Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján

Budakeszi Város Önkormányzata nemzeti ünnepünk tiszteletére március 14-én emlékezett meg 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Dr. Győri Ottilia polgármester beszédében kiemelte:


„A nép akkor válik nemzetté, ha képes arra, hogy összefogjon, és egyet akarjon. Ha a nehéz pillanatokban képesek vagyunk félretenni a sérelmeket, nézetkülönbségeket, a haragot, akkor képesek vagyunk egy nemzet lenni egy magasztosabb cél eléréséért. 1848-ban emberfeletti összefogással, közös erővel erre képesek voltunk, és győztünk. Egyik európai nemzet sem tudta elérni a forradalmi hullám során azt, amit mi elértünk.”

Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő hangsúlyozta beszédében, hogy: „

ahogy 1848-ban, úgy ma is meg kell küzdenünk Magyarországért, a magyar szabadságért, a függetlenségért, a szuverenitásért. Elmondta, hogy ?amiért a történelem során mi magyarok küzdöttünk, amiért 1848-ban küzdöttek eleink, az elveszhet. De elveszhet mindaz, amiért az elmúlt években mi megdolgoztunk. Elveszhet a 2011-2012-ben visszaszerzett gazdasági, pénzügyi függetlenségünk. Elveszhetnek a nehezen megteremtett munkahelyek, elveszhet a jövő és a biztonság, amit magunknak és a gyermekeinknek kívánunk. Ezért ma is meg kell küzdenünk Magyarországért, vagy elvész Magyarország olyannak lenni, amilyennek ma ismerjük és szeretjük.”

Ezt követően dr. Győri Ottilia polgármester ünnepélyes keretek között adta át a Budakesziért emlékérmet és a Budakeszi Ifjúsági díjat. A képviselő-testület a 2018. február 22-i ülésén egyhangúan döntött arról, hogy a Budakesziért emlékérmet a 2018. évben a Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, míg az Ifjúsági díjat Szatmári Kristóf vízilabdázónak adományozza. Kristóf sajnos sűrű meccsprogramja miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, ezért édesanyja vette át nevében a kitüntetést. Az ünnepi műsorban ismét a Széchenyi István Általános Iskola tanulói szerepeltek, akik kiváló előadással idézték fel a népek tavaszát, a márciusi eseményeket. Köszönjük a gyermekek kedves műsorát és a felkészítő pedagógusok munkáját.

A kitüntetettek laudációját teljes terjedelmében az alábbiakban olvashatják:

 

A Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület jogelődje az 1923-ban alakult Budakeszi Önkéntes Tűzoltóegylet, mely az 1950-es évekig végezte az akkor még Budakeszi község területén a tűzoltási és tűzmegelőzési tevékenységét. A szervezetet Ifj. Hidas Mátyás és Schrotti János hívta újra életre. 2014-ben tíz lelkes, áldozatkész és városunk lakosságának biztonságát szívén viselő lokálpatrióta polgár megalakította az egyesületet, melyet 2015. május 19-én vett nyilvántartásba a Budapest Környéki Törvényszék.

Az önkéntesek tűzoltási, tűzmegelőzési, polgárvédelmi, mentési, valamint katasztrófavédelmi feladatokat látnak el elsősorban Budakeszi közigazgatási területén. Védik városunk természeti és épített környezetét és segítséget nyújtanak a keletkezett károk elhárításában.

Ifjabb Hidas Mátyás, az egyesület elnöke a fentieken túl fő célkitűzésének tekinti a szervezet tevékenységéhez nélkülözhetetlen infrastruktúra bővítését és növelését annak érdekében, hogy feladataikat még hatékonyabban láthassák el.

Szoros szakmai kapcsolatot ápolnak azonos profilú szervezetekkel, a Zsámbéki és Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel. Az egyesület tagja a Magyar Tűzoltó Szövetségnek. 2015. júniusában együttműködési megállapodást kötöttek a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, azóta a budapesti szervezet tűzoltóinak a munkáját is segítik. Rendszeresen vonulnak ki közösen a II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal a budakeszi tűz- és egyéb káresetekhez.

Budakeszi Város Önkormányzata 2015. júniusában egy muzeális értékű tűzoltó szekeret adományozott az egyesületnek, melynek felújítását követően városunk egy újabb bemutatható emlékkel gazdagodik.

Sikeres pályázataik révén nélkülözhetetlen felszerelésekkel tudták bővíteni eszközparkjukat. 2016-ban Franciaországban sikeresen licitáltak egy nagyobb teljesítményű, 2000 liter víz szállítására alkalmas tűzoltó autóra. Felvették a kapcsolatot német testvérvárosainkkal, így Delbrück-Westenholz önkéntes tűzoltóságával is, akik a 2017. év elején egy Fiat Ducato típusú tűzoltóautót adományoztak a budakeszieknek.

A gépjármű felújításával jóval hatékonyabbá válhatott az önkéntes munka, több alkalommal tudnak kivonulni és a bajbajutottak segítségére sietni.

Az egyesület tagjainak száma a kezdeti 10 főről 19-re bővült. 2016-ban négy alkalommal vonultak ki káresetekhez, 2017-ben már harminchétszer, ebből 17 alkalommal műszaki mentéshez, 20 alkalommal tűzesethez. 2018-ban ez idáig már tizennégyszer vonultak ki segítséget nyújtani. Sok esetben a budakeszi tűzoltók értek ki elsőként a helyszínekre és kezdték meg a káresetek felszámolását.

A 2017. év egyik legjelentősebb tűzesete a szeptember 1-jei avartűz volt Budakeszi határában, ahol 3 hektáros területen égett az aljnövényzet. Délután fél kettőtől este tíz óráig álltak helyt az elkötelezett önkéntes tűzoltóink a hivatásos lánglovagokkal a füstben és hőségben, sikeresen. Ezúton is hálánkat fejezzük ki áldozatos munkájukért.

Az egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek elméleti és gyakorlati szakmai továbbképzéseken, és különböző rendezvényeken tájékoztatják is a résztvevőket az időszerű tűzvédelmi feladatokról. Részt vesznek városi rendezvényeken, az általános iskola szakmai napján, a II. kerületi tűzoltóparancsnokság és vállalkozások budakeszi telephelyeinek családi napjain is.

Budakeszi Város Önkormányzata hálával tartozik az egyesület önkéntes alapú, áldozatkész és kimagasló szakmaisággal végzett munkájáért, mely során a legnagyobb értéket, az életet védik. Az egyesület társadalmi felelősségvállalása, példás értékrendje, lelkiismeretes és fáradságot nem tűrő elhivatottsága kivívta a budakesziek tiszteletét és elismerését.

 

A 21 éves Szatmári Kristóf magyar- és világbajnok vízilabdázó. A Virányosi Általános Iskola tanulója volt, majd a Kolping Katolikus Sportgimnáziumban érettségizett. Idén jelentkezik főiskolára, sportszervező szakra. Életét egyelőre a vízilabda jelenti, szeretne minél több nívós eredményt, minél magasabb szintet elérni a sportban, de később vízilabda mérkőzéseket szeretne szervezni.

A Budakeszin élő Szatmári család minden tagja sportember. Kristóf édesanyja kézilabdázott, édesapja pedig síugró volt, testvére Bence szintén vízilabdázik az Újpestnél. Gyógytornászként dolgozó édesanyja közreműködésével 2005-ben kezdett el testvérével együtt vízilabdázni. Édesanyjához ezidőben egy vízilabda edző járt gyógytornára és ő vitte le a fiúkat egy edzésre. Kristóf itt találkozott először a vízipólóval. Ezután a szülők a két fiúgyermeket a Faragó-Csapó-féle vízilabda iskolába íratták. A mindennapos edzés a gyermekek és szüleik számára is sok lemondással járt, de a befektetett munka meghozta eredményét. Szatmári Kristóf Faragó Tamás kezei között tanulhatta meg a vízilabda fortélyait és végül ebben a sportágban találta meg önmagát, mely azóta is meghatározza a fiatal sportoló életét.

Kristófnak gyermekként Varga Dénes vízilabdázó volt a példaképe, rendszeresen járt is a meccseire szurkolni, majd évekkel később csapattársak lettek a Szolnoki Vizilabda Sport Clubnál.

Kristóf vízilabda pályafutását 2009-ben a VASAS-ban kezdte, 2012-ben került az Újpesti Vizilabda Sportegyesület ifjúsági egyes utánpótlás csapatához. Kiváló eredményeivel az egyik legértékesebb játékosa lett az egyesületnek. Edzője szerint rendkívüli képességekkel rendelkezik, technikailag jól képzett, nagyon jól tudja, mi fog következni a játékban és kiválóan helyezkedik. Az Újpest színeiben 2013-ban az Országos Bajnokságon és a Serdülő Országos Bajnokságon bajnoki címet szerzett, 2014-ben az isztambuli U18-as Vízilabda Világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott. Ugyanebben az évben a Budapest Serdülő Bajnokságon is első lett. 2015-ben az egyesület az év egyéniségének választotta, még ebben az évben az Ifjúsági Országos Bajnokságon ismét aranyéremmel gazdagodott. 2016-ban az egyik legerősebb hazai klub, a bajnoki címvédő Szolnoki Vizilabda Sport Club vezetőedzője, Cseh Sándor kereste fel. Kristóf szakmai fejlődése érdekében a nagyobb kihívást jelentő jászsági együttest választotta, és több lépcsőfokot átugorva átigazolt a Szolnokhoz. A sportéletben nagyon ritka, hogy egy bajnokcsapat utánpótláskorú játékost igazol. Eredményeivel itt is bebizonyította, hogy rászolgált arra, hogy az élvonalbeli csapat tagja legyen. Maximális munkát fektetett a vízipólóba, felelősséggel állt a játékhoz, mely meg is hozta a gyümölcsét. A 2016-os Szuperkupán, Országos Bajnokságon és a Bajnokok Ligájában is a legjobbként állt dobogóra. A szolnoki egyesületnél sokat fejlődött, képességeit 2017. nyarától a Pécsi Vasutas Sportkör vízilabda-szakosztály csapatánál kamatoztatja. Kristóf számára a pécsi klub kihívást jelent, nagyra értékeli az ott folyó szakmai munkát, melynek a részese lehet. 2017. júliusában a csapattal megnyerték a vízilabda BENU kupát, augusztusban a belgrádi U20-as Vízilabda Világbajnokságon negyedik helyezést értek el.

Kristóf szabadidejében szívesen focizik, kosarazik a barátaival. Jelenleg angolt tanul, mert szeretné letenni a középfokú nyelvvizsgát. Kristófot a vízilabda megtanította küzdeni a társakért, mert a legnagyobb erő a csapatmunkában rejlik. Tevékenysége példaként szolgálhat nemcsak budakeszi fiataljai, hanem Magyarország ifjú korosztálya számára egyaránt.

 

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, a Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület áldozatkész munkájához további sok sikert, Szatmári Kristófnak pályafutásához szép eredményeket kívánunk!

Megosztom a cikket