodó, rohangáló gyermeket vigyék ki az előtérbe, hogy ne zavarják a liturgiát és az elmélyülni vágyó híveket, más családokat. Ebben az esetben is lehetőség van arra, hogy esetleg a hittanteremben ?folytassák? valamelyik szülővel együtt a szentmisét. Tapasztalatból írom, hogy 3-4 éves korukra a gyerekek képesek végigülni a misét, de hogy számukra is érthető legyen a liturgia, mindenki számára jobb, ha erről az ő nyelvükön, például hittan órán hallanak.
A vasárnapi hittant párban, szolgálatból tartó, nővérek és lányok szívesen tartanak hittant külön ovisoknak és kisebbeknek, utóbbiaknak inkább játék keretében. Örülnénk, ha minél több gyereket juttathatnánk így közelebb az Úr szavaihoz, hiszen érezniük kell, hogy ha nincsenek ott a szentmisén, akkor kimaradnak valamiből, ráadásul anya és apa is ott van. És milyen jó, hogy külön áldást osztanak nekik!
Szívesen látunk még fiatalokat, gyermekes és (még) gyermektelen párokat, akik szívesen vennének részt havi-kéthavi rendszerességgel ebben a szép szolgálatban. Várjuk jelentkezéseteket a 453-625-ös telefonszámon és várjuk a gyerekeket a vasárnapi hittanon!
A Képviselő-testület nevében szeretettel:
Polónyi Krisztina