TŰZESET – Károsult, vagy károsított???

DOMONICS AKTA – Olvasónktól kaptuk…
Az előzmény az olvasói levél alatt található.
Tisztelt Rokonok, Ismerősök, FB Olvasók!

Akik nem ismernek, azok nem tudják, hogy olyan dolgokat szoktam leírni, ami igaz.
Emlékeztetem a Tisztelt Olvasót, hogy az elmúlt évben (2016. év vége) volt egy vitám Galambos Attilával és feleségével Domonics Anitával. Megvádoltak, hogy valótlan dolgokat írtam akkor, mégpedig azt hogy a két gyerek okozta azt a tüzet október 24-én, melynek két ház esett áldozatául, s egy harmadik ház tetőszerkezete jelentősen sérült. Domonics állította, hogy papírja van róla, hogy nem a két gyerek volt, s a nyilvánosság előtt kell majd bocsánatot kérnem, ha ez bebizonyosodik.
2017. január 27-én megkaptuk a rendőrség tűzzel kapcsolatos eljárásának lezárásáról készült jegyzőkönyvet, melyet most nyilvánosság elé tárok.
Várom első sorban Galambos Attila és Domonics Anita bocsánat kérését.
Bízom abban, hogy akik bedőltek ennek a családnak, a hazudozásaiknak és rágalmazásaiknak, elgondolkodnak egy picit, hogy a másik felet is illő meghallgatni, s nem elítélni.
Remélem, hogy ezek után a hazugságok és rágalmazások terjesztését befejezik.

Köszönöm figyelmeteket. Hiszem, hogy a megosztások révén az érintettekhez is eljut.

Tisztelettel: Lakatos-Bieber Mónika; Lakatos József
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Kigyulladt egy ház, a környéket evakuálják

SEGÍTSÜNK A CSALÁDOKNAK!
Megosztom a cikket