Új fitneszpark Budakeszin

Dr. Győri Ottilia polgármester asszony beszédéből:

“Új városrész épül fel a szemünk előtt! Emlékeznek még arra, hogy nézett ki ez a terület 10 évvel ezelőtt? Egy ipartelep, amit a terveink szerint a városképhez illő közösségi térré alakítunk. A lakóövezethez legközelebb eső, mintegy 5.000 m2-es organikusan fejlődő területen az a célunk, hogy egy közcélú szabadidős teret hozzunk létre. Ez a telek a lakóövezet és a gazdasági területek határán fekszik. Olyan funkcióra volt tehát szükség, amely illeszkedik a gazdasági funkcióhoz is, de a lakosságot nem zavarja, sőt, igényeit is kiszolgálja. A vállalkozói park ezen részén ma egy ingyenes, szabadtéri edzőparkot adunk át, amelyet a Budakörnyéki Egészségprogram támogatásával, valamint önkormányzati önerőből, mintegy 13,6 millió forintból valósítottunk meg. Az új vállalkozói park motorizálja a városrészt, és hozzájárul Budakeszi fejlődéséhez. Köszönöm mindazoknak, akik segítettek a szabadtéri edzőparkot megvalósítani: a Budakörnyéki Egészségprogramot támogató magyar kormánynak, és a program szakmai partnerének, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek, és személy szerint dr. Bogos Krisztina főigazgató asszonynak, Budakeszi díszpolgárának, köszönöm a kivitelező Katker Kft.-nek, és a kivitelezést segítő BVV Kft-nek. A vállalkozói park a város vagyona, és az is marad! Legyen ez a hely a baráti találkozások-, a közösségépítés egy újabb színtere városunkban! Váljon a budakesziek egészségére minden mozgással, edzéssel eltöltött óra, perc, amit itt töltenek!”

Ligetiné Komáromi Gabriella, a választókörzet új önkormányzati képviselőjének beszédéből:

“Mindenekelőtt szeretném megköszönni választóimnak a bizalmat, mellyel április 2-án megválasztottak a 8. választókerület képviselőjének. Külön köszönöm dr. Győri Ottilia polgármester asszony és Budakeszi Város Képviselőtestületének támogatását. Továbbá azt a lehetőséget, hogy választókörzetemben hozták létre az edzőparkot, melyet ezen a területen más fejlesztés is fog követni. Pár hete, amikor itt jártunk a Vállalkozói parkban a polgármester asszonnyal és a főépítész úrral a szintén ide tervezett játszótér ügyében, akkor ennek az edzőparknak még szinte nyoma sem volt. És íme, elkészült, máris használhatják a sportolásra, testedzésre vágyó budakesziek!”

https://budakornyekitv.hu/uj-fitneszpark-budakeszin

Megosztom a cikket