Rendelkezésre áll a 3,5 milliárd forint TOP_PLUSZ uniós pályázati forrás
Rendelkezésre áll a Budakeszinek megítélt 3,5 milliárd forint TOP_PLUSZ uniós pályázati forrás, amelyből több fontos városi beruházást tervezünk. Ezt erősítették meg a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium illetékes vezetői a mai szakmai egyeztetésen, amelyen dr. Konkoly Zita jegyzővel vettünk részt.
✅ Hamarosan megkezdhetjük a közbeszerzési eljárások kiírását. Az ehhez szükséges támogatási szerződéseket részben már megkötöttük, vagy aláírásközeli állapotban vannak.
🔹 Megépítjük többek közt az új művészetek házát a régi művelődési ház melletti téren, 300 millió forintból utakat építünk és újítunk fel, megépülhet az új játszótér a Patak utcában, új épületet építünk a Szivárvány Óvodában, az egyik épületszárnyat felújítjuk, és elindítjuk a felnőttképzési-, oktatási programunkat is.