Sikeres és folytatódik a Budakörnyéki Egészségprogram

Egészségügyi szűrőprogramok, sportrendezvények, betegségmegelőző előadások, tájékoztató kampányok – minderre a Budakörnyéki Egészségprogram részeként kerülhetett sor az önkormányzati társulás több településén, és a tervek szerint ezeket újabb hasonlók követik majd a 2030-ig tartó program részeként.

A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (BÖT) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet együttműködésével megvalósuló kezdeményezést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatja. A cél javítani a térség lakosainak egészségi állapotán, illetve segíteni a krónikus betegségek hatékony megelőzését, hangzott el az Emberi Erőforrások Minisztériumának dísztermében tartott november 13-i konferencián.

A WHO és a budakeszi önkormányzat között létrejött megállapodás alapján a BÖT egészségügyi szolgáltatói, az önkormányzatok oktatási-, és a kormányzat egészségügyi intézményei között példaértékű, szoros együttműködés alakult ki, ami biztos alapot ad a folytatáshoz, mondta Dr. Rákosy Zsuzsa, a Budakörnyéki Egészségprogram szakmai vezetője. Dr. Csányi Péter, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár felszólalásában megköszönte a WHO magyarországi irodavezetőjének, Ledia Lazerinek, és dr. Győri Ottiliának, Budakeszi polgármesterének, a BÖT elnökének, hogy támogatták a program első szakaszának sikeres lebonyolítását.

A szakmapolitikai fórumon dr. Győri Ottilia az egészségprogram eddigi eredményeit ismertetve úgy fogalmazott, az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelését kiemelt feladatának tekinti a budakeszi önkormányzat. Ezt jelzi az is, hogy 260 millió forintot fordított a Szakrendelő teljes felújítására, bővítésére és létrehozta a Budakeszi Egészségügyi Központot. A polgármester hozzátette, az egészségmegőrzést segítik a sportberuházások is, többek közt műfüves focipálya épült, fedett teniszpálya létesült, futókör és tanuszoda is épül a közeljövőben a településen. Mindez a lakosok életminőségének javítását szolgálja, mondta dr. Győri Ottilia.

Dr. Pócza Péter, a Budakeszi Egészségügyi Központ vezetője elmondta, számos pozitív visszajelzés érkezett a szűrőprogramokkal kapcsolatban a pedagógusoktól, az intézményi vezetőktől, illetve az érintett szülőktől, mindez azt jelzi, hogy van létjogosultsága a folytatásnak.

Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője példaértékűnek nevezte a programot, amelyben a térség egészségügyi-, oktatási- és önkormányzati intézményei vettek részt. Ez egy alulról jövő kezdeményezés, ezért hiteles a helyi közösség-, az önkormányzati társulás lakossága számára. Dicséretre méltó, hogy a BÖT felkarolt, támogatott egy ilyen kísérleti programot, tette hozzá a WHO magyarországi irodavezetője.

Megosztom a cikket