Új színfolt Budakeszi életében a nyári színház…

Mi, budakesziek tudjuk, hogy különleges adottságú helyen élünk. Fontos, hogy ez meg is jelenjék nemcsak mások, de a magunk számára is. Ennek egyik legjobb eszköze, ha – más településekhez hasonlóan – mi is megjelenítjük városunk életének egy-egy sajátos, kiemelkedő eseményét.

 

 

A Budakeszi határában 1731-ben megtörtént csoda, és az  azt követő imameghallgatások ilyen különleges eseménynek számítanak, más települések krónikája nem beszél el hasonlót. A makkosmáriai kegyhely története pedig, mint cseppben a tenger, tükrözi a városban élő emberek sorsának fordulatait is.

Még fontosabb, hogy a város lakói részt vesznek a történet megjelenítésében, az egykori szemtanúk leszármazottai együtt játszanak azokkal, akik “szeretnének gyökeret ereszteni” a városban. Ezt a szándékot valósítja meg Varga Lóránt: Kővel, kő nélkül című színműve, amelyet már 2011-ben láthattak a budakesziek az Erkel Ferenc Művelődési Központban, Szűcs József rendezésében, a Talpalatnyi Színház amatőr társulat fellépésével.  Abban a kamaradarabban is szerepeltek budakesziek: Schmotzer Kristóf és Herein János. 2013 óta folyamatosan pályázott a Budakeszi Szépítő Egyesület, városunk önkormányzata és az Erkel Ferenc Művelődési Központ egy nagyobb szabású, lehetőleg az eredeti helyszínen történő bemutatóra. 2014 őszén a Nemzeti Kulturális Alap méltónak ítélte a pályázatot és másfél millió forinttal támogatta. Ez a tervezett költségvetés 38%-a.  Az önkormányzat támogatása és egy további pályázat a Közjóért Alapítványhoz lehetővé tette, hogy alacsony áron hirdethettük meg a jegyárakat.

Az augusztus 27-én, 28-án és 29-én a  makkosmáriai templom kertjében megtartott előadásoknak  talán a legnagyobb értéke az, hogy széleskörű összefogással valósultak  meg.

A városi civil szervezetek és egyházi felekezetek együttes, alkotó munkájában Lázár Csaba rendező hangolta össze a kiválóan játszó, nem hivatásos és hivatásos színészek munkáját. Laczó Zoltán Vince zeneszerző, Halasi M. Zsuzsanna jelmeztervező és Magyar Gyula szcenikus adta meg a jelenetek hangulatát  a szép ívű templomtorony tövében .

A színházi bemutató Budakeszi ismert zarándokhelyén az ország minden részéből vonzotta az érdeklődőket, köszönhetően a jól szervezett országos reklámnak, mely többek között Lázár Csaba érdeme. A Kossuth Rádió, a Lánchíd Rádió, a Duna Televízió Élő Egyház című műsora is hírt adott az előadásról, az Új Ember több héten át közölte teljes oldalon a plakátunkat, a Demokrata című lap színvonalas összefoglalót írt. Így  városunk mint turisztikai célpont is az érdeklődés homlokterébe került.

Kiemelkedő volt a budakeszi amatőrök játéka.

Igazi közösségi szolgálat volt kitartóan próbákra járni a napi munka mellet, a forróság vagy az özönvízszerű esőzések ellenére is. Köszönet érte Tóth Balázsnak, Kutasy Pálnak, Ambrózy Istvánnak, Danhauser Somának, Pfendtner Józsefnek, Albrecht Istvánnak, Rajnai Lászlónak, Kemény Zsófiának, Betz Istvánnak, a Hagyományőrző Kör Asszonykórus tagjainak, a Zákányi Zsolt Református Vegyeskarnak és Mózes Zsófiának, valamint Laczó Brigittának. Köszönet Isaák Endrének, akik széppé tette a templomkertet, és kezelte a mikroportokat, hiszen korábban maga is színjátszó volt.  Köszönet Hidas Mátyásnak, városunk díszpolgárának, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnökének és Jóna Gyulának a szervező munka támogatásáért. Köszönet Ligetfalvi Károlynak, a Hagyományőrző Kör elnökének és Schrotti Jánosnak, a német önkormányzat elnökének a sok gyakorlati teendő átvállalásáért. Köszönet Kőrösiné dr. Merkl Hilda asszonynak, városunk díszpolgárának a segítségért.

Az előadást 984-en tekintették meg. A vasárnapi közönségtalálkozón elhangzott, hogy olyan előadást láttunk, mely minden korosztálynak ad élményt és hasznos ismeretet.

Közösségi produkció született tehát, méghozzá olyan, melynek üzenete “hiánycikk” korunkban, hiszen a hit, az ima, a hűség erejét állítja a középpontba, melyre nagy szükség van megrendült tartópillérekkel rendelkező társadalmunkban.

 

Bakács Bernadett

alpolgármester

FOTÓGALÉRIA ITT.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket